Nézőpontok és látásmódok

Antoine de Saint-Exupéry

„A világos látáshoz néha elegendő a nézőpont megváltoztatása” - vallotta Antoine de Saint-Exupéry.

Egyetértek Sain-Exupery-vel, néha elegendő. Annak, hogy általában elegendő legyen, biológiai feltételei is vannak: az agynak megfelelő mennyiségű és minőségű neurális összeköttetésre van szüksége, ami a fejlődéspszichológia és a neurobiológia tárgykörébe tartozó téma.

Jean Piaget

Piaget „három hegy” kísérlete óta tudjuk, hogy a másik nézőpontjának befogadása a kognitív fejlődés egy jellemző szintje után válik lehetővé. Piaget ezt a kognitív képességet decentrálásnak nevezte. Találó a szóválasztás: a dolgok megítélése többé már nem csak egyféle, centrális, hanem többféle, decentrális is lehet. Piaget e képesség kialakulását a kisiskolás korra tette. A mai fejlődéspszichológia korábbra teszi ennek a kognitív működésnek a megszilárdulását, de senki nem vitatja ennek a fejlődési szintnek a létét.

A mindnyájunkat körül vevő világból érkező információkat személyiségünk szűrőjén át fogadjuk majd értékeljük. Ezeket a kultúrára és történelmi korra is jellemző értékelési módokat, másképpen nevezve osztályozási vagy kategorizálási módokat öt nagy csoportba osztom: az ösztönös, a szubjektív, az objektív, valamint a holisztikus és a szemlélődő módozatokba.

Az alábbi táblázat egy saját megközelítést alkalmaz a látásmód és a nézőpont összevetésére (*)

Látásmód	Hogy fogad egy másik nézőpontot?
Ösztönös	Eltiporja, vagy rajong érte
Szubjektív	Tiltja, támogatja vagy tűri
Objektív	Vitában megpróbálja legyőzni
Holisztikus	Rendszerezi, elfogadva besorolja
Szemlélődő	Nem minősíti, elfogadva szemléli

Az ösztönös kategorizálási módban a minket körül vevő világ egy zavarodott, rendezetlen, vagy csak nagyon kevés összefüggést tartalmazó környezet képét mutatja. Az emberek közül van, aki kifejezetten szimpatikus, és vannak nagyon ellenszenvesek. Néha aki tegnap szimpatikus volt, ma éppen az ellenkezője. Sokszor érezzük, hogy le tudnánk csapni valakit, mert teljességgel érthetetlen módon akkora baromságot művel. Gyűlölni éppen úgy ér, mint isteníteni valakit, vagy valamit.

Változni, változtatni nem kell, mivel azt nem is lehet. Az ellenséget el kell törölni, a rossz úgy sem változik meg soha. A predesztináció hatalma áthatja a szaporodást. A genetika, a statisztika meghatározza a selejtes egyedet. A biztonságot ígérőt kell követni, mert csak így lehet a zűrzavarban túlélni. A külső tanácsok közül arra kell figyelni, ahol a legjobb ajánlatot kapjuk.

A halálbüntetés természetes, elengedhetetlen. A selejt az selejt, nincs erről mit vitatkozni. Aki nem tanul, azt meg kell buktatni, addig kell buktatni, míg be nem törik a rendbe. A vitatkozó, meggyőzni akaró konfrontációt el kell kerülni, értelmetlen időtöltés.

A dolgokat nem kell nagyon értékelni. Az okok egyetlen pontra mutatnak mindig. Az első pillanat megmondja úgy is, melyik a jó és melyik a rossz. Vannak eleve rosszak, azokkal el sem kell kezdeni a diskurzust. Teljesen felesleges. A vita egyébként is a legfeleslegesebb dolog a világon.

Az ember ösztönösen tudja mi a jó és mi a rossz. Ha az ösztöneinkre hallgatunk, akkor kapjuk meg a legőszintébb választ az élet kérdéseire. Ami a szívünkön, az a szánkon, az őszinteség minden felett áll. Az ember érzelmei arra valók, hogy hallgasson rájuk. Az okoskodást el kell utasítani. Tudomásul kell vennünk, hogy az élet jóból és rosszból áll, lehet ezt tagadni, attól még igaz.

