Szerelem a Terápiában

és még néhány gondolat ennek kapcsán.

Nézem az HBO sorozatát. András pszichológus (Mácsai Pál) beleszeret Laurába (Marozsán Erika), kliensébe, aki már régebb óta ostromolja. Ezt a fajta beleszeretést a pszichológiában, a pszichoterápiában indulatáttételnek, pontosabban az indulatáttétel egyik fajtájának hívják. Az indulatáttétel a kliens a terápia során kialakuló érzelmi kötődése terapeutájához. Ez az indulat lehet erős pozitív érzelem, ilyenkor hívható a folyamat beleszeretésnek is, de a terápiás kapcsolatban keletkezhet negatív érzelem, megjelenhet düh, harag, kritika is. Az indulatáttétel felbukkanása szinte törvényszerű az ilyen kapcsolatban. A terápiában a kliens korábbi fontos személyhez kötődő érzelmi viszonyulását ismétli meg, teszi át terapeutájára.

Már a pszichoterápia ősatyja, Freud észrevette saját praxisában ezt a folyamatot. 1909-ben egy konferencián beszámolt a páciens irányából kiinduló érzelmi áttételről, bár az orvos lelki viszontáttételéről csak egy évvel később, C.G. Junggal való magánlevelezésében tett említést. A kezdő pszichiáter, C.G. Jung egyik fiatal női páciensével szoros kapcsolatba keveredett és erről levelezett a bécsi mesterrel. Freud itt említette meg a viszontáttétel fogalmát, amiről tudományos körben egy évvel később előadást is tartott. Véleménye szerint a viszontáttétel komoly dolog, kezelése a terapeutának nehéz feladat. Freud leküzdésről szólt, amiből következik, hogy a viszontáttételt a terápia sikerét veszélyeztető jelenségnek tartotta. Nyolc évvel később a magyar Ferenczi Sándor említette meg ismét a fogalmat egy budapesti pszichoanalitikus konferencián. És ő az, aki először beszélt arról, hogy a viszontáttétel talán nem is baj.

Szóbeszédek, levelezések, naplóbejegyzések szerint addigra szinte minden neves analitikusnak volt már komoly szerelmi kapcsolata páciensével. Breuernél Anna O., Freudnál a Dóra-eset, Jungnál Spielrein, Ferenczinél az Elma-ügy szálai bogozták össze a téma kutatásának lehetőségét. Az viszontáttétel kutatásában majd harminc évig nem történt előrehaladás. 1950-es években amikor is D. W. Winnicott, Heinrich Racker és Paula Heimann szinte egy időben publikált cikkei áttörést hoztak. A szerzők a viszontáttétel felszínre hozása, mint a pszichoanalízis technikájának alapvető eleme mellett érveltek, amit Ferenczi harminc évvel korábban már zseniálisan megsejtett.

Érdekes, hogy ezeket az áttételi érzelmeket a terápiában negatív illetve pozitív jelzővel illetik. Én úgy gondolom, hogy a terápia sikeressége szempontjából minden olyan érzelem pozitív, ami nem lehetetleníti el a terápiás folyamatot. A legnagyobb kiborulások is kitűnően kamatoztathatók a gyógyulás szempontjából. A kliens terapeutájába való beleszerelmesedése is csak akkor kezdi ki a terápiás kapcsolatot, ha a terapeuta ezt nem tudja a terápiás cél érdekében kezelni.

Mint az HBO sorozatban is, a terápiás kapcsolatban mindkét félben, így a terapeutában is törvényszerűen megjelennek indulatok, érzelmek. Ezek reakciók egyszerűbb esetben csak kisebb testi jeleket, érzelmi ingadozást mutatnak, bonyolultabb esetben ugyanolyan mély reakciókat tapasztalhat a terapeuta magán, magában, mint a kliensében. A terapeuta abban különbözik a kliensétől, hogy ő ezt a folyamatot jó előre megtanulta az iskolában és egy szupervíziós ülésen saját terapeutájával fel is dolgozhatja. Ha okosan kezeli ezeket az információkat, akkor sokat megtudhat a kliensében zajló vagy lezajlott folyamatokról. És nemkülönben értékes információkat nyerhet önmagáról is.

