Ne bántsd az egót! Ismerd meg!

Tanha dzsanéti purusam – az embert a szomjúság teremti.

Hamvas Béla

„A világ alaptörvényét Buddha sem tudja megváltoztatni. A sóvárgás teremi az embert. A valóság megkerülhetetlen. Egyet tehet, hogy a szomjúság előjelét megváltoztatja. Nem az életre szomjazik, hanem arra, hogy ezt a zavaros álmot eloszlassa. Az örökké körbeforgó tévelygésből (szamszára) megszabaduljon. Benne is ugyanazok az erők dolgoznak, mint az egész világon mindenkiben. De olyan tevékenységbe kezd, amely úgy vonz, hogy szétszór, és úgy kapzsi, hogy elajándékoz, és úgy kapar, hogy lemond, és úgy fog, hogy elereszt, és úgy ragad torkon, hogy elbocsát. Ez az „egyedülvaló út”. Mindez csak egy esetben lehetséges, ha az alvajárást önmagában meg tudja szüntetni. Ha felébred. Buddha annyit jelent, mint felébredett. Abban a pillanatban, amikor az ember fölött az irányítást az éberség átvette, minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna, de fordított eredménnyel. A dolgok nem tömörülnek, hanem elkezdenek lazulni. Az ember nem gyűjt többé. A fogalom csak arra jó, hogy ne fogjon vele mást, mint a nem-fogást. A szomjúság megmarad, de már nem az életgyönyörökre, hanem a megszabadulásra. Ugyanaz, pontosan ugyanaz a folyamat, amely a világot éhséggel megteremti, megfordul, és a világot felbontja. Az örvény visszafelé forog, és az elemek felbomlanak. Az élet sodra nem a középpont felé vonz, hanem taszít. A tudat, mint az alvajárás eszköze, gépiesen tovább dolgozik, de az éberség fennhatósága alatt erejét veszti. Akinek sikerül az álomkór minden homályát, a szomjúság egészét felszámolni úgy, hogy meglássa, nincs itt semmi, ami valóság lenne, a megszabadulást eléri.”

(Hamvas Béla: Zen)

***

Ne bántsd az egót! Ismerd meg!

I.

Susanne Cook-Greuter

Pszichológiai kutatások (Susanne Cook-Greuter, Jane Loevinger) alapján tudjuk, hogy a sokat emlegetett személyiségrészünk, az egónk életünk során változik. Ez az örökké szomjas egó kultúránkban ma már olyan rossz fényben látszik, hogy a szó hallatán szinte azonnal a megszabadulásra gondolunk. Az egoista, egocentrikus szavainkból is a negatív értékelés árad.

Egyre több olyan idézettel találkozom, amelyek az egó működése ellen minősítésekkel érvelnek: leminősítik a sóvárgást és az elutasítást. A tagadás, a negatív minősítések neurózist és nem megszabadulást okoznak. Én Hamvassal értek egyet: a szomjúság teremti az embert. Ez nem azt jelenti, hogy sóvárogva kell leélni a teljes életet. Nekem ez azt jelenti, hogy a vágyakozás és az elutasítás, vagy fennköltebben a szerelem és a gyűlölet, a harag, a ragaszkodás mind-mind mélyen emberi kategóriák, és ezért alázattal elfogadni, tisztelni kell azokat.

Hogyan szerethetem magamban a haragot? Miképpen tisztelhetem vagy szerethetem saját gyengeségem? Úgy, hogy megismerem, elfogadom létét és megbarátkozom vele. Nem söpröm szőnyeg alá, nem tagadom, nem vetítem másra, nem hazudom el. Szembenézek vele.

Az egóm átalakítása csak ezután kezdődhet.

II.

Sigmund Freud

Mi az egó? Miért növeszt minden kisgyerek egót? Mi történik, ha valakinek harmatgyenge az egója? És mi történik akkor, ha valakinek páncélkeményre vastagodott? Egyáltalán, mitől olyan különbözőek az egók?

Az egó fogalmára többféle megközelítést ismerünk. Sigmund Freud struktúrális pszichológiai modelljében az egó egy kiegyenlítő funkciót betöltő személyiségrész. Az egó a valósághoz igazító, az ösztönök és az elvárások között egyensúlyozó lélekrész. Az ettől jelentősen különböző spirituális nézőpont szerint az egó egyenlő a hamis énnel. Azzal az énnel, amit a világtól elkülönült egyéniségünkként azonosítunk.

