A megvilágosodás több
ezer éves keleti Nagy Hagyományainak útjai jól ismertek. A megvilágosodott, felébredett ember tulajdonságait gyönyörű leírásokból
ismerjük. E meghatározások közös jellemzője egy tudatosság, egy fejlődési út végső szintjének, állomásának pontos leírása. E szint
jellemzői egyszeri és statikus meghatározásúak. Több hagyományt
tanulmányozva Wilber Daniel P. Brown harvardi
pszichológusprofesszorral közösen írt, Transformations of
Conscioussness című könyvében megállapítja, hogy a
megvilágosodás jellemzői univerzálisak, a különféle
hagyományok leírásaiból a végső cél meghatározása azonos
mintázatot mutat.
Az integrál elmélet a humán fejlődéshez két utat rendel, a felnövés és a
felébredés útját. Mindkét utat, a pszichológiai
és a spirituális kibontakozást azonos fontosságúnak tartja, így a
megvilágosodás statikus meghatározása átalakul. A Nagy
Hagyományok tudatállapot szintekre épülő megvilágosodás meghatározása kibővül a tudatstruktúrák magasabb szintjeinek igényével.
Wilber az Integrál Meditáció könyvében ezt írja:
„a megvilágosodás általunk használt új és
korszerűsített meghatározása […] egynek lenni a legmagasabb
állapottal és a legmagasabb struktúrával, amely a történelem
során az adott korban elérhető.”
Ez a meghatározás a megvilágosodást nem csak a tudatállapotok téningezéséhez, a meditációs-kontemplációs gyakorláshoz, hanem az adott korban elérhető legmagasabb tudatstruktúrához is köti. Az új meghatározás lehetőséget ad
esetleges újabb, ma mág fel sem tárt struktúrák és újabb tudatállapotok figyelembe
vételére. Így ez a meghatározás felhagy a korábbi meghatározás
statikusságával és a megvilágosodást a dinamikusan fejlődő,
mindenkori legmagasabb tudatossághoz rendeli. Napjainkban ez a nonduális tudatállapot szint és az integrál tudatstruktúra.
Egy szinttel „egynek lenni” azt is jelenti, hogy az előtte lévő szinteket meghaladni és az új szintbe foglalni. Az integrál-nonduális
tudatosság tartalmazza az összes 1. emeleti tudatstruktúra elemet
és egyikkel sem azonosul, valamint ébersége, tudatossága kiterjed a fizikai,
anyagi világra, a szubtilis valóságra, éber a tanú tudatosságra
és egyikkel sem azonosul.
* * *
Remélem, hogy sikerült kedvet csinálnom az eredeti könyvek tanulmányozásához. Az Ursus Libris kiadónál magyarul megjelent Intgrál Meditáció kötet nagyon jó összefoglalása a mai integrál modellnek és még hasznos tanácsokkal is ellátja az olvasót. Aki bővebben akar megismerkedni az integrál elmélet mai állásával annak az angol nyelvű Religion of Tomorrow Shambala kiadványt ajánlom.
Elkezdetem saját, Integrálszerelem című könyvem átdolgozását, mert át kell értékelnem pár következtetésemet. Az átdolgozott kötetben az új fogalmakat részletesebben bemutatom és felhasználom a szeretet integrál modelljének bemutatásakor, tervem szerint 2018. tavaszán.
Ken
Wilber és Dr Alan Combs egy időben, egymástól függetlenül
jutottak arra a következtetésre, hogy a tudat strukturális
fejlődése és a tudatállapotok megjelenése két független tudatjellemző. Ez a
felismerés szerintem hatalmas jelentőségű. Olyan sok minden
következik ebből az egyszerű mondatból, hogy sorra venni sem
egyszerű feladat.
Az
összefüggést a két alkotóról elnevezett grafikai megjelenés is bemutatja. Egy kétdimenziós rácselrendezés, ahol a függőleges
irányban a tudatstruktúrák szintjei (az integrál elmélet Gebser
szintelnevezéseit alkalmazza), a vízszintes irányban a tudatállapot
szintek, Wilber elnevezéseivel szerepelnek.
A Wilber-Combs mátrix, 2006.
Ahhoz
hogy a Wilber-Combs mátrixot kibontsuk, nagyon fontos három
tudatjellemzőt világosan megkülönböztetni: a tudatstruktúrát,
a tudatállapotot és a tudatállapot szintet.
Az
integrál elmélet szerint az embert többféle intelligencia
jellemezi. A különféle intelligenciák (kognitív, erkölcsi, értékrend, hit, szükségletek, pszichoszexuális, pszichoszociális stb.) fejlődési szintekre tagolhatók. A szinteknek saját, a szintre jellemző stabil
mintázata, összetétele, struktúrája van. Így a tudatstruktúra
részei az intelligenciák, emellett a kompetenciák, a sémák, a hiedelmek, szokások stb. A tudatstruktúrákat olyan rejtett térképeknek is
nevezhetjük, amelyekkel értelmezzük a világot és
magunkat, amelyek világnézetünket, döntéseinket,
cselekedeteinket meghatározzák. Például a dinamikus-holisztikus, vagy az archaikus-törzsi mintázat egy struktúra. A tudatstruktúrák a tudatba kerülő információ feldolgozás módjait határozzák meg, a hogyan
látjuk a világot kérdésre adnak választ.
A
tudatállapotok a mit látunk a világból kérdésre adnak
választ. A tudat állapotjellemzői a tudatba kerülő információ
tárgyi összetételét határozzák meg. A tudatállapotokra az első
személyű közvetlen megélt tapasztalások jellemzők. Tudatállapot
például az ébrenlét, az álom, az álom nélküli mélyalvás, egy koncert csúcsélménye stb.