A szerelmi áttétel akkor jöhet létre, ha a terápiás helyzet erotikussá tételének megvan a lehetősége. Vagyis ha a terápiás páros tagjai a terápiától függetlenül is vonzódnának egymáshoz. Ha ez a feltétel fennáll, akkor az indulatáttétel belobbanthatja a szerelmet. Az erotikus közeledésnek nem kell feltétlen megtörténnie, de a kezeletlenül magára hagyott erotikus energiák belobbanthatják a szerelem különleges érzését. De nem szükségszerű ez a kimenetel. Az erotikus áttétel kezelése a terápiák fontos, szükségszerű velejárója. A szexuális energia megjelenése terápiás helyzetben nem ritka. Tagadása hibás működéshez vezet. Tehát a terápiás térben létrejövő, erős indíttatású, erotikus töltés felvételére képes, pozitív áttételt nevezem terápiás szerelemnek.

A terápiás tér olyan, az emberek által létrehozott speciális tér, amelyben ketten, terapeuta és kliens, vagy a csoportterápiákban többen, kifejezetten azért jönnek össze, hogy lelki tartalmakkal dolgozzanak. Ennek a térnek különleges és szükséges jellemzői vannak: nyugalom, csend, a különféle ingerek kontrollja, szagok, hangok, erős színek, zsúfoltság kerülése, kényelem, székek elhelyezése, mind-mind a terápiás tér fontos kellékei. E térben kifejezetten azért jönnek össze emberek, hogy megnyissák lelki csatornáikat egymásnak. Lelkeik összeérnek és ezzel elindul egy fantasztikus folyamat, ami eredendően gyógyító céllal veszi kezdetét. Az indulatok megjelenése, vagyis az érzelmek felszínre törése szükségszerű. Még ha nem is válnak külsővé, az érzelmek kivetülése mindenképpen megjelenik a terápiás térben. Az indulatok szükségképpen áttevődnek a terápia tagjaira, a terapeutára, a csoportvezetőre, a csoport tagjaira, néha magára a csoport egészére. Ennek a kivetülésnek egyik lehetséges módozata a szerelmi kimenetel.

Minden szerelmi érzés megjelenésének vannak belső és külső feltételei. Az egyik legfontosabb belső feltétel a lelki deficit, és külső a megfelelő tárgy jelenléte. (A tárgy szó itt valós személyt jelent). A terápiás tér energiái a belső feltételt jelentősen dinamizálják, úgy is mondhatnám, hogy a kliensek deficitenergiái e térben mobilizálódnak, a deficitek külvilágtól többé-kevésbé elzárt energiái dinamizálódnak a terápia hatására. Ez kedvező feltételt teremt indulatok, érzelmek megjelenéséhez. Ha egy olyan tárgy (személy) is jelen van a terápiás térben, akire ez az indulat áttehető és ez a pozitív áttétel az akár később megjelenő erotikus energiát is felveheti, akkor létrejön a szerelmi áttétel.

Ez a sorrend fordítottja a hétköznapi életben tapasztalható belobbanásnak. A terápiában a külső jegyek bár nagyon fontosak és viszonylag gyorsan kifejtik hatásukat mégis a belső lelki tartalmak a hétköznapi élet ismerkedéseihez viszonyítva sokkal gyorsabban terítékre kerülnek. A terápiás szerelemi helyzet különleges azért is, mert a lelki deficittől való megszabadulás itt nem teljesen tudattalan folyamat, mivel a kliens maga ment terápiába és valószínű, hogy a segítségkérés okai között a deficitek kialakulása is jelentős mértékben szerepel.

Az áttétel alapú szerelem megjelenése a terápiát alapvetően befolyásolja, a terapeuta általi kezelése nagyon nehéz feladat. Ha a kliens érzelmeire a terapeuta viszont érzelmekkel reagál és kezeletlenül ráengedi azokat a kliensre, akkor belép a viszont áttétel, és kimondhatjuk, a terápia véget ért. Attól a pillanattól számítva, ha meg is marad a kapcsolat, már nem terápiás kapcsolatról van szó, hanem szerelmiről. Ha csak a kliens részéről beszélünk szerelmi áttételről, akkor a terápia megy tovább. Ilyenkor kezelt a viszont áttétel, és ha a terápiában sikerül feldogozni ezt a komplex érzelmi folyamatot, akkor ez kifejezetten erősítheti a gyógyító kimenetel esélyeit.

Az HBO sorozatban ez Andrásnak nem sikerült. Elkezdődött egy szerelmi ciklus. Mindkét fél öngyógyító mechanizmusa helyet követelt. Az öngyógyítás kimenetele most már nem a terápia szűkített keretei között, hanem az élet nagy bonyolultságú terepén zajlik tovább.