Én a két megközelítés békéjét abban látom, hogy a pszichológiai tanítások (és itt nem csak a pszichoanalízisre gondolok) az egó fejlődését hangsúlyozzák nem tagadva annak a személyiségbeni elkülönőlő szerepét és helyét, és a spirituális tanok az egó elkülönültségét hangsúlyozzák nem tagadva az egó változásának lehetőségét.

Az egó működtető gépezete az elme. Az elmét leszűkítő módon a gondolatainkkal szoktuk azonosítani. Az elménk zsong, elkalandozik: a múltba révedünk és a jövőt fürkésszük. Sokan görcsösen küszködnek elméjük csapongásaival nap mint nap. Relaxálnak, sokféle technikával próbálják uralni gondolataik zsongását. Mechanikusan követik a jótanácsokat anélkül, hogy először megfigyelnék, éberré válnának elméjük tulajdonságaira.

Szerintem az egót nem lehet letenni, mint egy ceruzát az asztalra. Az egótól szerencsére nem lehet ilyen könnyen megszabadulni. Az egó önkényes, erőszakos módosítása súlyos, akár pszichotikus következményekkel is járhat. Az egó hosszú évekig védi személyiségünk épségét. A személyiség módosítása csak is nagy felelősségvállalással történhet.

Mielőtt ehhez hozzákezdenénk az egónkkal (és az elménk működésével) szembe kell néznünk. Az egó megismerése egy többlépcsős folyamat. E lépcsőn haladás eleje csupa felismerés, meghökkenés, homlokra csapó ”aha-pillanat”, a vége pedig az elfogadás, a szeretet. Igen, az egót meg lehet szeretni. Szerintem az önszeretet, amit sokan a szeretet előfeltételének tartanak, részben saját egónk megismerése, elfogadása.

Először is tudni kell, hogy egyáltalán van ilyen részünk. Ezzel rögtön két felismeréshez is eljutunk: az egó létezik, az egó a lélek egyik része. Tehát én nem az egóm vagyok, de elismerem, van ilyen részem. Személyiségem, egyéniségem fontos, jellemző része.

Ken Wilber

Földi utunkon mielőtt megszabadulnánk egónktól, azt előbb fel kell nevelnünk, ki kell fejlesztenünk. Az egó, amit keleten hamis-énnek, kis-énnek is neveznek, nem egy átkozott rossz, amitől mindenáron meg kell szabadulni. Az egónak, a kis-énnek életünkben fontos szerepe van: tudattalan mechanizmusai védik lelki egészségünket, a személyiségfejlődésünk útját biztosítják. Freud még csak néhányat azonosított az én-védő mechanizmusokból, lánya Anna már több tízet írt le. A mai elméletalkotók (Wilber, Masters) már a transzperszonális egó, a spirituális működés elhárító mechanizmusairól beszélnek.

A keleti terminológia, a hamis-én hamissága nem azt jelenti, hogy az egó egy nagy becsapás az élettől, hanem azt, hogy mindenkinek van egyéni sorsa, múltja, története, amivel nem vagyunk azonosak. Nem az egó hamis, hanem a hit, ahogy egónkkal, kis-énünkkel azonosítjuk magunkat. A személyiség nem csak az egóból áll: tehát az a hamis, ha azonosítjuk magunkat érzelmeinkkel, gondolatainkkal, viselkedésünkkel. Ezek jellemzőink, alkotó részeink, de még nagyon fontos részeinkről nem esett szó. Ezt fogalmazza meg több keleti tanítás, amikor a hamis egóról beszél.

Gautama Siddharta

Gautama Siddhartának, a későbbi Buddhának (a felébredettnek) is volt egója, sosem tagadta. 29 évet élt fényűző pompában, vággyal, szomjúsággal. Majd elege lett, és maga mögött hagyta egós életét. Tanult, és hét évig ült meditálva egy fa alatt. Megvilágosodott. Ekhart Tolle két évig hajléktalanként köztéri padokon élt, mire a ráhatalmasodott egótól megszabadult. Szent Ágoston vallomásaiban jól követhetjük egófejlődését. Ezek a mesterek különleges tempóval növesztették egójukat és különleges körülmények között szabadultak meg az egó nyomásától. Az átlag embernek nem ez az útja.

Az átlagos földi halandó lépései: kifejlesztés – megismerés – továbbfejlesztés – integrálás – meghaladás.

Az egó kifejlesztése talán már magzati korban elindul. Alessandra Piontelli modern ultrahangos megfigyelései jól elkülöníthető viselkedésmintázatokat figyeltek meg. A genetikai örökítőkészletünk, a várandósság, a születés körülményei (Stan Grof által leírt születési mátrixok) mind-mind lenyomatokat képeznek a személyiségben. Ezzel kezdetét veszi az egó kialakulása. Hosszú évekig az egó tudattalanul alakul, változik. A kognitív funkciók teljes kialakulását a mai agykutatás a 21. életév környékére teszi. Korántsem fejeződött be a téma kutatása.