A
tudatállapotok hozzáférésük szerint lehetnek természetesek és
tréningezettek. A természetes tudatállapotoknak úgy tűnik nincs
fejlődésük. Az ébrenlét, az álom, a csúcsélmények stb.
előfordulása a jelen pillanat jellemzője és ezek a természetes
tudatállapotok nem mutatnak fel szinteket. A tudatállapot átmeneti:
jön, velünk van egy kicsit és elillan. A tudatállapotok azonban
tréningezhetők, és így stabillá tehetők. A tudatállapotokba
való belépés, a tudatállapothoz való hozzáférés szabaddá
tehető. Ezeket az idők során gyakorlással,
meditációs-kontemplációs munkával stabillá tett
tudatállapotokat Wilber tudatállapot szinteknek nevezi. A
tudatállapot szinteken át vezető fejlődési út a felébredés
útja.
A
Wilber-Combs mátrix a tudatstruktúrák és a tudatállapotok közötti
összefüggést ábrázolja. A 2D modell fenti ábrázolásában nem egyértelmű, hogy az alkotók a mátrixban csak a tudatállapotokra vagy a tudatállapot szintekre is gondoltak. Első ránézésre minden struktúra
esetén egyaránt lehetséges bármelyik tudatállapot és tudatállapot szint előfordulása.
Legújabb könyvében Wilber két érdekes megjegyzést fűz a mátrix
alsó, illetve magasabb struktúráihoz. Megemlíti, hogy bár
csúcsélményszerűen minden tudatállapot előfordulhat minden
struktúra esetén, de bizonyos stabil tudatállapot szintek megszilárdulása az
alsóbb struktúrák esetén kérdésesek, míg a magasabb struktúrák esetén a továbbfejlődés előfeltételei.
A legkorábbi struktúrákkal
kapcsolatban, ahol már megszilárdulhatnak a különféle
tudatállapot szintek Wilber a The Religion of Tomorrow című
2017-ben megjelent könyvének egyik lábjegyzetében így ír:
"[…] erős és kifejlett szelf-érzés kell ahhoz, hogy a
szelf képes legyen átjutni ezeken a nehéz és megterhelő
tudatállapot szinteken. A szelf a nagyon korai struktúra szintek
esetén még nem olyan erős, hogy megtegye ezt. A szelfnek legalább
bíbor mágikus-impulzív szinten kell lennie, hogy megkezdhesse
útját a szubtilis tudatállapot szint felé, még inkább a piros
mágikus-mitikus szint felel meg ennek a kívánalomnak; legalább
borostyánsárga mitikus szinten kell lennie a kauzális tudatállapot
szint elérése előtt, vagy még jobb ha a narancs racionális
szinten van; legalább zöld plurális, vagy még inkább türkizkék
holisztikus szinten kell lennie a valódi nonduális
tudatállapotszint eléréséhez."
Amellett, hogy a témában a kutatások
még korántsem fejeződtek be, a könyvben a magasan fejlett
struktúrákhoz is érdekes kiegészítéseket olvashatunk:
"A magasabb (3. emeleti) tudatstruktúrákhoz egy-egy tudatállapot szintet
rendeltem, amelyet az adott struktúrának legkésőbb tudatosítania (tárgyiasítania) kell ahhoz, hogy a fejlődés folytatódhasson.
Így Aurobindo „illumined-mind”, (az én indigó „para-elme”) struktúrája biztosan tárgyiasítja a durva fizikai valóságot, a
viola „meta-elme” struktúra biztosan tárgyiasítja a szubtilis
valóságot, az ultraviola „elmefeletti” struktúra tárgyiasítja a kauzális-tanú valóságot és a fehér vagy tiszta fény
„szuperelme” struktúra tárgyiasítja a nonduális valóságot.
Sokszor, általában már korábban, az elméleti minimum követelmény
szint elérése előtt megtörténnek ezek a tárgyiasítások."
A Wilber-Combs mátrix a tudatstruktúrákhoz fűzött lábjegyzetek alapján (saját készítésű ábra)
A "tárgyiasítás" ez esetben a tudatosulás. Robert Kegan, a Harvard Graduate School of Education fejlődéspszichológiai professzora a fejlődést így jellemezte: "nincs egyszerűbb mód a fejlődés összefoglalására, mint az, hogy egy szint alanya a következő szint alanyának tárgyává lesz". Amikor személyiségfejlődésünkben megszilárdul egy szint (archaikus, mágikus, mitikus, racionális, plurális, integrál stb.), akkor a szint alanyaiként azonosulunk a szintre jellemző világnézettel. E nézet rejtve marad, mintegy "rejtett térképként" határozza meg viselkedésünket, döntéseinket. A szint alanyaiként e rejtett térképeken keresztül látjuk a világot. Amikor személyiségfejlődésünk során egy magasabb szint felé elmozdulunk, a régi szinttől eltávolodunk. Többé nem leszünk a régi szint alanya, henem egyre inkább tárgyként tekintünk régi működésünkre. Az új szinten való berendezkedéskor a régi szint jellemzőit továbbvisszük (az új szint magábafoglalja a régit), de már nem identitásként, azonosulási alapként, hanem meghaladott és tárgyiasult, tárgyként jelen lévő formában.
A Wilber-Combs mátrix fontos kiegészítést, egy "elméleti határoló keretet" kapott. Továbbra is igaz, hogy majdnem mindegyik tudatstruktúra mellett szinte mindegyik tudatállapot előfordulhat, a mátrix elméleti kerete a tudatállapot szintekre fogalmaz meg kitételeket.
A záró fejezet: 5. A megvilágosodás dinamikus meghatározása (Folyt. Köv).
