Szerelmes Győző

Interjú Szabó Győzővel és Csernus Imrével

(Szily Nóra interjúja)

Nők Lapja Psziché III/3 szám

Csernus Imre: Győzőben van egy borzasztó nagy hajtóerő, izeg-mozog. Neki nyugtató kellett. Ez volt a heroin.

Szabó Győző: Az nagyon nagy találkozás volt. Őrületes! Akkora szerelem és eufória, az a harmónia és béke! Egyszerre a csajod, a szeretőd, a legjobb ételed, italod. Mindent megad, amit senki nem tud.

Eddig az idézet a riportból. Tudjuk, hogy Győző megjelentetett egy vallomáskötetet, amelyben részletesen ír drogos éveiről. Nyári olvasmányomban alaposan megismerhettem a különféle stációkat. Ebben a pár oldalas interjúban nagyon frappánsan foglalja össze Győző a heroinélményt: „szerelem és eufória, az a harmónia és béke”. A heroin-érzés egyenlő szerelem.

Győző sokat segített ezzel a meghatározásával. Ahogy Kiss Tibi a Most múlik pontosan-ban, úgy Győző is a szerelem szót hívja segítségül, hogy elmesélhesse azt a különleges érzésvilágot, ahová a heroin magával vitte. Kiss Tibor, Szabó Győző, két végtelen kedves, szimpatikus, rendkívüli érzékenységgel megáldott, tehetséges művész szóhasználata ismét azt mutatja nekem, hogy a szerelem addiktív folyamat. Olyan függőséget teremt magának az ember, amiben ha nem vigyáz magára elpusztulhat, de ha vigyáz, ha képes vigyázni, akkor fejlődhet is. Az addikcióból kiszabadult ember saját szenvedése árán tudatfejlődésének magasabb szintjére juthat, életét magasabb nívón folytathatja.

Természetesen a függőségnek sok fajtája és típusa van. Más a tudatmódosító szerekkel kialakult függőség, más a tárgyakkal kapcsolatos függőség, a fetisizmus, másként jelentkezik a folyamat függőség, a munkamánia, vagy a szerencsejáték függés és megint más a társkapcsolati függőség. De van egy azonosság: a rátámaszkodás, a helyettesítő, pótcselekvő attitűd. A traumák okozta sebek tudattalan felszámolása, a kiútkeresés.

Egyes tudatmódosító szerek ugyanazt a hatást okozzák az agyban, mint a társkapcsolati szerelem. Képalkotó eljárásokkal (fMRI) kimutathatóan ugyanazok az agyi központok aktiválódnak, ugyanazok a jutalmazó neurotranszmitterek indulnak hódító útjukra ezekben az élethelyzetekben.

És ha hirtelen megszakad a folyamat, az elvonás fájdalma mindegyik esetben, ha nem is azonos mértékű, de szükségszerű szenvedéssel jár.

Erről is olvashatunk Szabó Győző mindenkinek ajánlható könyvében, a Toxikomában.

Popper Péter: 7 undok megjegyzés a szerelem kínjairól

Elmondanék – diákosan pontokba szedve, mint egy érettségi tételt – néhány fontos dolgot. 

1. Az emberiség története egy testvérgyilkossággal kezdődik. Káin megöli Ábelt, mert Isten visszautasította az ő

áldozatát, csak Ábelét fogadta el. A Biblia mintha arra figyelmeztetne, hogy az ember életében a lehető legnagyobb sérelem a visszautasítás. Mert minden visszautasítás egyben ítéletet is hordoz: nem vagy méltó rá, nem vagy méltó hozzám, nem kellesz, nem felelsz meg, vannak jobbak nálad stb. S ha ez a visszautasítás, a szenvedélynek, a rajongásnak, vagy akár csak az ösztönök által felkorbácsolt vágynak szól – a sérelem megsokszorozódik, és elviselhetetlen erősségű indulattá duzzadhat. Ezért, aki szerelmet utasít el, nagy szenvedésnek teszi ki a másikat, és veszélyes tűzzel játszik. 

2. Az évezredes bölcsesség azt mondja: Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik. A tízemeletes házat is egy sor téglából kezdik felépíteni. Tehát sose játsszunk egy másik ember szenvedélyével. Az első lépést nem szabad megtenni. Az első sor téglát nem szabad lerakni. Akkor még egy kis seb, egy kis fájdalom árán minden megoldható. De ha ezt nem vállaljuk, mert gyávák vagyunk, álságosan kíméletesek, lusták, az „időre bízzuk” életünk kellemetlenségeinek elintézését, vagyis sodródni kezdünk, akkor kiderülhet, hogy az idő nem old meg helyettünk semmit sem, hanem nagy tragédiák felé sodor. 