A szubjektív kategorizálási módban a minket körül vevő világ három nagy részre tagozódik: a nekünk tetsző, a nekünk nem tetsző és a „még elmegy” minősítésű részre. A tapasztalat az, hogy vannak olyanok, akikkel együtt lehet működni és vannak, akikkel nem. Az előbbieket kell magunk köré gyűjteni. Az azonos elhivatottságú egyénekkel lehetséges csak a közös célt kitűzve elindulni a harcba. Csak olyanokkal lehet az ügyünket sikerre vinni, akik velünk azonosképpen gondolkodnak.

Vannak olyanok azonban, akikkel nem lehet zöld ágra vergődni, ezek a rosszindulatúak. Ezeket el kell távolítani minden olyan helyről, ahol árthatnak a fejlődésnek. Vannak olyanok is, akik nem olyan rosszak, hogy eltávolítsuk, de nem is eléggé hasznosak, hogy magunk mellé vegyük őket. Ezeket meg lehet tűrni, de korlátozni kell jelenlétüket.

A büntetés és a jutalmazás fontos eszköz. Dönteni kell mindenkiről. A minőség és a munka szent és meg kell mondani, hogy mi a követendő cél. Szabályokkal, korlátokkal terelni kell azokat, akik nem felelnek meg a kívánt eszméknek. Az iskolában az osztályozás elengedhetetlen kelléke a tanár-diák kapcsolatnak. A jegyek nélkül honnan tudná a diák, hogy a tanárok mit gondolnak róluk, és merre kell fejlődniük.

Alapmotiváció a változtatni akarás és a győzelem. A világot meg kell jobbítani, a rosszat át kell alakítani jóvá. A tömegeket meg kell győzni az igazságról. Minden eszközzel ki kell termelni a kívánt módon, az azonosan gondolkodók kritikus tömegét, hogy a világ felvirágozzék.

Az osztályba sorolás nagyon fontos momentum. E nélkül nem tudnánk megmondani, mi a helyes és mi a helytelen. Központi direktívákat kell kidolgozni ahhoz, hogy az emberek tudják, mihez tartsák magukat. Enélkül káosz és anarchia uralná a világot. A szabadságot nem szabad olyanná tenni, ami az anarchiát táplálná, tehát szabályozni kell.

A konfrontációt fel kell vállalni. A halálbüntetésre még szükség van. Bizonyos minősített esetekben az elkövetővel szemben az egyetlen lehetséges elégtétel az elkövető legalizált megölése. A jobbító vitának van helye, de az értelmetlen felforgató gondolatokat el kell takarítani az útból.

A minőség egy demokratikusan kiválasztott megítélőtől függő kategória. A megítélő egy dolog minőségét egy magasabb, ideális minőséghez hasonlítja. Az a jó, ami ennek megfelel. Aki megbukik, az egyes. Addig kell buktatni, míg az elégséges alapminőség nem áll be. A teljesítményeket a központi elvárásokhoz kell hasonlítani. E szerint kell a gondolatokat, az eredményeket, az embereket támogatni, tűrni vagy éppen tiltani.

A dolgok minősége mindig összehasonlításon alapszik. A jót, az igazat a legkönnyebb úgy definiálni, hogy meghatározzuk a rosszat. A jó attól jó, hogy nem rossz. Például elmondom, hogy mi a fejlődés, miközben azt is részletesen elmondom, hogy mi nem fejlődés. A minősítés nem csak a mellette szóló minőségeket, hanem a helytelennek tartott minőségek tagadását is tartalmazza. Ez a kizáró érvelés biztosítja a valódi, az igaz minőségek meghatározhatóságát.

Az érzelmekkel vigyáznunk kell, általában rossz tanácsadók. A mély meggyőződés sokkal teljesebb igazságot hordoz, mint a zsigeri, érzelmes reakció.

Az objektív kategotizálási módban a minket körülvevő világ elemei egy logikusan magyarázható elrendeződésben működnek. A tárgyak, jelenségek az őket megfigyelő és elemző emberektől objetív elkülönültségben léteznek. Azt tudjuk, hogy még nem tudunk mindent a világ törvényszerűségeiről, de biztosan kijelenthetjük, hogy a tudományos kutatás előbb vagy utóbb választ fog adni az összes nyitott kérdésre. A jelenségek sokszínűek, amik az anyagi világ és a természettudományok objektív összefüggései alapján értehetőek meg.