Irodalom

Luis J. Martín Cabré: Ferenczi Sándor hozzájárulása a viszontáttétel fogalmához, Thalassa 1999/1

Flaskay Gábor: A viszontáttételről, Pszichoterápia 2006/12 © MentalPort Kft

Őstárgyaink

A tárgy

A pszichológiában tárgynak neveznek minden dolgot, személyt, fantáziát, képzetet, amivel az embernek érzésekkel teli kapcsolata van.

A tárgy megszállása

A tárgyakat szeretjük, utáljuk, haragszunk rájuk, vagy félhetünk is tőlük. Úgy gondolom, hogy életpályánk, fejlődésünk egyik alapfeladata a tárgyak érzelmekkel való felruházásának, a tárgymegszállásnak a kezelése, adott esetben visszavonása. Szeretem a gesztenyepürét, de ki nem állhatom a kémiát. Imádom a nagymamit és a vasárnapi lustálkodást is. Gesztenyepüré, kémia, nagymami, lustálkodás szavak a mondatok tárgyai és pszichológiai értelemben is azok, hiszen érzelmeimmel jellemeztem őket. A saját érzelmeimmel, hiszen biztosan akad olyan is, aki a gesztenyepürét ki nem állhatja.

Az őstárgyaink

Életünket szüleinktől kapjuk. Nem kérjük, kapjuk. Indulásunkról ők döntenek. Érdekes, hogy bár biológiailag csak az anya szül, vagyis csak ő a szülő, mégis a nyelv az apát is teljes jogú szülőnek hívja. A nyelv, mint a hagyomány letéteményese a két őstárgyunkat azonos jogokkal őrizte meg. És ez így van jól. Szüleink életünk meghatározó tárgyai. Őstárgyak. Hozzánk való viszonyuk – hiszen mi is tárgyak vagyunk számukra – alapvetően meghatározzák későbbi sorsunk alakulását. Az őstárgyak későbbi fejlődésünk során is kiemelt szerephez jutnak. Szüleink a csecsemőkortól a párválasztásunkig, sok esetben még azután is, minden életszakaszban sajátos, csak rájuk jellemző módon viszonyulnak (a nem viszonyulásuk is viszonyulás) hozzánk. Így teljesen érthető módon a legősibb és egyben legösszetettebb tárgymegszállásunk szüleink felé irányul.

Az őstárgyak megszállása

Az tárgyakkal való viszonyunkat a tárgykapcsolat elméletek taglalják. E napjainkban is fejlődő pszichológiai elméletek szerzői részletesen kutatják és elemzik tárgykapcsolataink alakulását. Saját életem tanulsága szerint is úgy gondolom, hogy a felnőtt lét alapfeltétele ezen ősi tárgymegszállásaink visszavonása. Szebben fogalmazva úgy gondolom, hogy amíg szüleink, anyánk és apánk nincsen békességben lelkünkben, illetve nyugvóponton szívünkben, addig nem nevezhetjük magunkat érett felnőttnek.

Mi is a nyugvópont?

Mint korábban írtam, tárgyainkat érzelmekkel ruházzuk fel. Édesanyánkat imádjuk, apánktól rettegünk, persze ez lehet fordítva is. Ezek a lelki energiák, amiket az imádom, utálom, haragszom rá szavak reprezentálnak, olyan lelki rendezetlenséget konzerválnak, amire csak ingatag felnőttkor építhető. Mindkét szülő harmonikus szeretete elemi feltétele az egészséges továbbfejlődésnek. E szeretet akkor lehet harmonikus, kiegyensúlyozott, ha tárgymegszállástól mentes. Ez az energia visszavonás, a szülőkről való leválás semmiképpen nem jelent elzárkózást, elkülönülést. Ez ítélkezésmentességet jelent. A szülők érzések nélküli szemlélését jelenti, az érzelmekkel való felruházásuk helyett.

Ha nem imádom, istenítem, ha már nem fáj a hiánya vagy nem indukál dühöt, haragot a fényképe, ha elültek a veszekedések és kezének érintése szívbéli melegséget jelent, ha ott ring akár csak emlék-jelene, szeretetem akkor energiamentes, akkor vontam vissza minden sorsomból rávetített-rávetült energiámat, akkor van jelen sziklaszilárd nyugvópontként az életemben anyám és apám, amely alapra bizton tudom építeni további fejlődésem.

