"Ha
az édesanyánk életünk első fél évében eleget hordoz a testén,
akkor az idegrendszerünkben kialakul egy olyan rendszer –
tulajdonképpen egy biológiai anya –, amely stresszhelyzetekben
védi a szervezetünket. Olyan, mint a lengéscsillapító, arra
szolgál, hogy ha megrázkódtatás ér bennünket, akkor ne omoljunk
össze, ne reagáljunk szélsőségesen, hanem viszonylag kicsi
legyen a kilengés, és ne károsítsa a szervezetünket. Az
egészségpszichológia kimutatta, hogy ha a babát az anya az első
fél évben a lehető leggyakrabban magával hordozza – nagyszerű
hordozókendők vannak erre a célra –, akkor a gyereknek a
későbbiekben nagyobb tűrőképességű lesz az idegrendszere,
kisebb valószínűséggel lesznek pszichoszomatikus betegségei."Az idézet Prof. Dr. Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak című könyvéből való.
Ismét
bezárulni látszik számomra egy logikai kör.
A
szeretetről.
Úgy
tűnik, az egészséges fejlődésünk elengedhetetlen kelléke a
szeretet.
Megszületünk.
Kötődni akarunk, szinte az első pillanattól keressük a
kapcsolatokat. Ma már tudjuk, hogy agyunk születésünkkor
sejtjeinek számát tekintve döntő részben kialakultnak tekinthető, azonban a
működést meghatározó agyi összeköttetések számát tekintve igen csak kialakulatlan. Az agy "huzalozásának" döntő része, kb
82%-a, életünk első két évében alakul ki. Ezek az agyi kapcsolatok a környezethez való illeszkedést is szolgálják, tehát kialakulásukban meghatározók a környezeti hatások. Az így létrejött agyi huzalozás, vagyis az
összeköttetések száma, bonyolultsága szoros összefüggést
mutat az intellektussal, a megismerési, tanulási folyamatokkal, az
érzelmi fejlettséggel, végső soron az élet minőségével.
Az első életévek tehát a ráhangolódás időszaka, az agy környezetére hangolódik. Agykutatók képalkotó eljárással (fMRI) összehasonlítottak egy árvaházban felcseperedett gyerekagyat egy szerető családi körülmények között fejlődő gyermekével, a különbség sajnos megdöbbentő volt.
Az első életévek tehát a ráhangolódás időszaka, az agy környezetére hangolódik. Agykutatók képalkotó eljárással (fMRI) összehasonlítottak egy árvaházban felcseperedett gyerekagyat egy szerető családi körülmények között fejlődő gyermekével, a különbség sajnos megdöbbentő volt.
Nagyon
leegyszerűsítve a képet, ha a fejlődő csecsemő illetve
kisgyerek nem kapja meg az óvó, szeretető, elfogadó környezetet, fejlődése visszamarad, agyi rendszerei fejletlenek
lesznek, ami később komoly gondokat, szorongást, depressziót,
félelmeket okoz, fogalmazhatunk úgy is, felnőtt lelke fájni
fog. A fájdalom pedig arra fogja sarkalni, hogy megszabaduljon
azoktól. Keresni fogja később, kamasz korától szinte biztosan, a
megszabadító megoldásokat. A mai világban nem is kell nagyon
keresnie, sajnos tálcán kínálják az anyagi érdekektől
átitatott hamisabbnál hamisabb megoldásokat.
Az
agyi rendszerek fejletlensége, kialakulatlansága tehát olyan megoldások
felé terel majd, amelyekkel ezek a hiányosságok pótolhatóak.
Ilyen agyi rendszerek például a jutalmazó, öröm szabályozó
rendszer, az elutasító, „nemet” mondani tudó rendszer. A
kutatások azt bizonyítják, hogy ezek az agyi struktúrák
különféle vegyületekkel kommunikálnak. Ezeknek az átvivő anyagoknak a szintje és maga az átvitel minősége felelős egy sor, az életben
nélkülözhetetlenen dologért, például a bánatért vagy az örömért. Ha az agy
örömért felelős dopamin rendszere alulfejlett, hibás, akkor az
öröm hiányzik, vagy kevés. És ezt az ember az lelki fájdalomként
éli meg. Ekkor baj van. Nincs kedvem felkelni sem. Megoldásnak
látszik, ha kívülről viszünk be olyan (gyógy-) szereket, amik emelik a
dopamin szintet. Vannak olyan tevékenységek is, amik emelik a
dopamin szintet. Például a veszélyes helyzetek, a gumikötél-ugrás,
a hegymászás stb. Tehát mesterségesen pótoljuk a kisgyerekkorban
kialakult hiányzó láncszemet.