Kutani és gondolkodni kell, vitafórumokon kell keresni a megoldásokat. Az alapmotíváció a vita, de nem szabad azonban olyan javaslatokat a vitába befogadni, amik nem konkrét elemeket tartalmaznak. Olyan érveket hoznak be, amik nem mérhetők, nem vizsgálhatók objektív eszközökkel. Az egyén belső folyamatai mindig az egyén által torzultak, így tudományos, objektív megközelítéssel nem vizsgálhatók. A szubjektumot, mint torzító tényezőt mindig figyelembe kell venni, és befolyásolását a lehető legkisebb mértékűre kell zsugorítani.

A holisztikus kategorizálási módban a minket körül vevő világ tárgyai, jelenségei egy rendszer kapcsolódó elemeiként látszanak. A tárgyak, jelenségek nem a megítélőtől függően jók vagy rosszak, hanem a rendszerben elfoglalt helyük szerint jellemezhetőek. Így egy forma (tárgy, jelenség, gondolat) a rendszerben elfoglalt helye szerint lehet egyszerre akár jó és rossz is.

A minősítés, az osztályozás alapja nem egy nézőpontú, hanem rendszerszemléletű. A holisztikus osztályozás alapja egy teljességre törekvő rendszer leírás. Nem minőségekben kell gondolkodni, hanem alternatívákban. Keresni és tisztelni kell a más lehetőségeket. Egy kérdésre mindig többféle válasz adható. A vitának nincs értelme, de nem azért mert csak egy igazság létezik, hanem ellenkezőleg: több igazság létezik, amik között nem kell nyertest hírdetni. Az egymásnak ellentmondó "igazságok" mindegyike a rendszerben helyére kerül és ott így békességre talál.

A minősítés a fejlődésen alapul. Tulajdonképpen nem minőségek vannak, hanem a rendszerben elfoglalt helyek. Két jellemző ír le egy formát: a rendszerben elfoglalt helye és változásának mozgása. A formák megjelenésének módjait önmagukhoz kell hasonlítani. Az értékrend alapja a fejlődés. A formák változása látszólagos: nem a formák tulajdonságai változnak, hanem a megfigyelő tudatossága. A tudatosság változása belülről fakad, minden változás önmagától következik be.

A szemlélődő látásmódban nincsenek kategóriák. Tudjuk, hogy a gondolatok, érzetek, érzések nem stabil kategóriák: azok nem a tárgyak, a jelenségek állandó, osztályozható tulajdonságai. Tudjuk, ha nem ragaszkodunk a felbukkanó gondolatokhoz, érzetekhez, érzésekhez, akkor azok nem állandósulnak, átáramolva rajtunk egyszerűen tovatűnnek. Ezért kategóriákra sincs szükség.

A minket körül vevő világ jelenségeinek, eszméinek, tárgyainak tulajdonságaival való azonosítása illúzió. Ezeket a "tulajdonságokat" nem a tárgyak hordozzák, hanem mi akasztjuk rájuk. Minden jelenségre, tekintet nélkül annak tartalmára "igent" mondunk. Ez az "igen" nem értékítélet, hanem a jelenség létének elfogadását jelenti. Tudatosan jelen lenni, megfigyelni, nem ítélkezni, nem ragaszkodni. Ezek a minőségeknek vezetik cselekedeteinket.

Richard Rohr a misztikusok szemével így láttatja ezt a világszemléletet:

„A legtöbb kora keresztény író ezt a radikális felfogásbeli váltást, amelynek során elfordulunk ítélkező és elkülönült énünktől, szemlélődésnek nevezi.

A hészükhaszta ortodoxiában a szív imájaként ismert. 

Az iszlám szúfi ágában ez az elragadtatás.


Dzsalál ad-Dín Rúmi

A zsidó haszidizmusban úgy nevezik, hogy „a bennünk lévő isteni szikra” szerint élt élet.


A buddhisták meditációnak, ülésnek vagy gyakorlásnak hívják.