A felnőttkori megismerés első feladata a tudatosság kiterjesztése az egóra. Tisztán érteni kell, hogy kisszámú felébredett mesteren kívül mindenkinek van egója, és ez természetes, ez nem baj. Tehát általában vágyakozunk, haragszunk, utálkozunk és így tovább. Én azt javaslom: ne bántsd az egód, hanem ismerd meg. Ehhez a folyamathoz jókora bátorság és erő kell, és néha az előrehaladás egyedül nem megy. Nem a minősítés visz előre, hanem az éber tudatosság kiterjesztése, az egóműködés megismerése. Az egó attól válik ereje vesztetté, hogy megismerszik a hordozója által. Olyan az egó számára az önismeret, mint az Ózban a nyugati boszorkány számára a víz. Az „egó-boszorkány” tisztára mosva már nem boszorkány: létjogosultsága lassan megszűnik, valósága elpárolog.

Óz a csodák csodája - a gonosz nyugati boszorkány (Margaret Hamilton)

Az egó elsősorban bizalmon alapuló, reflektív kapcsolatokban válik megismerhetővé. Olyan speciális kapcsolatokban, ahol képzett, tükröző szerepű társsal történik a munka. Ilyen a pszichoterápiás kapcsolat és ilyen a csoportterápiás tér is, ahol szakképzett csoportvezető segíti a megismerési folyamatot.

Az egó és az elmeműködés megismerésének haladó módozata az egyéni, belső tapasztalás, valamelyik misztikus tanítás követése. Ilyen például a buddhista meditáció. A meditációhoz a figyelem koncentrációja elengedhetetlen. Erre a vibráló (energiákkal és információkkal terhes) elme általában nem képes. Szerintem a nyüzsgő elme szintjein, vagyis az egó fejletlenebb szintjein a pszichoterápia eredményesebb egófejlődést tesz lehetővé, mint a haladó egómegismerőknek ajánlható meditáció.

Ajánlom Rupert Spira tanítását:

Dr Daubner Béla kifakadása a pszichoterápia kapcsán az egóról (52.34-től):

Az interjút Dr Pressing Lajossal és Dr Daubner Bélával 

Kiss József Zsolt készítette a 2014. évi Everness fesztiválon

Irodalom:

Hamvas Béla: Zen (tanulmány)

In: Az ősök nagy csarnoka II. Kína - Tibet - Japán, 2003, 309-335. oldal

Szerelem a Terápiában

és még néhány gondolat ennek kapcsán.

Nézem az HBO sorozatát. András pszichológus (Mácsai Pál) beleszeret Laurába (Marozsán Erika), kliensébe, aki már régebb óta ostromolja. Ezt a fajta beleszeretést a pszichológiában, a pszichoterápiában indulatáttételnek, pontosabban az indulatáttétel egyik fajtájának hívják. Az indulatáttétel a kliens a terápia során kialakuló érzelmi kötődése terapeutájához. Ez az indulat lehet erős pozitív érzelem, ilyenkor hívható a folyamat beleszeretésnek is, de a terápiás kapcsolatban keletkezhet negatív érzelem, megjelenhet düh, harag, kritika is. Az indulatáttétel felbukkanása szinte törvényszerű az ilyen kapcsolatban. A terápiában a kliens korábbi fontos személyhez kötődő érzelmi viszonyulását ismétli meg, teszi át terapeutájára.

Már a pszichoterápia ősatyja, Freud észrevette saját praxisában ezt a folyamatot. 1909-ben egy konferencián beszámolt a páciens irányából kiinduló érzelmi áttételről, bár az orvos lelki viszontáttételéről csak egy évvel később, C.G. Junggal való magánlevelezésében tett említést. A kezdő pszichiáter, C.G. Jung egyik fiatal női páciensével szoros kapcsolatba keveredett és erről levelezett a bécsi mesterrel. Freud itt említette meg a viszontáttétel fogalmát, amiről tudományos körben egy évvel később előadást is tartott. Véleménye szerint a viszontáttétel komoly dolog, kezelése a terapeutának nehéz feladat. Freud leküzdésről szólt, amiből következik, hogy a viszontáttételt a terápia sikerét veszélyeztető jelenségnek tartotta. Nyolc évvel később a magyar Ferenczi Sándor említette meg ismét a fogalmat egy budapesti pszichoanalitikus konferencián. És ő az, aki először beszélt arról, hogy a viszontáttétel talán nem is baj.