Ken
Wilber a tudatfejlődést egy létra modellel írta le. Több, mint
száz fejlődés modellt tanulmányozott, és integrál elméletében a tudat
fejlődési szintjeit e modellek szintetizálásával határozta meg.
Ma azt láthatjuk, hogy a létramodell is nagy fejlődést járt
be.
Az első létra 1977-ből, Wilber pszichológiai korszakából származik:
The Sepctrum of Conciousness, 1977.
A
második modell egy kör volt:
The Life Cycle, 1982.
A
harmadik létra 1986-ból:
Első megjelelenés: Transformations of Conciousness, Chapter 4., Shambal1986.
Magyar megjelenés: Bevezetés a transzperszonális pszichológiába, Ursus Libbris, 2006.
Hasonló modell jelent meg 2000-ben, az Integral Spirituality című kötetben:
Integral Spirituality, 2000.
A
negyedik létra 2006-ban fogalmazódott meg, a létra alapvetően átalakult. Megjelent a második dimenzió, a 2D modell, a
Wilber-Combs mátrix. A transzperszonális szintek (ideiglenesen) egy szintre zsugorodtak:
Wilber-Combs mátrix, 2006.
A modell fejlődése nem állt meg. Tekintsük át az elmúlt tíz év (2006-tól) eredményeit. Mielőtt rátérnék a második
fejlődés dimenzió (a felébredés) bemutatására, az első
fejlődés vektor (a felnövés) változásairól kell szólnom. Az első vektor a
pszichológiai kibontakozás vektora, amit eddig a "wilberi létraként" ismertünk meg. Ken Wilber Frederic Laloux A
Jövő Szervezetei (ReinventingOrganization2014.)
című könyvéhez írt bevezetőben így ír:
„A fejlődéstani kutatások továbbra is azt jelzik –
méghozzá egyre nagyobb bizonysággal –, hogy azok a változások,
amelyeket az elmúlt negyven-ötven évben a tudat és a kultúra
egyetlen fő átalakulásának tekintettünk, valójában két
jelentős átalakulást takarnak. E változások egymás után
következtek be és különböző névvel is illetik őket:
pluralisztikus vagy integrál, individualista vagy autonóm,
realtivisztikus vagy rendszerszintű, Zöld vagy Teal. […] A
pluralisztikus szint az 1960-as években alakult ki és a
posztmodernizmus kezdetét jelezte, a nemrég született integrál
szint pedig egy olyan fázis kezdetét jelzi – bármivé is
alakuljon a végére –, amely a posztmodernizmust és annak főbb
felfogásait meghaladja.”
Tehát
az integrál modell tovább bővült. A narancs racionális szint után nem
a türkizkék integrál szint következik (Wilber minden szintet egy-egy színnel jelöl), hanem a zöld
pluralisztikus. Bár Wilber a bevezetőben nem említi milyen
kutatókra gondol, szerintem Graves fejlődéselmélete, Back, Cowen
SpirálDinamika modellje, Gebser társadalomfejlődés modellje volt
módosító hatással az integrál modellre.
A
második nagy módosítás a létra harmadik emeletén történt.
Wilber 2006-ban, az Integral Spirituality című könyvében
így ír:
„Nagyon megtévesztő volt számunkra, első
transzperszonális kutatók számára, hogy miközben ismertük a
szintek koncepcióit (Loevinger, Graves, csak a legfontosabbakat
említve), tanulmányoztunk olyan elméleteket is, amelyek már
keresztkultúrális elemeket is tartalmaztak (például Kohlberg),
emellett mi azonos fontosságúként tanulmányoztuk a keleti és
nyugati fenomenológiai tradíciókat (Avilai Szent Teréz
várkastélyai, Anu és Ati Jóga stb.), ahogy a mai tanulmányokat
is, például Daniel P. Brown munkáját a meditatív utak közös
elemeiről. És mi egyszerűen fogtuk a nyugat pszichológiai
modelljeinek tetejét (ami nagyjából a SpirálDinamika
GlobalisNézet, vagy Loevinger integrált egó szintje, vagy a
kentaur szint) és fogtuk a 3 vagy 4 főbb meditációs szintet (a
durva, szubtilis, kauzális és nonduális szinteket, vagy a
kezdet-tisztulás-megvilágítás-egyesítés szinteket) és
rátettük ezeket a másik sor tetejére. Így egyszerűen el
lehetett jutni Loevinger integrál, kentaur szintjétől a
pszichikuson, a szubtilisen, a kauzálison át a nonduális szintig.
Bam, bam, bam, bam […] Kelet és Nyugat integrálva! […] Ez volt a
kezdet, […] de a probléma szinte azonnal jelentkezett.”
Azt hiszem, ez az idézet magáért beszél. A korrekció 2006-ra kristályosodott ki, ekkor a létra tetejére már nem az említett négy spirituális tudatállapot szint került, hanem Sri Aurobindo négy tudatstruktúrája. Mára kitisztult a kép: a nyugat által feltárt pszichológiai személyiségfejlődés a tudat strukturális kibontakozása, a felnövés útja, míg a tudatállapotokkal való meditációs-kontemplációs munka egy másik fejlődési út, a felébredés útja. A két út egymástól relatíve függetlenül vezet. Szerintem az integrál elmélet egyik fontos kutatási területe a jövőben ez a „relatíve függetlenség” pontosítása lesz.
Integral Spirituality, 2006.
Így néz ki ma a "létra", a tudat struktúrájának fejlődése, a felnövés útja (2017):
Religion of Tomorrow, 2017.
A
következő fejezet: A 2D fejlődés modell új elemei II.
(Folyt. Köv).