A (legkorábbi) védántikus hinduizmusban úgy beszélnek róla, mint nem kettős megismerésről vagy egyszerűen légzésről.


A természeti vallások magával a természettel vagy a Nagy Szellemmel való közösségben találták meg, a tánc, a szertartás vagy a szexualitás révén: „őseredeti részvételként”.


Ahogy Rúmi fogalmazott: „Ezer módja van annak, hogy letérdeljünk és megcsókoljuk a földet.”

Irodalom:

Richard Rohr: Most – Tanuljunk meg látni a misztikusok szemével!
http://ursuslibris.hu/most/

(*) Köszönet feleségemnek, Julinak az elnevezések körüli segítségért

Ne bántsd az egót! Ismerd meg!

Tanha dzsanéti purusam – az embert a szomjúság teremti.

Hamvas Béla

„A világ alaptörvényét Buddha sem tudja megváltoztatni. A sóvárgás teremi az embert. A valóság megkerülhetetlen. Egyet tehet, hogy a szomjúság előjelét megváltoztatja. Nem az életre szomjazik, hanem arra, hogy ezt a zavaros álmot eloszlassa. Az örökké körbeforgó tévelygésből (szamszára) megszabaduljon. Benne is ugyanazok az erők dolgoznak, mint az egész világon mindenkiben. De olyan tevékenységbe kezd, amely úgy vonz, hogy szétszór, és úgy kapzsi, hogy elajándékoz, és úgy kapar, hogy lemond, és úgy fog, hogy elereszt, és úgy ragad torkon, hogy elbocsát. Ez az „egyedülvaló út”. Mindez csak egy esetben lehetséges, ha az alvajárást önmagában meg tudja szüntetni. Ha felébred. Buddha annyit jelent, mint felébredett. Abban a pillanatban, amikor az ember fölött az irányítást az éberség átvette, minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna, de fordított eredménnyel. A dolgok nem tömörülnek, hanem elkezdenek lazulni. Az ember nem gyűjt többé. A fogalom csak arra jó, hogy ne fogjon vele mást, mint a nem-fogást. A szomjúság megmarad, de már nem az életgyönyörökre, hanem a megszabadulásra. Ugyanaz, pontosan ugyanaz a folyamat, amely a világot éhséggel megteremti, megfordul, és a világot felbontja. Az örvény visszafelé forog, és az elemek felbomlanak. Az élet sodra nem a középpont felé vonz, hanem taszít. A tudat, mint az alvajárás eszköze, gépiesen tovább dolgozik, de az éberség fennhatósága alatt erejét veszti. Akinek sikerül az álomkór minden homályát, a szomjúság egészét felszámolni úgy, hogy meglássa, nincs itt semmi, ami valóság lenne, a megszabadulást eléri.”

(Hamvas Béla: Zen)

***

Ne bántsd az egót! Ismerd meg!

I.

Susanne Cook-Greuter

Pszichológiai kutatások (Susanne Cook-Greuter, Jane Loevinger) alapján tudjuk, hogy a sokat emlegetett személyiségrészünk, az egónk életünk során változik. Ez az örökké szomjas egó kultúránkban ma már olyan rossz fényben látszik, hogy a szó hallatán szinte azonnal a megszabadulásra gondolunk. Az egoista, egocentrikus szavainkból is a negatív értékelés árad.

Egyre több olyan idézettel találkozom, amelyek az egó működése ellen minősítésekkel érvelnek: leminősítik a sóvárgást és az elutasítást. A tagadás, a negatív minősítések neurózist és nem megszabadulást okoznak. Én Hamvassal értek egyet: a szomjúság teremti az embert. Ez nem azt jelenti, hogy sóvárogva kell leélni a teljes életet. Nekem ez azt jelenti, hogy a vágyakozás és az elutasítás, vagy fennköltebben a szerelem és a gyűlölet, a harag, a ragaszkodás mind-mind mélyen emberi kategóriák, és ezért alázattal elfogadni, tisztelni kell azokat.

Hogyan szerethetem magamban a haragot? Miképpen tisztelhetem vagy szerethetem saját gyengeségem? Úgy, hogy megismerem, elfogadom létét és megbarátkozom vele. Nem söpröm szőnyeg alá, nem tagadom, nem vetítem másra, nem hazudom el. Szembenézek vele.