Szóbeszédek, levelezések, naplóbejegyzések szerint addigra szinte minden neves analitikusnak volt már komoly szerelmi kapcsolata páciensével. Breuernél Anna O., Freudnál a Dóra-eset, Jungnál Spielrein, Ferenczinél az Elma-ügy szálai bogozták össze a téma kutatásának lehetőségét. Az viszontáttétel kutatásában majd harminc évig nem történt előrehaladás. 1950-es években amikor is D. W. Winnicott, Heinrich Racker és Paula Heimann szinte egy időben publikált cikkei áttörést hoztak. A szerzők a viszontáttétel felszínre hozása, mint a pszichoanalízis technikájának alapvető eleme mellett érveltek, amit Ferenczi harminc évvel korábban már zseniálisan megsejtett.

Érdekes, hogy ezeket az áttételi érzelmeket a terápiában negatív illetve pozitív jelzővel illetik. Én úgy gondolom, hogy a terápia sikeressége szempontjából minden olyan érzelem pozitív, ami nem lehetetleníti el a terápiás folyamatot. A legnagyobb kiborulások is kitűnően kamatoztathatók a gyógyulás szempontjából. A kliens terapeutájába való beleszerelmesedése is csak akkor kezdi ki a terápiás kapcsolatot, ha a terapeuta ezt nem tudja a terápiás cél érdekében kezelni.

Mint az HBO sorozatban is, a terápiás kapcsolatban mindkét félben, így a terapeutában is törvényszerűen megjelennek indulatok, érzelmek. Ezek reakciók egyszerűbb esetben csak kisebb testi jeleket, érzelmi ingadozást mutatnak, bonyolultabb esetben ugyanolyan mély reakciókat tapasztalhat a terapeuta magán, magában, mint a kliensében. A terapeuta abban különbözik a kliensétől, hogy ő ezt a folyamatot jó előre megtanulta az iskolában és egy szupervíziós ülésen saját terapeutájával fel is dolgozhatja. Ha okosan kezeli ezeket az információkat, akkor sokat megtudhat a kliensében zajló vagy lezajlott folyamatokról. És nemkülönben értékes információkat nyerhet önmagáról is.

A szerelmi áttétel akkor jöhet létre, ha a terápiás helyzet erotikussá tételének megvan a lehetősége. Vagyis ha a terápiás páros tagjai a terápiától függetlenül is vonzódnának egymáshoz. Ha ez a feltétel fennáll, akkor az indulatáttétel belobbanthatja a szerelmet. Az erotikus közeledésnek nem kell feltétlen megtörténnie, de a kezeletlenül magára hagyott erotikus energiák belobbanthatják a szerelem különleges érzését. De nem szükségszerű ez a kimenetel. Az erotikus áttétel kezelése a terápiák fontos, szükségszerű velejárója. A szexuális energia megjelenése terápiás helyzetben nem ritka. Tagadása hibás működéshez vezet. Tehát a terápiás térben létrejövő, erős indíttatású, erotikus töltés felvételére képes, pozitív áttételt nevezem terápiás szerelemnek.

A terápiás tér olyan, az emberek által létrehozott speciális tér, amelyben ketten, terapeuta és kliens, vagy a csoportterápiákban többen, kifejezetten azért jönnek össze, hogy lelki tartalmakkal dolgozzanak. Ennek a térnek különleges és szükséges jellemzői vannak: nyugalom, csend, a különféle ingerek kontrollja, szagok, hangok, erős színek, zsúfoltság kerülése, kényelem, székek elhelyezése, mind-mind a terápiás tér fontos kellékei. E térben kifejezetten azért jönnek össze emberek, hogy megnyissák lelki csatornáikat egymásnak. Lelkeik összeérnek és ezzel elindul egy fantasztikus folyamat, ami eredendően gyógyító céllal veszi kezdetét. Az indulatok megjelenése, vagyis az érzelmek felszínre törése szükségszerű. Még ha nem is válnak külsővé, az érzelmek kivetülése mindenképpen megjelenik a terápiás térben. Az indulatok szükségképpen áttevődnek a terápia tagjaira, a terapeutára, a csoportvezetőre, a csoport tagjaira, néha magára a csoport egészére. Ennek a kivetülésnek egyik lehetséges módozata a szerelmi kimenetel.