Természetesen ez az energiamentesség idealisztikus állapot, sosem lehet teljes, az energia visszavonása teljességgel nem sikerülhet, mert a szüleinkkel való őskapcsolataink nyoma mindig ott kísér életünk folyamán.

Fontos ezt az életszakaszpontot megélni még a gyerekvállalás előtt. Akinek sikerül, az sokkal nagyobb eséllyel indulhat az amúgy még ezer és ezer másféle buktatóval, nehézséggel tarkított életcsatájába.

Szeretetkör

"Ha az édesanyánk életünk első fél évében eleget hordoz a testén, akkor az idegrendszerünkben kialakul egy olyan rendszer – tulajdonképpen egy biológiai anya –, amely stresszhelyzetekben védi a szervezetünket. Olyan, mint a lengéscsillapító, arra szolgál, hogy ha megrázkódtatás ér bennünket, akkor ne omoljunk össze, ne reagáljunk szélsőségesen, hanem viszonylag kicsi legyen a kilengés, és ne károsítsa a szervezetünket. Az egészségpszichológia kimutatta, hogy ha a babát az anya az első fél évben a lehető leggyakrabban magával hordozza – nagyszerű hordozókendők vannak erre a célra –, akkor a gyereknek a későbbiekben nagyobb tűrőképességű lesz az idegrendszere, kisebb valószínűséggel lesznek pszichoszomatikus betegségei."

Az idézet Prof. Dr. Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak című könyvéből való.

Ismét bezárulni látszik számomra egy logikai kör.

A szeretetről.

Úgy tűnik, az egészséges fejlődésünk elengedhetetlen kelléke a szeretet.

Megszületünk. Kötődni akarunk, szinte az első pillanattól keressük a kapcsolatokat. Ma már tudjuk, hogy agyunk születésünkkor sejtjeinek számát tekintve döntő részben kialakultnak tekinthető, azonban a működést meghatározó agyi összeköttetések számát tekintve igen csak kialakulatlan. Az agy "huzalozásának" döntő része, kb 82%-a, életünk első két évében alakul ki. Ezek az agyi kapcsolatok a környezethez való illeszkedést is szolgálják, tehát kialakulásukban meghatározók a környezeti hatások. Az így létrejött agyi huzalozás, vagyis az összeköttetések száma, bonyolultsága szoros összefüggést mutat az intellektussal, a megismerési, tanulási folyamatokkal, az érzelmi fejlettséggel, végső soron az élet minőségével. 

Az első életévek tehát a ráhangolódás időszaka, az agy környezetére hangolódik. Agykutatók képalkotó eljárással (fMRI) összehasonlítottak egy árvaházban felcseperedett gyerekagyat egy szerető családi körülmények között fejlődő gyermekével, a különbség sajnos megdöbbentő volt.

Nagyon leegyszerűsítve a képet, ha a fejlődő csecsemő illetve kisgyerek nem kapja meg az óvó, szeretető, elfogadó környezetet, fejlődése visszamarad, agyi rendszerei fejletlenek lesznek, ami később komoly gondokat, szorongást, depressziót, félelmeket okoz, fogalmazhatunk úgy is, felnőtt lelke fájni fog. A fájdalom pedig arra fogja sarkalni, hogy megszabaduljon azoktól. Keresni fogja később, kamasz korától szinte biztosan, a megszabadító megoldásokat. A mai világban nem is kell nagyon keresnie, sajnos tálcán kínálják az anyagi érdekektől átitatott hamisabbnál hamisabb megoldásokat.

Az agyi rendszerek fejletlensége, kialakulatlansága tehát olyan megoldások felé terel majd, amelyekkel ezek a hiányosságok pótolhatóak. Ilyen agyi rendszerek például a jutalmazó, öröm szabályozó rendszer, az elutasító, „nemet” mondani tudó rendszer. A kutatások azt bizonyítják, hogy ezek az agyi struktúrák különféle vegyületekkel kommunikálnak. Ezeknek az átvivő anyagoknak a szintje és maga az átvitel minősége felelős egy sor, az életben nélkülözhetetlenen dologért, például a bánatért vagy az örömért. Ha az agy örömért felelős dopamin rendszere alulfejlett, hibás, akkor az öröm hiányzik, vagy kevés. És ezt az ember az lelki fájdalomként éli meg. Ekkor baj van. Nincs kedvem felkelni sem. Megoldásnak látszik, ha kívülről viszünk be olyan (gyógy-) szereket, amik emelik a dopamin szintet. Vannak olyan tevékenységek is, amik emelik a dopamin szintet. Például a veszélyes helyzetek, a gumikötél-ugrás, a hegymászás stb. Tehát mesterségesen pótoljuk a kisgyerekkorban kialakult hiányzó láncszemet.

