2013. január 14., hétfő

Hasítás a politikai újságírásban


Hallgatom a politikai újságírókat. Így fogalmaznak egy politikai cikkről „ezek abszurd gondolatok...” Nézzük csak...!

Az abszurd szó a Kislexikon szerint értelmetlen, esztelen, képtelen lehetetlen dolgot, gondolatot takar. A politikai cikk tehát egy nézőpontból esztelennek, képtelennek tűnik. Nekem most, a pszichológia vizsgámra készülve, egy másik szó jutott eszembe: hasítás.

Elmondom, miért.

Amikor egy pszichés mechanizmus a jót és a rosszat nem tudja egy helyen kezelni, vagyis egy dologról vagy csak jót vagy csak rosszat tud elképzelni, akkor ezt a pszichológia ’hasításnak’ hívja. A fejlődéslélektan képviselői szerint ez egy olyan állapot, amely csecsemő korban normális. Azonban ha ez a jelenség valakinél bármilyen okból később is megmarad, akkor őt a pszichológia és a pszichiátria zavart pszichés működésűnek tartja és a pszichotikus jelzővel illeti. Vagyis, ha valaki felnőttkorában a világot fekete-fehérben látja, az hasít, és a személyiségszerkezete pszichotikus zavarokkal terhelt.

Én ezt a hasító gondolatmenetet láttam egy politikai cikkben.

A cikkíró azonnali megoldást sürget a magyar társadalom rosszának leválasztására. Tehát nem a rossz integrációjáért szól, hanem pont fordítva, a rossz differenciációja mellett érvel. Nem a rossz ellen uszít, nem a rossz gyűlöletére sarkall, hanem a rossz azonnali, bárhogyan történő elkülönítését és megszüntetését követeli.

A hasítást, ezt a pszichés mechanizmust, Anna Freud énvédő mechanizmusként definiálta, amely a éretlen elhárító mechanizmusok egyike. Az elhárító mechanizmusok védik az ént az őt szorongással telítő belső és külső jelenségekkel szemben. A cikk íróját a mai Magyarországon működő rossz elviselhetetlen szorongással terheli. Ezt fogalmazza meg sokadszor. Saját maga védelmében is sürgeti a hasító megoldást, védekezik a maga tudatszintjén a rossz ellen, működése így pszichotikus.

A rossztól való végleges megszabadulásra több példa volt már a történelemben. Azoknak kigondolóit, irányítóit ma elmebetegnek minősítik. A pszichotikus megnyilvánulás nem egyszerűen uszít, nem sarkall tudatosan gyűlöletre. A pszichotikus működésű személy igazsága teljes tudatában szeretem-gyűlölöm részekre hasítva látja és láttatja a valóságot és ennek szellemében javasolja megoldásait.

Így a politikai megnyilvánulás egy adott történelmi helyzetben tragikus kimenetelű is lehet.