A létramodell egy posztmodern
elmélet arról, hogy az emberi tudatfejlődés univerzális, mindenkire
jellemző szakaszokkal leírható. A magzati kort, a születés
körüli időszakot, a csecsemőkort, a korai fejlődés, a
kisgyerekkor szakaszait, a serdülőkort, a fiatal felnőttkort, az érett felnőttkort kutatók százai tanulmányozták, és bár a kutatási
szempontok eltérőek – van aki az erkölcs, a kogníció, a hit, a
szükségletek, az értékrendek fejlődését figyelte meg és
fogalmazott meg modelleket – az elméletekben azonosságok
figyelhetők meg. A modellek általában 6-8 jól
elkülönülő fejlődési szintet különböztetnek meg. A kutatások
és elméletek egy része tartalmaz egy olyan szintet is, ami a
fejlődés személyiségen túli, transzperszonális jellemzőit írja
le. Az integrál elmélet ezt a szintet is tartalmazza, és Clare
Graves modellje alapján a személyiségfejlődés 3. emeletének
nevezi.
Néhány fejlődésvonal az integrál elméletből
forrás: http://www.integralworld.net/helfrich.html
A modern kor
személyiségfejlődési modelljei általában nem részletezik a
transzperszonális személyiségfejlődést. Azonban néhány kutató, például Maslow, Cook-Greuter,
Graves fontosnak tartották elméletükben megemlíteni: van egy
transzperszonális tartomány az emberi fejlődésben, de azt még
részletesen nem ismerjük, és e szint kifejtését a későbbi
kutatókra bízták. Az 1980-as években az integrál elmélet kidolgozói tovább léptek. A transzpeszonális
szinteket főképpen a Nagy Hagyományok (jóga, buddhizmus,
szufizmus, keresztény misztika stb.) megfigyelései, tanításai
alapján integrálták elméletükbe, így a meditatív-kontemplatív
gyakorlások, tudattréningek eredményeit a személyiségfejlődést
modellező létra 3. fő szintjével azonosították. Tehát a
nyugati pszichológiai fejlődés modelleket és a keleti tudatátalakító, meditatív iskolákat egyesítve egy új, integrált
modellt hoztak létre.
A fejlődés harmadik
emeletére helyezték a szubtilis élmények (belső látomások, testen kívüli élmények stb.), a szentség élmények (például hang- és fényélmények),
a forma nélküli valóság és a nonduális valóság
tapasztalásait, és ezzel e tapasztalatokat az elme működésével
összhangba hozva a személyiség pszichológiai kibontakozásának
csúcsaként definiálták. Nagyra tartották és mélyen tisztelték
a keleti hagyományokat, a modern kor szentjeit, a nyugati
fejlődésmodelleket is elmélyülten kutatták, és úgy négy
évtizeddel ezelőtt az integrál elméletben harmónia állt össze.
A transzperszonális tartományban Sri Aurobindo, XX századi indiai
filozófus négy tudatszintet írt le, a Mahamudra meditáció tanítása is négy
fázist említ a meditatív kibontakozás útján. A modern kor nagy
misztikus szerzője, Evelyn Underhill a keresztény misztika elmélyülési útján három váltó pontot, tehát
négy szakaszt ír le Misztika című könyvében. Aurobindo
elmeszintjei, Underhill szintjei többségében azonosságot
mutatott. Az integráció készen állt.
Az elméleti harmónia nem
sokáig tartott. Az integrál elmélet alkotói hamar nehéz
kérdésekkel találkoztak: valóban azt gondoljátok, hogy ha
valakinek olyan spirituális élményei vannak, mint amit például
Keresztes Szent János leírásaiból ismerünk, az már végigment
Graves 8 fejlődési szintjén vagy Loevinger egófejlődési fázisain? Nehéz helyzetbe kerültek a megvilágosodással
kapcsolatban is. Ha a megvilágosodás a nonduális elme szintje - ami az integrál elme után következik - és a
tudatfejlődés csúcsa, akkor hogyan lehetséges kétezer, kétezer-hatszáz évvel ezelőtti megvilágosodott, felébredett mesterekről beszélnünk, amikor még
az integrál elme a bolygón meg sem jelent?
Ken Wilber és Dr Alan
Combs szinte egy időben jutott arra a felismerésre, hogy a humán
fejlődés transzperszonális elmeszintjeivel azonosított
tudatjellemzők, a durva/fizikai/anyagi, a szubtilis, a kauzális, a
tanú, a nonduális tudatjellemzők nem a tudat struktúrái,
amilyeneket az összes személyiségfejlődést feltáró modern
pszichológiai modell leír (Leovinger egófejlődési, Kohlberg
erkölcsi fejlődési, Beck, Cowen SpirálDinamika modellje stb.),
hanem a tudat állapotai. A két tudatjellemző összekeveredett.Húsz év elmélyült elemzései, kutató munkája volt szükséges ahhoz, hogy tisztán felismerjék a különbözőséget. A tudatállapotok a Bal Felső kvadráns belső (1. zóna), míg a tudatsruktúrák ugyanennek a kvadránsnak külső (2. zóna) aspektusai. Wilber rájött, hogy tévedés volt a tudatfejlődés strukturális
szintjeihez illeszteni a tudatállapotok szintjeit.
Wilber
a 2006-ban megjelent Integral Spirituality könyvében így ír
ezekről az időkről:
„Kétszeresen is megtévesztett bennünket, hogy a
kentaur és a vizió-logika szint felett 3-4-féle magasabb
tudatstruktúra van, és ezek a tudatstruktúrák a 3-4-féle
magasabb tudatállapothoz nagyon hasonló karakterűnek tűntek,
szinte lehetetlen volt azokat megkülönböztetni. Bár minden adat,
tény ott volt az orrunk előtt, az egybeesés miatt a Wilber-Combs mátrixot
nagyon nehezen vettük észre.”