No és itt érkeztünk el az alap problémához.

Ha kívülről jön a megoldás, akkor anélkül nem lehet majd jól élni. Mert az öröm az kell. Az jó dolog. És ahhoz ragaszkodom, ha megtapasztalom, akkor azt mindenáron meg akarom tartani. Megszerezni és megtartani. Ha vele könnyebb, ha vele jó, akkor nélküle rossz. Nélküle fáj. Az örömöt hajszolom, ehhez jogom van, ez nekem jár. De valójában egy anyagot juttatok be a testembe, tehát nem közvetlenül én termelem ki az örömömet, hanem más valaki/valami: a doki, a dealer, akitől kapom a receptet, vagy a cuccot és a szer, a „gyógy”szer, amit bejuttatok.

Kialakul a függőség.

Az agyi folyamatok külső megsegítése anélkül, hogy a agyat megtanítanánk saját maga járni, veszélyes próbálkozás. A drogok, az addiktív cselekvések márpedig ezt teszik agyunkkal. Átveszik az agyban azokat a kulcsfontosságú szerepeket, amiket az agynak magának kellene elvégezni. De szegény agy nem tudja elvégezni, mert például kisgyerekkorában a gondoskodó szeretet hiánya miatt működése korlátozottá, vagy elégtelenné lett.

De adódik egy lehetséges jó megoldás is. Nem könnyű, de létező megoldás.

Az agynak van egy zseniális tulajdonsága. Úgy néz ki, az agy később is, felnőtt korában is képes összeköttetéseket létrehozni. Távolról sem olyan könnyen, mint az élet első három évében, de az agyi plaszticitás jelen van. Úgy tűnik, ha egy ember felnőttkorában megfelelő törődést, szeretetet kap, az agy plaszticitása révén van esélye a hiányzó agyi rendszerek pótlására. Végül is itt zárul be a logikai kör: a pszichoterápiában, de szerintem a hétköznapi életben is ezért tud a szeretet gyógyítani. Ezért mondja ma egyre több pszichoterapeuta, hogy bár fontosak a terápiás módszerek, de valójában a legfontosabb gyógyító elem a terápiás kapcsolat minősége, ami szerintem maga az empatikus, feltételektől mentes, elfogadó szeretet.

A kör bezárult. A kisgyerekkori fejlődést biztosító szeretet hiánya agyunkat hátrányba hozza, ez később komoly működési zavarokat okoz. Az ezzel járó lelki fájdalmak arra sarkallnak minket, hogy megoldást keressünk, ami sajnos gyakran zsákutcába vezet, függőségbe sodor minket. Ebből a zsákutcából először vissza kell fordulni, hatalmas, szenvedésekkel teli munkával kijönni, majd terápiás segítséggel, vagyis türelemmel, szakértelemmel és szeretettel kialakított új utcában folytatni tovább. Ez így nagyon egyszerűnek hangzik, tudom, a valóság ennél kegyetlenebbül bonyolultabb, de ha a bajban lévő el tudja fogadni ezt a gondolatmenetet, az szerintem már fél siker.

Még valami.

Ha a gondoskodás, a szeretet agyi összeköttetéseket tud létrehozni, vagy a hiánya nem létrehozni, ha a szeretet meglétét így le is lehet fényképezni, akkor a szeretet tulajdonképpen teremtő erővel bír, anyagot tud létrehozni. Akkor lehet, hogy a szeretet egy energia, ami anyaggá tud válni és ez az anyag, ebben az esetben az agyi összeköttetések láncolata?

Lennon, a sóvárgó

John Lennon/Plastic Ono Band

Mother

Mother, you had me but I never had you,
I wanted you but you didn't want me,
So I got to tell you,
Goodbye, goodbye,
Farther, you left me but I never left you,
I needed you but you didn't need me,
So I got to tell you,
Goodbye, goodbye.
Children, don't do what I have done,
I couldn't walk and I tried to run,
So I got to tell you,
Goodbye, goodbye.
Mama don't go,
Daddy come home.
Mama don't go,
Daddy come home.
Mama don't go,
Daddy come home.
Mama don't go,
Daddy come home.
Mama don't go,
Daddy come home.
Mama don't go,
Daddy come home.
Mama don't go,
Daddy come home...