Minden szerelmi érzés megjelenésének vannak belső és külső feltételei. Az egyik legfontosabb belső feltétel a lelki deficit, és külső a megfelelő tárgy jelenléte. (A tárgy szó itt valós személyt jelent). A terápiás tér energiái a belső feltételt jelentősen dinamizálják, úgy is mondhatnám, hogy a kliensek deficitenergiái e térben mobilizálódnak, a deficitek külvilágtól többé-kevésbé elzárt energiái dinamizálódnak a terápia hatására. Ez kedvező feltételt teremt indulatok, érzelmek megjelenéséhez. Ha egy olyan tárgy (személy) is jelen van a terápiás térben, akire ez az indulat áttehető és ez a pozitív áttétel az akár később megjelenő erotikus energiát is felveheti, akkor létrejön a szerelmi áttétel.

Ez a sorrend fordítottja a hétköznapi életben tapasztalható belobbanásnak. A terápiában a külső jegyek bár nagyon fontosak és viszonylag gyorsan kifejtik hatásukat mégis a belső lelki tartalmak a hétköznapi élet ismerkedéseihez viszonyítva sokkal gyorsabban terítékre kerülnek. A terápiás szerelemi helyzet különleges azért is, mert a lelki deficittől való megszabadulás itt nem teljesen tudattalan folyamat, mivel a kliens maga ment terápiába és valószínű, hogy a segítségkérés okai között a deficitek kialakulása is jelentős mértékben szerepel.

Az áttétel alapú szerelem megjelenése a terápiát alapvetően befolyásolja, a terapeuta általi kezelése nagyon nehéz feladat. Ha a kliens érzelmeire a terapeuta viszont érzelmekkel reagál és kezeletlenül ráengedi azokat a kliensre, akkor belép a viszont áttétel, és kimondhatjuk, a terápia véget ért. Attól a pillanattól számítva, ha meg is marad a kapcsolat, már nem terápiás kapcsolatról van szó, hanem szerelmiről. Ha csak a kliens részéről beszélünk szerelmi áttételről, akkor a terápia megy tovább. Ilyenkor kezelt a viszont áttétel, és ha a terápiában sikerül feldogozni ezt a komplex érzelmi folyamatot, akkor ez kifejezetten erősítheti a gyógyító kimenetel esélyeit.

Az HBO sorozatban ez Andrásnak nem sikerült. Elkezdődött egy szerelmi ciklus. Mindkét fél öngyógyító mechanizmusa helyet követelt. Az öngyógyítás kimenetele most már nem a terápia szűkített keretei között, hanem az élet nagy bonyolultságú terepén zajlik tovább.

Irodalom

Luis J. Martín Cabré: Ferenczi Sándor hozzájárulása a viszontáttétel fogalmához, Thalassa 1999/1

Flaskay Gábor: A viszontáttételről, Pszichoterápia 2006/12 © MentalPort Kft

Szeretetkör

"Ha az édesanyánk életünk első fél évében eleget hordoz a testén, akkor az idegrendszerünkben kialakul egy olyan rendszer – tulajdonképpen egy biológiai anya –, amely stresszhelyzetekben védi a szervezetünket. Olyan, mint a lengéscsillapító, arra szolgál, hogy ha megrázkódtatás ér bennünket, akkor ne omoljunk össze, ne reagáljunk szélsőségesen, hanem viszonylag kicsi legyen a kilengés, és ne károsítsa a szervezetünket. Az egészségpszichológia kimutatta, hogy ha a babát az anya az első fél évben a lehető leggyakrabban magával hordozza – nagyszerű hordozókendők vannak erre a célra –, akkor a gyereknek a későbbiekben nagyobb tűrőképességű lesz az idegrendszere, kisebb valószínűséggel lesznek pszichoszomatikus betegségei."

Az idézet Prof. Dr. Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak című könyvéből való.

Ismét bezárulni látszik számomra egy logikai kör.

A szeretetről.

Úgy tűnik, az egészséges fejlődésünk elengedhetetlen kelléke a szeretet.

Megszületünk. Kötődni akarunk, szinte az első pillanattól keressük a kapcsolatokat. Ma már tudjuk, hogy agyunk születésünkkor sejtjeinek számát tekintve döntő részben kialakultnak tekinthető, azonban a működést meghatározó agyi összeköttetések számát tekintve igen csak kialakulatlan. Az agy "huzalozásának" döntő része, kb 82%-a, életünk első két évében alakul ki. Ezek az agyi kapcsolatok a környezethez való illeszkedést is szolgálják, tehát kialakulásukban meghatározók a környezeti hatások. Az így létrejött agyi huzalozás, vagyis az összeköttetések száma, bonyolultsága szoros összefüggést mutat az intellektussal, a megismerési, tanulási folyamatokkal, az érzelmi fejlettséggel, végső soron az élet minőségével. 