3. Azt gondolom, hogy az ember öngerjesztő lény. Nagyon ritkán fordul elő – s legtöbbször csak a lektűrökben – a meglátni és megszeretni egy pillanat alatt. A gyatra szerzők ezt úgy szokták kifejezni, hogy „mintha villámcsapás futott volna át mindkettejükön.” Szép lenne, de legtöbbször nem igaz. Hanem az történik, hogy az ember vágyódni kezd a szerelemre. S szinte „kinyitja magát” egy remélt szenvedély előtt. Ezért a híres magyar író, Füst Milán egy apróhirdetést szeretett volna feladni: „Meglévő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!” 

4. Egy öreg pszichológus – akit leggyakrabban mégis csak szerelmi csalódások, kapcsolatok válsága miatt keresnek fel – hajlamos úgy vélekedni, hogy a szerelmeseknek legtöbbször fogalmuk sincs arról, kit szeretnek. Mert először is vágynak a szerelemre, s ha végre felbukkan a várva várt dalia vagy tündér, rávetítik minden erotikus fantáziájukat, vágyképeiket, álmaikat az „igazi”-ról, és a saját képzeletük által kifestett képbe szeretnek bele. S hogy e fantáziakép mögött milyen a valódi ember, arról alig tudnak valamit. Ám ha eljönnek a csalódások drámai percei, akkor nem saját magukra haragszanak, hanem a partnerre: Miért nem vagy olyan, amilyennek elképzeltelek? Arról már nem is szólok, hogy a lángoló szerelem a grandiózus színjátékok ideje, mindenki a legjobb, a legszebb arcát mutatja. Mögötte rejtve marad a valódi jellem, a minden emberben meglévő torzulatok, sokszor nehezen elviselhető rigolyák, szokások. 
Szégyenkezve vallom be, hogy ezért én nem vagyok lelkes híve az úgynevezett szerelmi házasságoknak. A kölcsönös rokonszenv, a barátság, sőt még az érdek által vezérelt kapcsolatokban is több a reális emberismeret. 

5. A szerelem vidéke különben is tele van önbecsapásokkal. Félezer évvel ezelőtt egy angol drámaíró megírta egy valódi szerelem történetét. S az emberek ma is beülnek a színházba, és bámulják Rómeó és Júlia sorsának alakulását. Szerelem tehát létezik, de elég ritka jelenség, Viszont manapság valaki kitalálta, hogy tisztességes férfi, erkölcsös nő csak szerelemből fekszik le választottjával. Nosza, akkor mindent ki kell nevezni szerelemnek: minden tetszést, megkívánást, vonzódást, flörtöt, szexuális izgalmat. Mi értelme van ennek? 

6. A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat – a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON! 

7. Az igazi szerelem szenvedély, extázis, boldogság. Ám mindez nem állapot, hanem rövid időre felvillanó szenzáció. S ha elmúlt? Akkor megjátsszuk magunkat? Vagy új élmények után nézünk? Hiszen megszoktuk, hogy szinte „jár nekünk” ez a szélsőséges érzelmi-indulati állapot. Mondják, hogy a szerelem szeretetté alakul át. Előfordul. De legtöbbször közöny, undorodás, gyűlölködés lesz belőle, amint ezt a válóperek meg a gyerek-elhelyezési küzdelmek, a vagyonmegosztás gusztustalan harcai bizonyítják. 

Mi hát a teendő? A legfontosabb, hogy soha ne hallgasson senki az ilyen mániásan igazat mondó öreg „szakemberre”, amilyen én vagyok. Soha senki ne hallgasson senkire – se szülőre, se barátra –, aki károg, óv, figyelmeztet, amikor ő szárnyalni akar az ég és a nap felé, hogy utolérje a boldogság kék madarát. Egyrészt, mert úgyis hiába minden okoskodás. A szenvedély mindig erősebb az okos szónál. Másrészt, mert ez a bizonyos kék madár kiszámíthatatlan. Néha hagyja magát megfogni, néha maga száll rá valamelyik kiválasztottja vállára, s különben sem létezik. 
Mert még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az ”Igazi” sem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne „igazi”. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált. 

Popper Péter 


megjelent: Elle magazin 2005/10

A szerelmes Kern

Kern András interjú (Nők Lapja, 2012/34, augusztus 22. Szegő András)

…

• Te milyen gyerek voltál?
• Boldog, mert mindig szerelmes voltam. Először csak a gyerekkorba, az iskolába, a barátaimba. A Sziget utcai iskola aztán új szerelmet hozott: Verába lettem ugyanolyan szenvedélyesen és reménytelenül szerelmes.... Vera tudomást se vett rólam.... Miként lehetne elérni, hogy viszontszeressenek?!
  