1970.

Mennyit lógtam rajta gimis koromban és menyire semmit nem értettem meg belőle!

Ma egy kanadai pszichiáter professzor, Dr Máté Gábor előadását hallgattam meg az ELTE aulájában. A Libri kiadó cipelte szegényt oda, mert megjelentette a második könyvét is magyarul, címe: A sóvárgás démona. A professzor valójában persze magyar, családja '56-ban, 12 éves korában vitte ki a kiskamaszt külhonba, ahol doki lett és kőkemény világba csöppentette magát. A most 68 éves professzor, aki kinézetre húsz évet is letagadhatna, szomorú tekintettel, de annál határozottabb kiállásával saját koncepcióval állt elő az addikciókkal kapcsolatban.

Lényege, ne bántsd a drogost, inkább értsd meg őt. Ehhez ad több, mint 600 oldalas segítséget ez a nagyon fontos könyv. Dr Máté Gábor megjárta azokat stációkat, mint résztvevő, mint segítő, ahol a függőség – nem csak drogfüggőség - az úr.

Előadása végén hívta fel figyelmünket a dalra, némi Lennon életrajz ismeret megemlítésével. Lennon papa a családját, John ötéves korában elhagyta. Édesanyját, aki John nevelését nővérére bízta, egy részeg rendőr halálra gázolta. John anyját tizenhét évesen vesztette el. Lennon élete végéig drogfüggő volt, mesélte Máté doki. Az ópium segítette John Lennont elviselni azt a veszteséget, amit szülei hiánya jelentett. A Beatles felbomlása után Lennon és Yoko részt vett Dr Arthur Janov professzor által kidolgozott Primal Therapy nevű pszichoterápián. Janov az őskiálltás terápiával, ami a magyar Ferenczi Sándor és az osztrák Wilhelm Reich gondolatait is integrálja, a korai gyerekkorban elszenvedett traumák feldolgozását célozta meg, nem is sikertelenül, mert Lennon e terápiát később fontosabbnak nevezte életében, mint a Beatles-t.

Nos, ha ezeket a tényeket figyelembe véve meghallgatjátok ezt a dalban kódolt őskiálltást, akkor talán kicsit többet lehet megérteni a drogosok lelkiállapotairól.

Amely lelkiállapot sokkal mélyebben gyökerezik, mint ahogyan éppen látszik.


"Children, don't do what I have done,
I couldn't walk and I tried to run..."

* * * * *

Dr Máté Gáborral beszélget Sárosi Péter, TASZ, Drogpolitikai programvezető,

Budapest, 2012. Október

Szerelmes Győző

Interjú Szabó Győzővel és Csernus Imrével

(Szily Nóra interjúja)

Nők Lapja Psziché III/3 szám

Csernus Imre: Győzőben van egy borzasztó nagy hajtóerő, izeg-mozog. Neki nyugtató kellett. Ez volt a heroin.

Szabó Győző: Az nagyon nagy találkozás volt. Őrületes! Akkora szerelem és eufória, az a harmónia és béke! Egyszerre a csajod, a szeretőd, a legjobb ételed, italod. Mindent megad, amit senki nem tud.

Eddig az idézet a riportból. Tudjuk, hogy Győző megjelentetett egy vallomáskötetet, amelyben részletesen ír drogos éveiről. Nyári olvasmányomban alaposan megismerhettem a különféle stációkat. Ebben a pár oldalas interjúban nagyon frappánsan foglalja össze Győző a heroinélményt: „szerelem és eufória, az a harmónia és béke”. A heroin-érzés egyenlő szerelem.

Győző sokat segített ezzel a meghatározásával. Ahogy Kiss Tibi a Most múlik pontosan-ban, úgy Győző is a szerelem szót hívja segítségül, hogy elmesélhesse azt a különleges érzésvilágot, ahová a heroin magával vitte. Kiss Tibor, Szabó Győző, két végtelen kedves, szimpatikus, rendkívüli érzékenységgel megáldott, tehetséges művész szóhasználata ismét azt mutatja nekem, hogy a szerelem addiktív folyamat. Olyan függőséget teremt magának az ember, amiben ha nem vigyáz magára elpusztulhat, de ha vigyáz, ha képes vigyázni, akkor fejlődhet is. Az addikcióból kiszabadult ember saját szenvedése árán tudatfejlődésének magasabb szintjére juthat, életét magasabb nívón folytathatja.