Az első életévek tehát a ráhangolódás időszaka, az agy környezetére hangolódik. Agykutatók képalkotó eljárással (fMRI) összehasonlítottak egy árvaházban felcseperedett gyerekagyat egy szerető családi körülmények között fejlődő gyermekével, a különbség sajnos megdöbbentő volt.

Nagyon leegyszerűsítve a képet, ha a fejlődő csecsemő illetve kisgyerek nem kapja meg az óvó, szeretető, elfogadó környezetet, fejlődése visszamarad, agyi rendszerei fejletlenek lesznek, ami később komoly gondokat, szorongást, depressziót, félelmeket okoz, fogalmazhatunk úgy is, felnőtt lelke fájni fog. A fájdalom pedig arra fogja sarkalni, hogy megszabaduljon azoktól. Keresni fogja később, kamasz korától szinte biztosan, a megszabadító megoldásokat. A mai világban nem is kell nagyon keresnie, sajnos tálcán kínálják az anyagi érdekektől átitatott hamisabbnál hamisabb megoldásokat.

Az agyi rendszerek fejletlensége, kialakulatlansága tehát olyan megoldások felé terel majd, amelyekkel ezek a hiányosságok pótolhatóak. Ilyen agyi rendszerek például a jutalmazó, öröm szabályozó rendszer, az elutasító, „nemet” mondani tudó rendszer. A kutatások azt bizonyítják, hogy ezek az agyi struktúrák különféle vegyületekkel kommunikálnak. Ezeknek az átvivő anyagoknak a szintje és maga az átvitel minősége felelős egy sor, az életben nélkülözhetetlenen dologért, például a bánatért vagy az örömért. Ha az agy örömért felelős dopamin rendszere alulfejlett, hibás, akkor az öröm hiányzik, vagy kevés. És ezt az ember az lelki fájdalomként éli meg. Ekkor baj van. Nincs kedvem felkelni sem. Megoldásnak látszik, ha kívülről viszünk be olyan (gyógy-) szereket, amik emelik a dopamin szintet. Vannak olyan tevékenységek is, amik emelik a dopamin szintet. Például a veszélyes helyzetek, a gumikötél-ugrás, a hegymászás stb. Tehát mesterségesen pótoljuk a kisgyerekkorban kialakult hiányzó láncszemet.

No és itt érkeztünk el az alap problémához.

Ha kívülről jön a megoldás, akkor anélkül nem lehet majd jól élni. Mert az öröm az kell. Az jó dolog. És ahhoz ragaszkodom, ha megtapasztalom, akkor azt mindenáron meg akarom tartani. Megszerezni és megtartani. Ha vele könnyebb, ha vele jó, akkor nélküle rossz. Nélküle fáj. Az örömöt hajszolom, ehhez jogom van, ez nekem jár. De valójában egy anyagot juttatok be a testembe, tehát nem közvetlenül én termelem ki az örömömet, hanem más valaki/valami: a doki, a dealer, akitől kapom a receptet, vagy a cuccot és a szer, a „gyógy”szer, amit bejuttatok.

Kialakul a függőség.

Az agyi folyamatok külső megsegítése anélkül, hogy a agyat megtanítanánk saját maga járni, veszélyes próbálkozás. A drogok, az addiktív cselekvések márpedig ezt teszik agyunkkal. Átveszik az agyban azokat a kulcsfontosságú szerepeket, amiket az agynak magának kellene elvégezni. De szegény agy nem tudja elvégezni, mert például kisgyerekkorában a gondoskodó szeretet hiánya miatt működése korlátozottá, vagy elégtelenné lett.

De adódik egy lehetséges jó megoldás is. Nem könnyű, de létező megoldás.

Az agynak van egy zseniális tulajdonsága. Úgy néz ki, az agy később is, felnőtt korában is képes összeköttetéseket létrehozni. Távolról sem olyan könnyen, mint az élet első három évében, de az agyi plaszticitás jelen van. Úgy tűnik, ha egy ember felnőttkorában megfelelő törődést, szeretetet kap, az agy plaszticitása révén van esélye a hiányzó agyi rendszerek pótlására. Végül is itt zárul be a logikai kör: a pszichoterápiában, de szerintem a hétköznapi életben is ezért tud a szeretet gyógyítani. Ezért mondja ma egyre több pszichoterapeuta, hogy bár fontosak a terápiás módszerek, de valójában a legfontosabb gyógyító elem a terápiás kapcsolat minősége, ami szerintem maga az empatikus, feltételektől mentes, elfogadó szeretet.