  
  …
  … Latinovits Zoltán, a mai napig ő a példaképem.
  …
  
  
  
• Mi az, ami szerinted boldoggá tenne?
• Mondjuk, ha világhírű színész lehetnék.... Olyan, mint Marlon Brando, vagy Robert de Niro.... Nem a pénzüket, nőiket, villáikat szépségüket irigylem, hanem azt, hogy őket mindenütt ismerik a világon! Hogy amit csinálnak, arról tudhatják, általános érvényű.

Nos, számomra ezek a mondatok mesélik el, mi a szerelem. Szerelmesnek lenni ugyanúgy a barátokba, az iskolába, mint később Verába. Majd sok évtizeddel később a „boldoggá tenne” kérdésre adott válasz is számomra azt mondja, hogy Kern ma is ugyanolyan szerelmes, mint gyerekkorában: a példakép Latinovits, a boldogság a világhír lenne.

A szerelem mindig szoros rokonságban jár a hiánnyal.

Heti útravaló Müller Pétertől - 35. rész

Az alábbi cikket az interneten találtam. Tekintélyes mester váleménye a szerelemről. Azt gondolom itt a helye blogomban, gyűjteményemben.

http://www.life.hu/sztarszerzok/20120817-szerelem-parkapcsolat-szeretet-heti-utravalo-muller-petertol-35-resz.html

*******

<<Minden szerelem úgy lép az életünkbe, hogy megfoszt a szabadságunktól. Ha belemegyünk, nem tehetjük azt, amit akarunk, csak azt, amit a szerelem akar.>>

" Szerelem! Ez volt az a szó, amelyről annyira mást gondoltam, mint Popper Péter és a legtöbb pszichológus. Sőt, józan fejjel néha még én is mást gondolok róla, mint szerelmesen.

Azt mondják, a szerelem: kóros állapot. Örök emberi érzés, de nem ésszerű. Káprázat, rögeszme, lázálom. Néha valóban kóros. Szétrombolhatja az ember életét. Tudjuk. Ismerjük az életből és az irodalomból. Néha meg akarjuk menteni a szegény szerelmeseket egymástól, de főleg a részeg önmaguktól.

Mégis azt mondom, hogy ez a mai ember által átélhető legvallásosabb állapot. Lelki másállapot. Minden esetben transzcendens. Valami olyasmi szólal meg ilyenkor bennünk, amire nincs magyarázat.

Az embernek hirtelen fájni kezd a másik ember hiánya. Sohasem érezte még ezt a fajta űrt. Mindig azt hitte, hogy jól vagy rosszul, de megvan egyedül is. Kicsit szürkén, józanul, de éldegél. Most meg nem! Kell a másik.

Amíg nem vagy szerelmes, sohasem érzed, hogy félember vagy, hogy hiányzik belőled valaki! Örökké rá gondolsz, neki üzensz, gondolatban vele vagy. Valaki - egy másik ember! - viszi magával a boldogságodat, a nyugalmadat, az örömödet, a lelkedet, de még az életed értelmét is.

Sohasem kellett ilyen intenzíven egy másik ember, hogy nem tudsz nélküle létezni! Tegnap még nem is ismerted. Egész jól elvoltál nélküle, most meg nem megy!

Most, hogy nem a tiéd, hogy hiányzik, mint a letépett félkarod, döbbensz rá, hogy a magányod köré épített erős várad: homokvár. Menekülnél vissza - de nem lehet. Összedőlt, összedöntötte.

Ilyenkor, ebben a szédült, irreális, sóvárgó, szomjas "nem bírok nélküled élni" állapotban sejtheted meg, hogy milyen lehet az Isten-élmény, ha valódi. Ilyenkor sejtheted meg, miért választotta a fiatal Jézus élete helyett a kereszthalált. Nem volt más választása. Olyan intenzíven szeretett.

Amikor Petőfi Sándor azt mondta, hogy a <<Szabadságért odaadom szerelmemet!>> - elárulta, hogy sohasem volt igazán szerelmes."

*******

Azt hiszem, Poppernek volt igaza. Pár nap múlva azt is idézem.

A szerelem, mint a transzperszonalitás legfontosabb, legtermészetesebb bevezetője

Idézet dr. Süle Ferenc cikkéből

Az ifjúkor, a fiatal felnőttkor a legszebb szerelmi érzések megjelenésének idõszaka is. A szerelem, mint a legtermészetesebb, belülrõl, a tudattalanból induló, hatalmas érzelem- és ösztönáramlás, az egót teljesen a hatalma alá képes vonni. Ahogy az ezer évvel ezelõtti perzsa bölcs, Ajar mondja: „Fél a szív a szerelemtõl, mintha halált hozna rá, mert megöli a sötét zsarnokot, az ént.” Az egót központi helyzetébõl ki tudja mozdítani, és így a transzperszonalitás legfontosabb, legtermészetesebb bevezetõje lehet. A kapás, majd a szerzés képességének kifejlõdése után megjelenik az igazi adás képességének, a szeretetnek lehetősége is.