Természetesen a függőségnek sok fajtája és típusa van. Más a tudatmódosító szerekkel kialakult függőség, más a tárgyakkal kapcsolatos függőség, a fetisizmus, másként jelentkezik a folyamat függőség, a munkamánia, vagy a szerencsejáték függés és megint más a társkapcsolati függőség. De van egy azonosság: a rátámaszkodás, a helyettesítő, pótcselekvő attitűd. A traumák okozta sebek tudattalan felszámolása, a kiútkeresés.

Egyes tudatmódosító szerek ugyanazt a hatást okozzák az agyban, mint a társkapcsolati szerelem. Képalkotó eljárásokkal (fMRI) kimutathatóan ugyanazok az agyi központok aktiválódnak, ugyanazok a jutalmazó neurotranszmitterek indulnak hódító útjukra ezekben az élethelyzetekben.

És ha hirtelen megszakad a folyamat, az elvonás fájdalma mindegyik esetben, ha nem is azonos mértékű, de szükségszerű szenvedéssel jár.

Erről is olvashatunk Szabó Győző mindenkinek ajánlható könyvében, a Toxikomában.

Popper Péter: 7 undok megjegyzés a szerelem kínjairól

Elmondanék – diákosan pontokba szedve, mint egy érettségi tételt – néhány fontos dolgot. 

1. Az emberiség története egy testvérgyilkossággal kezdődik. Káin megöli Ábelt, mert Isten visszautasította az ő

áldozatát, csak Ábelét fogadta el. A Biblia mintha arra figyelmeztetne, hogy az ember életében a lehető legnagyobb sérelem a visszautasítás. Mert minden visszautasítás egyben ítéletet is hordoz: nem vagy méltó rá, nem vagy méltó hozzám, nem kellesz, nem felelsz meg, vannak jobbak nálad stb. S ha ez a visszautasítás, a szenvedélynek, a rajongásnak, vagy akár csak az ösztönök által felkorbácsolt vágynak szól – a sérelem megsokszorozódik, és elviselhetetlen erősségű indulattá duzzadhat. Ezért, aki szerelmet utasít el, nagy szenvedésnek teszi ki a másikat, és veszélyes tűzzel játszik. 

2. Az évezredes bölcsesség azt mondja: Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik. A tízemeletes házat is egy sor téglából kezdik felépíteni. Tehát sose játsszunk egy másik ember szenvedélyével. Az első lépést nem szabad megtenni. Az első sor téglát nem szabad lerakni. Akkor még egy kis seb, egy kis fájdalom árán minden megoldható. De ha ezt nem vállaljuk, mert gyávák vagyunk, álságosan kíméletesek, lusták, az „időre bízzuk” életünk kellemetlenségeinek elintézését, vagyis sodródni kezdünk, akkor kiderülhet, hogy az idő nem old meg helyettünk semmit sem, hanem nagy tragédiák felé sodor. 

3. Azt gondolom, hogy az ember öngerjesztő lény. Nagyon ritkán fordul elő – s legtöbbször csak a lektűrökben – a meglátni és megszeretni egy pillanat alatt. A gyatra szerzők ezt úgy szokták kifejezni, hogy „mintha villámcsapás futott volna át mindkettejükön.” Szép lenne, de legtöbbször nem igaz. Hanem az történik, hogy az ember vágyódni kezd a szerelemre. S szinte „kinyitja magát” egy remélt szenvedély előtt. Ezért a híres magyar író, Füst Milán egy apróhirdetést szeretett volna feladni: „Meglévő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!” 