No
és itt érkeztünk el az alap problémához.
Ha
kívülről jön a megoldás, akkor anélkül nem lehet majd jól élni.
Mert az öröm az kell. Az jó dolog. És ahhoz ragaszkodom, ha
megtapasztalom, akkor azt mindenáron meg akarom tartani. Megszerezni
és megtartani. Ha vele könnyebb, ha vele jó, akkor nélküle
rossz. Nélküle fáj. Az örömöt hajszolom, ehhez jogom van, ez
nekem jár. De valójában egy anyagot juttatok be a testembe, tehát
nem közvetlenül én termelem ki az örömömet, hanem más
valaki/valami: a doki, a dealer, akitől kapom a receptet, vagy a
cuccot és a szer, a „gyógy”szer, amit bejuttatok.
Kialakul a függőség.
Az
agyi folyamatok külső megsegítése anélkül, hogy a agyat
megtanítanánk saját maga járni, veszélyes próbálkozás. A drogok, az
addiktív cselekvések márpedig ezt teszik agyunkkal. Átveszik az
agyban azokat a kulcsfontosságú szerepeket, amiket az agynak
magának kellene elvégezni. De szegény agy nem tudja elvégezni,
mert például kisgyerekkorában a gondoskodó szeretet hiánya miatt működése
korlátozottá, vagy elégtelenné lett.
De adódik egy lehetséges jó megoldás is. Nem könnyű, de létező megoldás.
Az
agynak van egy zseniális tulajdonsága. Úgy néz ki, az agy később
is, felnőtt korában is képes összeköttetéseket létrehozni.
Távolról sem olyan könnyen, mint az élet első három évében,
de az agyi plaszticitás jelen van. Úgy tűnik, ha egy ember
felnőttkorában megfelelő törődést, szeretetet kap, az agy
plaszticitása révén van esélye a hiányzó agyi rendszerek
pótlására. Végül is itt zárul be a logikai kör: a
pszichoterápiában, de szerintem a hétköznapi életben is ezért
tud a szeretet gyógyítani. Ezért mondja ma egyre több
pszichoterapeuta, hogy bár fontosak a terápiás módszerek, de
valójában a legfontosabb gyógyító elem a terápiás kapcsolat
minősége, ami szerintem maga az empatikus, feltételektől mentes, elfogadó szeretet.
A
kör bezárult. A kisgyerekkori fejlődést biztosító szeretet
hiánya agyunkat hátrányba hozza, ez később komoly működési
zavarokat okoz. Az ezzel járó lelki fájdalmak arra sarkallnak
minket, hogy megoldást keressünk, ami sajnos gyakran zsákutcába
vezet, függőségbe sodor minket. Ebből a zsákutcából először
vissza kell fordulni, hatalmas, szenvedésekkel teli munkával
kijönni, majd terápiás segítséggel, vagyis türelemmel, szakértelemmel és szeretettel
kialakított új utcában folytatni tovább. Ez így nagyon
egyszerűnek hangzik, tudom, a valóság ennél kegyetlenebbül bonyolultabb,
de ha a bajban lévő el tudja fogadni ezt a gondolatmenetet, az
szerintem már fél siker.
Még
valami.
Ha
a gondoskodás, a szeretet agyi összeköttetéseket tud létrehozni,
vagy a hiánya nem létrehozni, ha a szeretet meglétét így le is
lehet fényképezni, akkor a szeretet tulajdonképpen teremtő erővel
bír, anyagot tud létrehozni. Akkor lehet, hogy a szeretet egy
energia, ami anyaggá tud válni és ez az anyag, ebben az esetben az agyi
összeköttetések láncolata?