Az egóm átalakítása csak ezután kezdődhet.

II.

Sigmund Freud

Mi az egó? Miért növeszt minden kisgyerek egót? Mi történik, ha valakinek harmatgyenge az egója? És mi történik akkor, ha valakinek páncélkeményre vastagodott? Egyáltalán, mitől olyan különbözőek az egók?

Az egó fogalmára többféle megközelítést ismerünk. Sigmund Freud struktúrális pszichológiai modelljében az egó egy kiegyenlítő funkciót betöltő személyiségrész. Az egó a valósághoz igazító, az ösztönök és az elvárások között egyensúlyozó lélekrész. Az ettől jelentősen különböző spirituális nézőpont szerint az egó egyenlő a hamis énnel. Azzal az énnel, amit a világtól elkülönült egyéniségünkként azonosítunk.

Én a két megközelítés békéjét abban látom, hogy a pszichológiai tanítások (és itt nem csak a pszichoanalízisre gondolok) az egó fejlődését hangsúlyozzák nem tagadva annak a személyiségbeni elkülönőlő szerepét és helyét, és a spirituális tanok az egó elkülönültségét hangsúlyozzák nem tagadva az egó változásának lehetőségét.

Az egó működtető gépezete az elme. Az elmét leszűkítő módon a gondolatainkkal szoktuk azonosítani. Az elménk zsong, elkalandozik: a múltba révedünk és a jövőt fürkésszük. Sokan görcsösen küszködnek elméjük csapongásaival nap mint nap. Relaxálnak, sokféle technikával próbálják uralni gondolataik zsongását. Mechanikusan követik a jótanácsokat anélkül, hogy először megfigyelnék, éberré válnának elméjük tulajdonságaira.

Szerintem az egót nem lehet letenni, mint egy ceruzát az asztalra. Az egótól szerencsére nem lehet ilyen könnyen megszabadulni. Az egó önkényes, erőszakos módosítása súlyos, akár pszichotikus következményekkel is járhat. Az egó hosszú évekig védi személyiségünk épségét. A személyiség módosítása csak is nagy felelősségvállalással történhet.

Mielőtt ehhez hozzákezdenénk az egónkkal (és az elménk működésével) szembe kell néznünk. Az egó megismerése egy többlépcsős folyamat. E lépcsőn haladás eleje csupa felismerés, meghökkenés, homlokra csapó ”aha-pillanat”, a vége pedig az elfogadás, a szeretet. Igen, az egót meg lehet szeretni. Szerintem az önszeretet, amit sokan a szeretet előfeltételének tartanak, részben saját egónk megismerése, elfogadása.

Először is tudni kell, hogy egyáltalán van ilyen részünk. Ezzel rögtön két felismeréshez is eljutunk: az egó létezik, az egó a lélek egyik része. Tehát én nem az egóm vagyok, de elismerem, van ilyen részem. Személyiségem, egyéniségem fontos, jellemző része.

Ken Wilber

Földi utunkon mielőtt megszabadulnánk egónktól, azt előbb fel kell nevelnünk, ki kell fejlesztenünk. Az egó, amit keleten hamis-énnek, kis-énnek is neveznek, nem egy átkozott rossz, amitől mindenáron meg kell szabadulni. Az egónak, a kis-énnek életünkben fontos szerepe van: tudattalan mechanizmusai védik lelki egészségünket, a személyiségfejlődésünk útját biztosítják. Freud még csak néhányat azonosított az én-védő mechanizmusokból, lánya Anna már több tízet írt le. A mai elméletalkotók (Wilber, Masters) már a transzperszonális egó, a spirituális működés elhárító mechanizmusairól beszélnek.

A keleti terminológia, a hamis-én hamissága nem azt jelenti, hogy az egó egy nagy becsapás az élettől, hanem azt, hogy mindenkinek van egyéni sorsa, múltja, története, amivel nem vagyunk azonosak. Nem az egó hamis, hanem a hit, ahogy egónkkal, kis-énünkkel azonosítjuk magunkat. A személyiség nem csak az egóból áll: tehát az a hamis, ha azonosítjuk magunkat érzelmeinkkel, gondolatainkkal, viselkedésünkkel. Ezek jellemzőink, alkotó részeink, de még nagyon fontos részeinkről nem esett szó. Ezt fogalmazza meg több keleti tanítás, amikor a hamis egóról beszél.