Néha
valóban zavarba ejtően hasonlóak a különböző modellekben leírt
tudatjellemzők. Ha csak a végeredményt tanulmányozzuk, akkor a
struktúrák és az állapotok könnyen összekeverhetők. Például
Cook-Greuter egófejlődés modelljének kilencedik szintje a
konstruktum tudatos ego. Ezen a magasan fejlett szinten az egyén rájön, hogy egója egy konstruktum, realizálja
egója tulajdonságait. A tudat ezen a fejlettségi szinten képessé
válik az egóra tárgyként nézni. Ránéz ahelyett hogy keresztülnézne rajta. Ez az eredmény megjelenik a kauzális (oksági) tudatállapot szinten is. A tudatállapotok edzésével
elérhető olyan tudatállapot szint, amikor megszűnik az anyagi
világgal és a személyiséggel való azonosulás, az egyén
képes tanúként tekinteni a fizikai, szenzomotoros valóságra és képes személyiségét is meghaladva tárgyként tekinteni egójára.
Csak az eredmény hasonló, a hozzávezető utak és az úton
megszerzett kompetenciák alapvetően különbözőek. Az egyéni
egófejlődés konstruktum-tudatossága egy magas komplexitású
tudatműködés, a pszichológiai felnövés eredménye. Az egyén
tanú tudatossága az anyagi világgal és a személyiséggel való
azonosulást meghaladó, megszilárdult tudatállapot szint, amelynek
kialakulásához a tudatstruktúráknak – mai ismereteink szerint –
nincs köze.
Wilber
az integrál pszichológia és integrál spiritualitás terén ma az
egyik legfontosabb szempontnak tartja a tudatstruktúrák és a
tudatállapotok megkülönböztetését. Mindkét tudat ismérv a BF
kvadránshoz tartozik, az ember egyéni-belső jellemzője. A
tudatállapotok első személyű, közvetlen, introspektív élmények (1. zóna),
míg a tudatstruktúrák harmadik személyű, közvetett úton,
kívülről tanulmányozható tudat szerveződések (2. zóna).
Összefoglalva: a tudatstruktúra szintek fejlődése egyre
komplexebb, egyre bonyolultabb szerveződések, egyre összetettebb
relatívvalóságok megjelenését jelenti; a tudatállapot
szintek fejlődése egyre finomabb, egyre egyszerűbb tárgyakat
tartalmazó, a relatív valóságok Abszolút Alapjához vezető utat
jelenti.
A
következő fejezet: A 2D fejlődésmodell új elemei I.
(Folyt. Köv).
Úgy tíz évvel ezelőtt
került kezembe Ken Wilber könyve, AMűködő
Szellem Története. Nem olvastam akkor filozófiát, ez a könyv
mégis nagyon tetszett. Sőt, emlékszem, hogy néhol aha-élményt is adott az olvasása. El is határoztam, hogy kicsit
utánajárok, mi is a könyvben bemutatott integrál elmélet,
lehet-e ezt itthon részletesebben tanulmányozni. Találtam egy
felnőttképző iskolát, amely ezt a világnézetet képviselve
hirdette meg képzését. Nyílt nap, beiratkozás, három év
tanulás, csoportok, táborok, rengeteg élmény. Az Integrál
Akadémia hallgatója lettem és a három éves iskolát 2014-ben
elvégeztem. Kaptam szép papírt is: integrál tanácsadó. Sokat
olvastam az iskola után, már filozófiát is, pszicho-, és
spirituális témájú könyveket is.
Idén tavasszal az Ursus
Libri kiadó jóvoltából a kezembe került egy újabb Wilber könyv
magyar kiadása, Integrál Meditáció címmel. Inkább
integrál mindfullness volt a könyv témája, de Wilberhez méltón
sok tanítás is bele került. Ismét revelációval hatott rám az
anyag. Wilber sok helyen átdolgozta az elméletét. Meglepődve
olvastam, hogy amit pár éve tanultam és amiből vizsgáztam, azt a szerző már részben meghaladta.
Az idén jelent
meg Wilber 800 oldalas új könyve, a Religion of Tomorrow.
Jelenleg csak angolul hozzáférhető, belevágtam. Egész jól ment
az olvasása. Közben megvettem további Wilber kiadványokat is:
Integral Psychology; Integral Spirituality; The Fourth Turning; Sex, Ecology, Spirituality.
Egyre
jobban izgatott, hogy a bővebb kiadványokban hogyan jelennek meg az
Integrál Meditáció-ban
megismert új gondolatok. Főleg a 2006-ban kiadott Integral
Spirituality olvasásakor
lepődtem meg nagyon. Az Integrál Akadémián az integrál elmélet
kezdeti korszakából való egy dimenziós fejlődés modellt
tanultuk, amit az integrál elmélet alkotói ezek szerint már több
mint tíz éve meghaladottnak tekintenek.
Rászántam a nyarat és
el kezdtem nyomozni. Wilber több helyen említi egyik tanítványának,
DastinDiPernának a nevét. DiPerna,
akit Wilber az egyik legragyogóbb tanítványának tart, négy
könyvet adott ki az elmúlt években. Irány az Amazon, tíz dollár
ár környéki kiadványokról van szó. Megvettem az Earth is
Eden, Streams of Wisdom, Evolution Ally, The Coming Waves e-book
kiadványokat is. Nem állítom, hogy kiolvastam angolul mind a tíz
könyvet. Sok fejezetet tanulmányoztam, böngészésemkor egy témát
feldogozva a kiadványokat összehasonlítva haladtam.