4. Egy öreg pszichológus – akit leggyakrabban mégis csak szerelmi csalódások, kapcsolatok válsága miatt keresnek fel – hajlamos úgy vélekedni, hogy a szerelmeseknek legtöbbször fogalmuk sincs arról, kit szeretnek. Mert először is vágynak a szerelemre, s ha végre felbukkan a várva várt dalia vagy tündér, rávetítik minden erotikus fantáziájukat, vágyképeiket, álmaikat az „igazi”-ról, és a saját képzeletük által kifestett képbe szeretnek bele. S hogy e fantáziakép mögött milyen a valódi ember, arról alig tudnak valamit. Ám ha eljönnek a csalódások drámai percei, akkor nem saját magukra haragszanak, hanem a partnerre: Miért nem vagy olyan, amilyennek elképzeltelek? Arról már nem is szólok, hogy a lángoló szerelem a grandiózus színjátékok ideje, mindenki a legjobb, a legszebb arcát mutatja. Mögötte rejtve marad a valódi jellem, a minden emberben meglévő torzulatok, sokszor nehezen elviselhető rigolyák, szokások. 
Szégyenkezve vallom be, hogy ezért én nem vagyok lelkes híve az úgynevezett szerelmi házasságoknak. A kölcsönös rokonszenv, a barátság, sőt még az érdek által vezérelt kapcsolatokban is több a reális emberismeret. 

5. A szerelem vidéke különben is tele van önbecsapásokkal. Félezer évvel ezelőtt egy angol drámaíró megírta egy valódi szerelem történetét. S az emberek ma is beülnek a színházba, és bámulják Rómeó és Júlia sorsának alakulását. Szerelem tehát létezik, de elég ritka jelenség, Viszont manapság valaki kitalálta, hogy tisztességes férfi, erkölcsös nő csak szerelemből fekszik le választottjával. Nosza, akkor mindent ki kell nevezni szerelemnek: minden tetszést, megkívánást, vonzódást, flörtöt, szexuális izgalmat. Mi értelme van ennek? 

6. A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat – a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON! 

7. Az igazi szerelem szenvedély, extázis, boldogság. Ám mindez nem állapot, hanem rövid időre felvillanó szenzáció. S ha elmúlt? Akkor megjátsszuk magunkat? Vagy új élmények után nézünk? Hiszen megszoktuk, hogy szinte „jár nekünk” ez a szélsőséges érzelmi-indulati állapot. Mondják, hogy a szerelem szeretetté alakul át. Előfordul. De legtöbbször közöny, undorodás, gyűlölködés lesz belőle, amint ezt a válóperek meg a gyerek-elhelyezési küzdelmek, a vagyonmegosztás gusztustalan harcai bizonyítják. 

Mi hát a teendő? A legfontosabb, hogy soha ne hallgasson senki az ilyen mániásan igazat mondó öreg „szakemberre”, amilyen én vagyok. Soha senki ne hallgasson senkire – se szülőre, se barátra –, aki károg, óv, figyelmeztet, amikor ő szárnyalni akar az ég és a nap felé, hogy utolérje a boldogság kék madarát. Egyrészt, mert úgyis hiába minden okoskodás. A szenvedély mindig erősebb az okos szónál. Másrészt, mert ez a bizonyos kék madár kiszámíthatatlan. Néha hagyja magát megfogni, néha maga száll rá valamelyik kiválasztottja vállára, s különben sem létezik. 
Mert még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az ”Igazi” sem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne „igazi”. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált. 

Popper Péter 


megjelent: Elle magazin 2005/10

A szerelmes Kern

Kern András interjú (Nők Lapja, 2012/34, augusztus 22. Szegő András)

…

• Te milyen gyerek voltál?
• Boldog, mert mindig szerelmes voltam. Először csak a gyerekkorba, az iskolába, a barátaimba. A Sziget utcai iskola aztán új szerelmet hozott: Verába lettem ugyanolyan szenvedélyesen és reménytelenül szerelmes.... Vera tudomást se vett rólam.... Miként lehetne elérni, hogy viszontszeressenek?!
  
  
  …
  … Latinovits Zoltán, a mai napig ő a példaképem.
  …
  
  
  
• Mi az, ami szerinted boldoggá tenne?
• Mondjuk, ha világhírű színész lehetnék.... Olyan, mint Marlon Brando, vagy Robert de Niro.... Nem a pénzüket, nőiket, villáikat szépségüket irigylem, hanem azt, hogy őket mindenütt ismerik a világon! Hogy amit csinálnak, arról tudhatják, általános érvényű.

Nos, számomra ezek a mondatok mesélik el, mi a szerelem. Szerelmesnek lenni ugyanúgy a barátokba, az iskolába, mint később Verába. Majd sok évtizeddel később a „boldoggá tenne” kérdésre adott válasz is számomra azt mondja, hogy Kern ma is ugyanolyan szerelmes, mint gyerekkorában: a példakép Latinovits, a boldogság a világhír lenne.

A szerelem mindig szoros rokonságban jár a hiánnyal.