Gautama Siddharta

Gautama Siddhartának, a későbbi Buddhának (a felébredettnek) is volt egója, sosem tagadta. 29 évet élt fényűző pompában, vággyal, szomjúsággal. Majd elege lett, és maga mögött hagyta egós életét. Tanult, és hét évig ült meditálva egy fa alatt. Megvilágosodott. Ekhart Tolle két évig hajléktalanként köztéri padokon élt, mire a ráhatalmasodott egótól megszabadult. Szent Ágoston vallomásaiban jól követhetjük egófejlődését. Ezek a mesterek különleges tempóval növesztették egójukat és különleges körülmények között szabadultak meg az egó nyomásától. Az átlag embernek nem ez az útja.

Az átlagos földi halandó lépései: kifejlesztés – megismerés – továbbfejlesztés – integrálás – meghaladás.

Az egó kifejlesztése talán már magzati korban elindul. Alessandra Piontelli modern ultrahangos megfigyelései jól elkülöníthető viselkedésmintázatokat figyeltek meg. A genetikai örökítőkészletünk, a várandósság, a születés körülményei (Stan Grof által leírt születési mátrixok) mind-mind lenyomatokat képeznek a személyiségben. Ezzel kezdetét veszi az egó kialakulása. Hosszú évekig az egó tudattalanul alakul, változik. A kognitív funkciók teljes kialakulását a mai agykutatás a 21. életév környékére teszi. Korántsem fejeződött be a téma kutatása.

A felnőttkori megismerés első feladata a tudatosság kiterjesztése az egóra. Tisztán érteni kell, hogy kisszámú felébredett mesteren kívül mindenkinek van egója, és ez természetes, ez nem baj. Tehát általában vágyakozunk, haragszunk, utálkozunk és így tovább. Én azt javaslom: ne bántsd az egód, hanem ismerd meg. Ehhez a folyamathoz jókora bátorság és erő kell, és néha az előrehaladás egyedül nem megy. Nem a minősítés visz előre, hanem az éber tudatosság kiterjesztése, az egóműködés megismerése. Az egó attól válik ereje vesztetté, hogy megismerszik a hordozója által. Olyan az egó számára az önismeret, mint az Ózban a nyugati boszorkány számára a víz. Az „egó-boszorkány” tisztára mosva már nem boszorkány: létjogosultsága lassan megszűnik, valósága elpárolog.

Óz a csodák csodája - a gonosz nyugati boszorkány (Margaret Hamilton)

Az egó elsősorban bizalmon alapuló, reflektív kapcsolatokban válik megismerhetővé. Olyan speciális kapcsolatokban, ahol képzett, tükröző szerepű társsal történik a munka. Ilyen a pszichoterápiás kapcsolat és ilyen a csoportterápiás tér is, ahol szakképzett csoportvezető segíti a megismerési folyamatot.

Az egó és az elmeműködés megismerésének haladó módozata az egyéni, belső tapasztalás, valamelyik misztikus tanítás követése. Ilyen például a buddhista meditáció. A meditációhoz a figyelem koncentrációja elengedhetetlen. Erre a vibráló (energiákkal és információkkal terhes) elme általában nem képes. Szerintem a nyüzsgő elme szintjein, vagyis az egó fejletlenebb szintjein a pszichoterápia eredményesebb egófejlődést tesz lehetővé, mint a haladó egómegismerőknek ajánlható meditáció.

Ajánlom Rupert Spira tanítását:

Dr Daubner Béla kifakadása a pszichoterápia kapcsán az egóról (52.34-től):

Az interjút Dr Pressing Lajossal és Dr Daubner Bélával 

Kiss József Zsolt készítette a 2014. évi Everness fesztiválon

Irodalom:

Hamvas Béla: Zen (tanulmány)

In: Az ősök nagy csarnoka II. Kína - Tibet - Japán, 2003, 309-335. oldal