Nagyon fontosnak tartom a
most megismert az új tanításokat. Csak egy pár példa:
újragondolták a megvilágosodás fogalmát, a pszichológiai
felnövés és a spirituális felébredés útjait alaposan
újradefiniálták, a wilberi létra, vagyis a múlt századi egy
dimenziós wilberi tudatfejlődési modell alaposan átalakult, a
tudatállapotok és a tudatstruktúrák megkülönböztetése
kikristályosodva épült be a megújult „pszicho-spirituális”
integrál elméletbe. A felnövés tudatstruktúrái és a felébredés
tudatállapotai közötti összefüggéseket leíró Wilber-Combs
mátrix értelmezése jelentősen kibővült.
Öt részes anyagot
állítottam össze az elmúlt tíz év számomra legfontosabb
újdonságairól. Elsősorban olyanoknak ajánlom, akik már járatosak az integrál elméletben. Elsőként
következzen:
1. A felnövés és a felébredés útja
I.
Az integrál elmélet szerint az emberi létnek két fontos, de eltérő fejlődési formája van. Az egyik a tudatállapot szintek, a másik a tudatstruktúra szintek fejlődési útja. E két növekedési, fejlődési mód egymás mellett, egymástól viszonylagosan elkülönülve bontakozik ki. A tudat állapotai meghatározzák, hogy mit (fizikai tárgyakat, finom tárgyakat, forma nélküli tárgyakat stb.) látunk, veszünk észre a világból, a tudat struktúrái meghatározzák, hogyan (mágikusan, mitikusan, racionálisan, plurálisan, integráltan) értelmezzük a látottakat. Másképpen kifejezve a tudat különféle állapotaiban észlelt jelenségeket a tudatstruktúránk alapján értelmezzük.
A tudat állapotait az emberiség több ezer éve tanulmányozza, közvetlen, 1. személyű saját élmények, introspektív, meditációs és kontemplációs tapasztalatok alapján. A tudatstruktúrák létezésére azonban csak nem rég, százhúsz-százharminc éve, a tudományos megfigyelések, kutatások derítettek fényt. Ezek önmegfigyeléssel nem mutatkoznak meg, mivel rejtetten, általában tudattalanul fejtik ki hatásukat. A tudatstruktúrák olyan mentális szerveződések, amelyeken keresztül a világot értelmezzük, beleértve a különféle tudatállapotainkban megélt élményeinket is. Tudatunk szerveződése, felépítése, a sémáink, hiedelmeink, szokásaink, gondolkodásunk automatizmusai, az intelligenciáink, a képességeink mind-mind tudatunk strukturális jellemzői. A vallásos élmények, a mindennapi érzelmeink, az álmaink, a meditatív-kontemplatív élményeink a tudat különféle állapotainak eredményei.
II.
A felnövés a tudatstruktúrák egyre összetettebb, komplexebb szerveződése, ami a tudat egyre intelligensebb, kompetensebb működését eredményezi. Az ember nem csak egyszerűen okosodik, hanem többszörös intelligenciái (kognitív, erkölcsi, érzelmi, kinesztetikus, spirituális stb.) révén egyre magasabb tudatossággal jelenik meg. Tehát a felnövés egy felépítő út, ahol a cél az intelligenciák és kompetenciák relatíve egyre magasabb szinten való kibontakoztatása. Úgy tűnik, hogy ennek az útnak nincsen abszolút vége, valószínűleg újabb és újabb tudatstruktúrák jelennek majd meg az emberi felnövés kibontakozása során.
A felébredés a tudat állapotainak gyakorlással, edzéssel való megdolgozása révén az Abszolút Valóságot takaró rétegek (ego, személyiség, idő/tér) leépítését jelenti. A tudat állapotainak megváltoztatása révén a valóság megfigyelésének helye, perspektívája módosul, a valóság Megfigyelő Pontja helyeződik át. A Megfigyelő Pont kifejezés arra utal, hogy a tudat honnan határozza meg saját forrását, az adott pillanatban önmagát mivel azonosítja. A Megfigyelő Pontok a tudatállapotok gyakorlással megszilárdult szintjei. A felébredés tehát egy lebontó út, ahol a cél a mindig jelen lévő Abszolút Valóság közvetlen megtapasztalása.
III.
Lebontani azt lehet, ami már felépült. Sorrendiséget érzek a két úttal kapcsolatban. Az egészség megőrzésének fontossága miatt a felnövés 6-8 szakasza közül az első 3-4-et olyan fontosnak tartom, hogy azok megszilárdulása előtti lebontásának megkezdése zavarokkal, veszélyekkel járhat. „Ha stabil szelf érzet nélkül kezdődik az Abszolút Szelf felé vezető út bejárása, az eredmény pusztulás is lehet” (Jack Englar). Vegyes üzem alakul ki: a felébredés útján járó célja eléréséhez visszabontja egóját, személyiségét, miközben tapasztalatait fejletlen, instabil egójával és személyiségével értelmezi. Ez dezintegrációs patológiákhoz, rosszabb esetben pszichózishoz is vezethet. A felébredés útjára lépés előfeltétele a felnövés útján elért stabil szelf érzet.
A következő fejezet: 2.A tudatfejlődés létramodelljének 3. emelete (Folyt. Köv.).
Tanha dzsanéti purusam – az
embert a szomjúság teremti.