Dr Süle Ferenc 1991 óta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Valláslélektani Osztályának vezetõje volt az intézet megszűnéséig.
http://www.vitalitas.hu/olvasosarok/online/komplementerm/2001/2/patol.htm

A klán törvényei – a szeretet rendjei

A klán törvényei – a szeretet rendjei

(Die Ordnungen der Liebe)

A klán rendezettségének szabályai

1. Ha az emberek akaratukkal, vagy anélkül úgy kerülnek kapcsolatba, hogy életről döntenek, vagyis létről illetve nemlétről hoznak, vagy hozhatnak döntést, egymással jól meghatározható kapcsolatba kerülnek. Akár akarták, akár nem, már egy klánba tartoznak.
   
   
2. A klánban törvények érvényesülnek. Egy jól működő klánban rendezettségnek kell lennie. A klán rendjét a szeretet szabályozza. Ez a szeretet a klánban nem érzelmi állapot, a lét legmélyebb, elnyugodott állapota.
   
   
3. A szeretet rendjét leíró axiómák törvényszerűen hatnak. Aki a rend ellen vét, az felborítja a klán energetikai egyensúlyát, s ezzel a klán ellen vét. Ennek mindig következménye van.
   
   

A szeretet rendje terminus technicus egy lelkészi megközelítés, a klán törvényei pedig a racionális világ felé közvetíti ugyanazt az axiómakészletet. Reálpolitikai ügy ezen szavak használata. A racionális, tudományosabb világ könnyebben elfogadhatja a törvény szót, mint a klerikálisan csengő rend szót, nem is beszélve arról, hogy a pszichológia tudományos berkekben mennyire kerülik a szeretet fogalmát. Spirituális körökben, a transzperszonalitást kutató, szélesebben merítő gondolkodásúak között azonban én a szeret rendje meghatározás mellett tenném le a voksomat.

Ezek a törvények, amik inkább elrendező elvek, szabályok, a klánokat jellemzik, írják le és nem a családállítást. Ha nincs családállítás, ami egy terápiás folyamat, egy csoportfoglakozás, a klánokat jellemző szabályok akkor is vannak, hatásuk érvényesül. A családállítás segít megtalálni a szabálytalanságokat, mivel azok egy része eltagadott, más része nem ismert, esetleg feledésbe merült.

Az első rend

Ahhoz, hogy egy színházi próbán a darab színrevitele érdekében dolgozni lehessen, valamiféle rendnek kell lennie: ott legyenek a helyükön a színészek, időben érkezzen a műszak, a rendező is felkészülten érkezzen.

Ahhoz, hogy egy diák hatékonyan tudjon tanulni otthonában, ott is valamiféle rendnek kell lennie. Benne is, körülötte is. Nem kell túl nagy rend, de nem árt, ha úgy ül neki a feladatoknak, hogy nem ragad a keze a lekvártól, ha az asztalán nem tornyosulnak a játékok dobozai, ha füzetét nem a nyolc másik füzet tetejére próbálja elhelyezni.

Talán az életünk is ilyesmi. Nem árt, ha úgy próbáljuk élni, hogy benne valamiféle rendnek kellene lennie.

Sokféle módon lehet ezt a rendszükségletet megközelíteni és többféle rend is van. Rend a lelkemben, rend a testemen, a testemben, rend a kapcsolataimban. A rend nagyon nehezen megközelíthető fogalom, hiszen roppant viszonylagos kategória.

De egy valami meghatározása egyszerűbbnek tűnik: a rendek közötti prioritás kérdése. Melyik rendnek kell legelőször rendnek lennie, ahhoz, hogy a többi rend is működhessen.

Azt hiszem, erre jött rá a családállítás.

Annak a rendnek kell legelőször, lehetőleg hibátlanul működnie, amelynek leképeződése meghatározza a többi rendet: a szeretet rendjének. A klán (család) dinamika rendjének kell legelőször a helyére kerülnie, vagyis annak, hogy hogyan látjuk azokat, akik az életet adták nekünk és azokat is akiknek mi adtuk az életet. Akik körülöttünk létről vagy nemlétről dönthettek, dönthetnek.

Ha ebben a primer rendben, a szeretet rendjében nincs a helyén mindenki, akkor annak szükségszerű negatív következményei, kihatásai lesznek a többi, az életünk egyéb területein működő rendekben.

Sokan azt gondolják, hogy a családállítás csodaszer. Szerintem nem az. Hiszen nem biztos, hogy ha a szeretet rendje jól működik, az összes felmenő és utód, fontos személy, klántag ismert, az őt megillető helyén kezelt, akkor az ember minden területen jól helyt áll. Nincs kényszerkapcsolat.

De a boldogság elérésének valószínűsége ugrásszerűen megnövekszik.