A fogas

I.

Tudod, mivel ébredtem valamelyik reggel? Egy hasonlattal. Jó, rendben, minden hasonlat sántít egy kicsit, így ez is. De jó közelítéssel ismerteti meg, amit el akar mesélni.

Fogas. Üresen áll az előszoba sarkában. Mondjuk egy tonett-fogas. Legyen öt karú. Most ismét divatos lett ez az anno kávéházakra jellemző bútordarab. A fogas várja a bulira érkezőket. Kinn hűvösre fordult az idő, esik is egy kicsit. Sorra érkeznek a vendégek, és a fogas megtelik kabátokkal, dzsekikkel. Van közöttük majd földig érő téli kabát, bőrdzseki, suhogó aranyszínű nem tudom micsoda, hatalmas gallérú bunda. Szegény fogas már a második sort is egyensúlyozza, és egy négyzetcentinyi szabad hely sem maradt rajta. Az alsó rész is tele ernyőkkel, egyik kabát lecsúszva támaszkodik a tonett alján.

No, ez a kép-hasonlat: egy fogas dugig ruhákkal, kabátokkal, kalapokkal, ernyőkkel. A fogas egyetlen eredeti elemének egyetlen porcikája sem látszik ki.

Elképzelted?

Hol a hasonlat? Én vagyok a fogas és nemén vagyok a rám akasztott kabáthalmaz. Én vagyok ott minden rámkerült tárgy mögött, az üres, tiszta „én-fogas”. Ha odanézel, mit látsz? Kabátokat, kalapokat, ernyőket. Amiket rám akasztottak. Aminek látszom, amiket hordozok. Ha belenéznék egy tükörbe, akkor egy nagy kabáterdőt látnék. Színes forgatag, de mégsem én vagyok. A probléma ott kezdődik, amikor (talán a terhelés miatt) azonosulok a kabátjaimmal és eltűnik eredeti fogas mivoltom.

Igen, a hasonlat sántít. A fogas nem lehet tudatában annak, hogy kabátok lógnak rajta. A fogas inaktív. A tudatosság aktív. A tudatosság révén az elmének csak rá kell ébrednie: mennyi mindent cipel, mennyi kabátot, színes ruhadarabot aggattak rá az idők történései. Ha ez sikerül: óhatalanul előtűnik a fogas.

II.

Fogasunkra a saját kabátunk is felkerül. De sokszor azt gondoljuk, hisszük, valljuk, érezzük, hogy olyanok vagyunk mint a kabátunk, pedig csak ránk került az idők során. Még nevet is adtak kabáthoz: Judit, Dani, Tamás, Karcsi. 

Ahogy a kabátok múltunk és jövőnk történései és nem mi magunk vagyunk, úgy elnevezéseik is csak változó tulajdonságokat jelznek. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell szabadulni tőlük. Semmi esetre sem. A fő feladat: tudatossá válni arra, hogy lógnak rajtam a cuccok. És arról hogy nem vagyok azonos egyikkel sem: nem vagyok azonos a rám akasztott tulajdonságokkal, nevekkel, eszmékkel. Ezek mindegyike változó, így tovatűnő. 

A rámaggatott vagy felvett kabátok és neveik változnak rajtam, cserélődnek időről-időre.

Ami állandó, az a buli előtt elhelyezett üres fogas. Én.