Hamvas Béla
„A világ alaptörvényét
Buddha sem tudja megváltoztatni. A sóvárgás teremi az embert. A
valóság megkerülhetetlen. Egyet tehet, hogy a szomjúság előjelét
megváltoztatja. Nem az életre szomjazik, hanem arra, hogy ezt a
zavaros álmot eloszlassa. Az örökké körbeforgó tévelygésből
(szamszára) megszabaduljon. Benne is ugyanazok az erők dolgoznak,
mint az egész világon mindenkiben. De olyan tevékenységbe kezd,
amely úgy vonz, hogy szétszór, és úgy kapzsi, hogy elajándékoz,
és úgy kapar, hogy lemond, és úgy fog, hogy elereszt, és úgy
ragad torkon, hogy elbocsát. Ez az „egyedülvaló út”. Mindez
csak egy esetben lehetséges, ha az alvajárást önmagában meg
tudja szüntetni. Ha felébred. Buddha annyit jelent, mint
felébredett. Abban a pillanatban, amikor az ember fölött az
irányítást az éberség átvette, minden megy tovább, mintha
semmi sem történt volna, de fordított eredménnyel. A dolgok nem
tömörülnek, hanem elkezdenek lazulni. Az ember nem gyűjt többé.
A fogalom csak arra jó, hogy ne fogjon vele mást, mint a
nem-fogást. A szomjúság megmarad, de már nem az életgyönyörökre,
hanem a megszabadulásra. Ugyanaz, pontosan ugyanaz a folyamat, amely
a világot éhséggel megteremti, megfordul, és a világot
felbontja. Az örvény visszafelé forog, és az elemek felbomlanak.
Az élet sodra nem a középpont felé vonz, hanem taszít. A tudat,
mint az alvajárás eszköze, gépiesen tovább dolgozik, de az
éberség fennhatósága alatt erejét veszti. Akinek sikerül az
álomkór minden homályát, a szomjúság egészét felszámolni
úgy, hogy meglássa, nincs itt semmi, ami valóság lenne, a
megszabadulást eléri.”
(Hamvas Béla: Zen)
***
Ne bántsd az egót!
Ismerd meg!
I.
Susanne Cook-Greuter
Pszichológiai kutatások (Susanne
Cook-Greuter, Jane Loevinger) alapján tudjuk, hogy a sokat emlegetett személyiségrészünk, az egónk életünk során
változik. Ez az örökké szomjas egó kultúránkban ma már olyan
rossz fényben látszik, hogy a szó hallatán szinte azonnal a
megszabadulásra gondolunk. Az egoista, egocentrikus szavainkból is
a negatív értékelés árad.
Egyre több olyan idézettel találkozom, amelyek az egó működése ellen minősítésekkel érvelnek: leminősítik a sóvárgást és az elutasítást. A
tagadás, a negatív minősítések neurózist és nem megszabadulást
okoznak. Én Hamvassal értek egyet: a szomjúság teremti az
embert. Ez nem azt jelenti, hogy sóvárogva kell leélni a teljes
életet. Nekem ez azt jelenti, hogy a vágyakozás és az elutasítás,
vagy fennköltebben a szerelem és a gyűlölet, a harag, a
ragaszkodás mind-mind mélyen emberi kategóriák, és ezért alázattal elfogadni, tisztelni kell azokat.
Hogyan szerethetem magamban a haragot?
Miképpen tisztelhetem vagy szerethetem saját gyengeségem? Úgy,
hogy megismerem, elfogadom létét és megbarátkozom
vele. Nem söpröm szőnyeg alá, nem tagadom, nem vetítem másra,
nem hazudom el. Szembenézek vele.
Az egóm átalakítása csak ezután
kezdődhet.
II.
Sigmund Freud
Mi az egó? Miért növeszt minden
kisgyerek egót? Mi történik, ha valakinek harmatgyenge az egója?
És mi történik akkor, ha valakinek páncélkeményre vastagodott? Egyáltalán, mitől olyan különbözőek az egók?
Az egó fogalmára többféle
megközelítést ismerünk. Sigmund Freud struktúrális pszichológiai modelljében az egó egy kiegyenlítő funkciót betöltő személyiségrész. Az egó a valósághoz igazító, az ösztönök
és az elvárások között egyensúlyozó lélekrész. Az ettől jelentősen különböző spirituális nézőpont szerint az egó egyenlő a hamis énnel. Azzal az énnel,
amit a világtól elkülönült egyéniségünkként
azonosítunk.
Én a két megközelítés békéjét abban látom, hogy a pszichológiai tanítások (és itt nem csak a pszichoanalízisre gondolok) az egó fejlődését hangsúlyozzák nem tagadva annak a személyiségbeni elkülönőlő szerepét és helyét, és a spirituális tanok az egó elkülönültségét hangsúlyozzák nem tagadva az egó változásának lehetőségét.
Az egó működtető gépezete az elme.
Az elmét leszűkítő módon a gondolatainkkal szoktuk
azonosítani. Az elménk zsong, elkalandozik: a múltba révedünk és a jövőt fürkésszük. Sokan görcsösen küszködnek elméjük csapongásaival nap mint nap. Relaxálnak, sokféle technikával próbálják uralni gondolataik zsongását. Mechanikusan követik a jótanácsokat anélkül, hogy először megfigyelnék, éberré válnának elméjük tulajdonságaira.
Szerintem az egót nem lehet letenni, mint egy ceruzát az asztalra. Az
egótól szerencsére nem lehet ilyen könnyen megszabadulni. Az egó önkényes, erőszakos módosítása súlyos, akár pszichotikus következményekkel is járhat. Az egó hosszú évekig védi személyiségünk épségét. A személyiség módosítása csak is nagy felelősségvállalással történhet.
Mielőtt ehhez hozzákezdenénk az egónkkal (és az elménk működésével) szembe kell néznünk. Az egó megismerése egy többlépcsős folyamat.
E lépcsőn haladás eleje csupa felismerés, meghökkenés, homlokra
csapó ”aha-pillanat”, a vége pedig az elfogadás, a szeretet. Igen, az egót meg lehet szeretni. Szerintem az önszeretet, amit sokan a szeretet előfeltételének
tartanak, részben saját egónk megismerése, elfogadása.