A kör bezárult. A kisgyerekkori fejlődést biztosító szeretet hiánya agyunkat hátrányba hozza, ez később komoly működési zavarokat okoz. Az ezzel járó lelki fájdalmak arra sarkallnak minket, hogy megoldást keressünk, ami sajnos gyakran zsákutcába vezet, függőségbe sodor minket. Ebből a zsákutcából először vissza kell fordulni, hatalmas, szenvedésekkel teli munkával kijönni, majd terápiás segítséggel, vagyis türelemmel, szakértelemmel és szeretettel kialakított új utcában folytatni tovább. Ez így nagyon egyszerűnek hangzik, tudom, a valóság ennél kegyetlenebbül bonyolultabb, de ha a bajban lévő el tudja fogadni ezt a gondolatmenetet, az szerintem már fél siker.

Még valami.

Ha a gondoskodás, a szeretet agyi összeköttetéseket tud létrehozni, vagy a hiánya nem létrehozni, ha a szeretet meglétét így le is lehet fényképezni, akkor a szeretet tulajdonképpen teremtő erővel bír, anyagot tud létrehozni. Akkor lehet, hogy a szeretet egy energia, ami anyaggá tud válni és ez az anyag, ebben az esetben az agyi összeköttetések láncolata?

Lennon, a sóvárgó

John Lennon/Plastic Ono Band

Mother

Mother, you had me but I never had you,
I wanted you but you didn't want me,
So I got to tell you,
Goodbye, goodbye,
Farther, you left me but I never left you,
I needed you but you didn't need me,
So I got to tell you,
Goodbye, goodbye.
Children, don't do what I have done,
I couldn't walk and I tried to run,
So I got to tell you,
Goodbye, goodbye.
Mama don't go,
Daddy come home.
Mama don't go,
Daddy come home.
Mama don't go,
Daddy come home.
Mama don't go,
Daddy come home.
Mama don't go,
Daddy come home.
Mama don't go,
Daddy come home.
Mama don't go,
Daddy come home...

1970.

Mennyit lógtam rajta gimis koromban és menyire semmit nem értettem meg belőle!

Ma egy kanadai pszichiáter professzor, Dr Máté Gábor előadását hallgattam meg az ELTE aulájában. A Libri kiadó cipelte szegényt oda, mert megjelentette a második könyvét is magyarul, címe: A sóvárgás démona. A professzor valójában persze magyar, családja '56-ban, 12 éves korában vitte ki a kiskamaszt külhonba, ahol doki lett és kőkemény világba csöppentette magát. A most 68 éves professzor, aki kinézetre húsz évet is letagadhatna, szomorú tekintettel, de annál határozottabb kiállásával saját koncepcióval állt elő az addikciókkal kapcsolatban.

Lényege, ne bántsd a drogost, inkább értsd meg őt. Ehhez ad több, mint 600 oldalas segítséget ez a nagyon fontos könyv. Dr Máté Gábor megjárta azokat stációkat, mint résztvevő, mint segítő, ahol a függőség – nem csak drogfüggőség - az úr.

Előadása végén hívta fel figyelmünket a dalra, némi Lennon életrajz ismeret megemlítésével. Lennon papa a családját, John ötéves korában elhagyta. Édesanyját, aki John nevelését nővérére bízta, egy részeg rendőr halálra gázolta. John anyját tizenhét évesen vesztette el. Lennon élete végéig drogfüggő volt, mesélte Máté doki. Az ópium segítette John Lennont elviselni azt a veszteséget, amit szülei hiánya jelentett. A Beatles felbomlása után Lennon és Yoko részt vett Dr Arthur Janov professzor által kidolgozott Primal Therapy nevű pszichoterápián. Janov az őskiálltás terápiával, ami a magyar Ferenczi Sándor és az osztrák Wilhelm Reich gondolatait is integrálja, a korai gyerekkorban elszenvedett traumák feldolgozását célozta meg, nem is sikertelenül, mert Lennon e terápiát később fontosabbnak nevezte életében, mint a Beatles-t.

Nos, ha ezeket a tényeket figyelembe véve meghallgatjátok ezt a dalban kódolt őskiálltást, akkor talán kicsit többet lehet megérteni a drogosok lelkiállapotairól.

Amely lelkiállapot sokkal mélyebben gyökerezik, mint ahogyan éppen látszik.


"Children, don't do what I have done,
I couldn't walk and I tried to run..."

* * * * *

Dr Máté Gáborral beszélget Sárosi Péter, TASZ, Drogpolitikai programvezető,

Budapest, 2012. Október

József Attila – szerelmi minitanulmány

1936-ban József Attila először szerelmével, majd agresszív fenyegetéseivel kezdte ostromolni analitikusát, Gyömrői Editet. Az év végén Gyömrői átadta a terápiát Bak Róbert pszichiáter-pszichoanalitikusnak, közben rövid időre Eisler Mihály József is kezelte a költőt.

Gyömrői későbbi interjúiban egyértelműen hárítja a József Attilával való találkozás számára inkább kellemetlenségeket hordozó és okozó élményét, visszamenőleg kissé túlhangsúlyozva saját analitikusi semlegességét.

Vezér Erzsébet interjúja Gyömrői Edittel:

„Szerelem: nem volt az szerelem. Hogy mondják magyarul: transference? Átvitel. Átruházás. Az analitikus egy neutrális senki, olyan mint egy ruhafogas, amire az összes meglevő kabátokat ráakasztják. Az összes régi érzéseket az analitikushoz kapcsolják és végigélik. Ezért tudjuk megtanulni, mi történet a beteggel. – A versek, az nem én voltam. Rólam nem tudott semmit. Az érzelem az anyjához kötődő érzésnek az ismétlése volt.”

A szerelem és a szeretet fogalma jól elkülönül József Attila analitikusa, Gyömrői Edit iránt érzett szerelmében. Áhítja a szeretetet miközben szerelmesnek vallja magát. A szerelemmel áhítja a szeretetet. Szereti Editet, olvasható analitikusához írt vereseiből. Ez a szeretet nem egyéb, mint a költő deficit-érzése, illetve annak lehetőségnek érzése, hogy ezt a deficitet, hiány érzetet Edittel meg lehet szüntetni. Edit ezt is teszi, hiszen dolgozik Attila deficitjén, meg akarja szüntetni. Ezt érzi Attila, s mivel tetszik is neki a nő, ezért egyre erősebben lángoló szerelmet érez.

Igen ám, de:

Edit pénzért teszi, megbízásos alapon, szakmailag elkötelezve. Bár sokra tartja kliensét, a terapeuta viszontszerelme nem lép működésbe, hiszen Edit erre nem alkalmas alany, vőlegénye van, gondolom szeretetben él. Attilára ez cseppet sem jellemző, ő dühödten csapkodva követeli Edittől önmaga leszakadt énrészeit, a hiányt, amit édesanyja szeretethiánya jelentett. Követelheti, mert terapeuta Edit azt mondja, nála ott a kulcs ehhez, tehát Attila a csinos, meleg sugárzású nő által hatalmas szerelemre gerjed. De ez nem tart sokáig, haragba, sőt gyűlölködésbe csap át az érzelmi energia, mivel Edittel nem alakulhat ki a szeretetteli együttlét. Azért sem, mert Edit analitikus és mint ilyen eleve levetkőztetve kapja meg kliensét, másodszor meg nincs is abban a deficit helyzetben, hogy szerelmes lehetne bárkibe, akár Attilába.

Egyértelmű a végkifejlet: Edit megszabadul Attilától, Attila lehet, hogy rosszabb passzból folytatja, mint Edit előtt, folytatja, amíg bírja a gyengülést.

***

József Attila Vágó Mártához írt leveléből részlet, 1928. szeptember 28. :

“… az éjjel azt álmodtam, sakktábla vagyok és te vagy a 32 figura, azaz hogy te vagy a sakktábla és én a figura. Már nem tudom kik, milyen hatalmak játszottak velem, de oly erélyesen csapkodtak hozzád, hogy nekem is fájt. Állandóan valami fontos figura-elememet ütötték ki, mindig fogytam, fogytam, de végül a világos figurák megmattolták a sötéteket. Aztán azok a bizonyos hatalmak összeszedtek, kiütött részeimet és a győzteseket meg a legyőzötteket egyként, komplett 32 figuraként aztán visszaraktak beléd. Aztán téged összecsuktak és – katt bekattintottak.”

A 23 éves költő szerelmének írt sorai. Egy álomba kódolt szerelem leírás. Az álom, a szerelem kifejezetten nehezen meghatározható fogalmát, tárgyakkal megszemélyesítve, cselekvéseket segítségül hívva meséli el.

Induljunk ki innen: a szerelem két ember eggyé olvadás szükségesség érzése, amely érzelmet az elszenvedett sérülések okozta hiány hoz létre, illetve táplál. Az álomban: az eggyé olvadás: a “Márta” dobozban az “Attila” figurák, (vagy fordítva – szinte mindegy, hogy az “egyben” ki kicsoda, hiszen már egyek!), a hiány: a figurák, a “bizonyos hatalmak” erélyes csapkodásával előidézett, fájdalommal kísért fogyása, a figurák kiütése. A beteljesült szerelem vágya: amikor helyreáll a teljesség érzete: a kiütött részek visszanyerik helyüket – a “Te”-ben, a dobozukban.