Először is tudni kell, hogy
egyáltalán van ilyen részünk. Ezzel rögtön két felismeréshez
is eljutunk: az egó létezik, az egó a lélek egyik része. Tehát én nem
az egóm vagyok, de elismerem, van ilyen részem. Személyiségem,
egyéniségem fontos, jellemző része.
Ken Wilber
Földi utunkon mielőtt megszabadulnánk
egónktól, azt előbb fel kell nevelnünk, ki kell fejlesztenünk.
Az egó, amit keleten hamis-énnek, kis-énnek is neveznek, nem egy
átkozott rossz, amitől mindenáron meg kell szabadulni. Az egónak,
a kis-énnek életünkben fontos szerepe van: tudattalan
mechanizmusai védik lelki egészségünket, a személyiségfejlődésünk
útját biztosítják. Freud még csak néhányat azonosított az
én-védő mechanizmusokból, lánya Anna már több tízet írt le.
A mai elméletalkotók (Wilber, Masters) már a transzperszonális
egó, a spirituális működés elhárító mechanizmusairól
beszélnek.
A keleti terminológia, a hamis-én
hamissága nem azt jelenti, hogy az egó egy nagy becsapás az
élettől, hanem azt, hogy mindenkinek van egyéni sorsa, múltja,
története, amivel nem vagyunk azonosak. Nem az egó hamis, hanem a
hit, ahogy egónkkal, kis-énünkkel azonosítjuk magunkat. A
személyiség nem csak az egóból áll: tehát az a hamis, ha
azonosítjuk magunkat érzelmeinkkel, gondolatainkkal,
viselkedésünkkel. Ezek jellemzőink, alkotó részeink, de még
nagyon fontos részeinkről nem esett szó. Ezt fogalmazza meg több
keleti tanítás, amikor a hamis egóról beszél.
Gautama Siddharta
Gautama Siddhartának, a későbbi
Buddhának (a felébredettnek) is volt egója, sosem tagadta. 29 évet
élt fényűző pompában, vággyal, szomjúsággal. Majd elege lett,
és maga mögött hagyta egós életét. Tanult, és hét évig ült
meditálva egy fa alatt. Megvilágosodott. Ekhart Tolle két évig
hajléktalanként köztéri padokon élt, mire a ráhatalmasodott
egótól megszabadult. Szent Ágoston vallomásaiban jól követhetjük
egófejlődését. Ezek a mesterek különleges tempóval
növesztették egójukat és különleges körülmények között
szabadultak meg az egó nyomásától. Az átlag embernek nem ez az
útja.
Az átlagos földi halandó lépései:
kifejlesztés – megismerés – továbbfejlesztés – integrálás
– meghaladás.
Az egó kifejlesztése talán már
magzati korban elindul. Alessandra Piontelli modern ultrahangos
megfigyelései jól elkülöníthető viselkedésmintázatokat
figyeltek meg. A genetikai örökítőkészletünk, a várandósság,
a születés körülményei (Stan Grof által leírt születési mátrixok)
mind-mind lenyomatokat képeznek a személyiségben. Ezzel kezdetét
veszi az egó kialakulása. Hosszú évekig az egó tudattalanul
alakul, változik. A kognitív funkciók teljes kialakulását a mai
agykutatás a 21. életév környékére teszi. Korántsem fejeződött
be a téma kutatása.
A felnőttkori megismerés első
feladata a tudatosság kiterjesztése az egóra. Tisztán érteni
kell, hogy kisszámú felébredett mesteren kívül mindenkinek van
egója, és ez természetes, ez nem baj. Tehát általában
vágyakozunk, haragszunk, utálkozunk és így tovább. Én azt
javaslom: ne bántsd az egód, hanem ismerd meg. Ehhez a folyamathoz
jókora bátorság és erő kell, és néha az előrehaladás egyedül
nem megy. Nem a minősítés visz előre, hanem az éber tudatosság
kiterjesztése, az egóműködés megismerése. Az egó attól válik
ereje vesztetté, hogy megismerszik a hordozója által. Olyan az egó
számára az önismeret, mint az Ózban a nyugati boszorkány számára
a víz. Az „egó-boszorkány” tisztára mosva már nem
boszorkány: létjogosultsága lassan megszűnik, valósága
elpárolog.
Óz a csodák csodája - a gonosz nyugati boszorkány (Margaret Hamilton)
Az egó elsősorban bizalmon alapuló,
reflektív kapcsolatokban válik megismerhetővé. Olyan speciális
kapcsolatokban, ahol képzett, tükröző szerepű társsal történik
a munka. Ilyen a pszichoterápiás kapcsolat és ilyen a
csoportterápiás tér is, ahol szakképzett csoportvezető segíti a
megismerési folyamatot.
Az egó és az elmeműködés megismerésének haladó módozata az egyéni,
belső tapasztalás, valamelyik misztikus tanítás követése. Ilyen például a buddhista meditáció. A meditációhoz a figyelem
koncentrációja elengedhetetlen. Erre a vibráló (energiákkal és információkkal terhes) elme általában
nem képes. Szerintem a nyüzsgő elme szintjein, vagyis az egó
fejletlenebb szintjein a pszichoterápia eredményesebb egófejlődést tesz lehetővé, mint a haladó egómegismerőknek ajánlható meditáció.
Ajánlom Rupert Spira tanítását:
Dr Daubner Béla kifakadása a pszichoterápia kapcsán az egóról (52.34-től):
Az interjút Dr Pressing Lajossal és Dr Daubner Bélával
Kiss József Zsolt készítette a 2014. évi Everness fesztiválon
Irodalom:
Hamvas Béla: Zen (tanulmány)
In: Az ősök nagy csarnoka II. Kína -
Tibet - Japán, 2003, 309-335. oldal