2. A harmadik emelet

A létramodell egy posztmodern elmélet arról, hogy az emberi tudatfejlődés univerzális, mindenkire jellemző szakaszokkal leírható. A magzati kort, a születés körüli időszakot, a csecsemőkort, a korai fejlődés, a kisgyerekkor szakaszait, a serdülőkort, a fiatal felnőttkort, az érett felnőttkort kutatók százai tanulmányozták, és bár a kutatási szempontok eltérőek – van aki az erkölcs, a kogníció, a hit, a szükségletek, az értékrendek fejlődését figyelte meg és fogalmazott meg modelleket – az elméletekben azonosságok figyelhetők meg. A modellek általában 6-8 jól elkülönülő fejlődési szintet különböztetnek meg. A kutatások és elméletek egy része tartalmaz egy olyan szintet is, ami a fejlődés személyiségen túli, transzperszonális jellemzőit írja le. Az integrál elmélet ezt a szintet is tartalmazza, és Clare Graves modellje alapján a személyiségfejlődés 3. emeletének nevezi.

Néhány fejlődésvonal az integrál elméletből
forrás: http://www.integralworld.net/helfrich.html

A modern kor személyiségfejlődési modelljei általában nem részletezik a transzperszonális személyiségfejlődést. Azonban néhány kutató, például Maslow, Cook-Greuter, Graves fontosnak tartották elméletükben megemlíteni: van egy transzperszonális tartomány az emberi fejlődésben, de azt még részletesen nem ismerjük, és e szint kifejtését a későbbi kutatókra bízták. Az 1980-as években az integrál elmélet kidolgozói tovább léptek. A transzpeszonális szinteket főképpen a Nagy Hagyományok (jóga, buddhizmus, szufizmus, keresztény misztika stb.) megfigyelései, tanításai alapján integrálták elméletükbe, így a meditatív-kontemplatív gyakorlások, tudattréningek eredményeit a személyiségfejlődést modellező létra 3. fő szintjével azonosították. Tehát a nyugati pszichológiai fejlődés modelleket és a keleti tudatátalakító, meditatív iskolákat egyesítve egy új, integrált modellt hoztak létre.

A fejlődés harmadik emeletére helyezték a szubtilis élmények (belső látomások, testen kívüli élmények stb.), a szentség élmények (például hang- és fényélmények), a forma nélküli valóság és a nonduális valóság tapasztalásait, és ezzel e tapasztalatokat az elme működésével összhangba hozva a személyiség pszichológiai kibontakozásának csúcsaként definiálták. Nagyra tartották és mélyen tisztelték a keleti hagyományokat, a modern kor szentjeit, a nyugati fejlődésmodelleket is elmélyülten kutatták, és úgy négy évtizeddel ezelőtt az integrál elméletben harmónia állt össze. A transzperszonális tartományban Sri Aurobindo, XX századi indiai filozófus négy tudatszintet írt le, a Mahamudra meditáció tanítása is négy fázist említ a meditatív kibontakozás útján. A modern kor nagy misztikus szerzője, Evelyn Underhill a keresztény misztika elmélyülési útján három váltó pontot, tehát négy szakaszt ír le Misztika című könyvében. Aurobindo elmeszintjei, Underhill szintjei többségében azonosságot mutatott. Az integráció készen állt.

Az elméleti harmónia nem sokáig tartott. Az integrál elmélet alkotói hamar nehéz kérdésekkel találkoztak: valóban azt gondoljátok, hogy ha valakinek olyan spirituális élményei vannak, mint amit például Keresztes Szent János leírásaiból ismerünk, az már végigment Graves 8 fejlődési szintjén vagy Loevinger egófejlődési fázisain? Nehéz helyzetbe kerültek a megvilágosodással kapcsolatban is. Ha a megvilágosodás a nonduális elme szintje - ami az integrál elme után következik - és a tudatfejlődés csúcsa, akkor hogyan lehetséges kétezer, kétezer-hatszáz évvel ezelőtti megvilágosodott, felébredett mesterekről beszélnünk, amikor még az integrál elme a bolygón meg sem jelent?

Ken Wilber és Dr Alan Combs szinte egy időben jutott arra a felismerésre, hogy a humán fejlődés transzperszonális elmeszintjeivel azonosított tudatjellemzők, a durva/fizikai/anyagi, a szubtilis, a kauzális, a tanú, a nonduális tudatjellemzők nem a tudat struktúrái, amilyeneket az összes személyiségfejlődést feltáró modern pszichológiai modell leír (Leovinger egófejlődési, Kohlberg erkölcsi fejlődési, Beck, Cowen SpirálDinamika modellje stb.), hanem a tudat állapotai. A két tudatjellemző összekeveredett. Húsz év elmélyült elemzései, kutató munkája volt szükséges ahhoz, hogy tisztán felismerjék a különbözőséget. A tudatállapotok a Bal Felső kvadráns belső (1. zóna), míg a tudatsruktúrák ugyanennek a kvadránsnak külső (2. zóna) aspektusai. Wilber rájött, hogy tévedés volt a tudatfejlődés strukturális szintjeihez illeszteni a tudatállapotok szintjeit.

Wilber a 2006-ban megjelent Integral Spirituality könyvében így ír ezekről az időkről:

„Kétszeresen is megtévesztett bennünket, hogy a kentaur és a vizió-logika szint felett 3-4-féle magasabb tudatstruktúra van, és ezek a tudatstruktúrák a 3-4-féle magasabb tudatállapothoz nagyon hasonló karakterűnek tűntek, szinte lehetetlen volt azokat megkülönböztetni. Bár minden adat, tény ott volt az orrunk előtt, az egybeesés miatt a Wilber-Combs mátrixot nagyon nehezen vettük észre.”

Néha valóban zavarba ejtően hasonlóak a különböző modellekben leírt tudatjellemzők. Ha csak a végeredményt tanulmányozzuk, akkor a struktúrák és az állapotok könnyen összekeverhetők. Például Cook-Greuter egófejlődés modelljének kilencedik szintje a konstruktum tudatos ego. Ezen a magasan fejlett szinten az egyén rájön, hogy egója egy konstruktum, realizálja egója tulajdonságait. A tudat ezen a fejlettségi szinten képessé válik az egóra tárgyként nézni. Ránéz ahelyett hogy keresztül nézne rajta. Ez az eredmény megjelenik a kauzális (oksági) tudatállapot szinten is. A tudatállapotok edzésével elérhető olyan tudatállapot szint, amikor megszűnik az anyagi világgal és a személyiséggel való azonosulás, az egyén képes tanúként tekinteni a fizikai, szenzomotoros valóságra és képes személyiségét is meghaladva tárgyként tekinteni egójára.

Csak az eredmény hasonló, a hozzávezető utak és az úton megszerzett kompetenciák alapvetően különbözőek. Az egyéni egófejlődés konstruktum-tudatossága egy magas komplexitású tudatműködés, a pszichológiai felnövés eredménye. Az egyén tanú tudatossága az anyagi világgal és a személyiséggel való azonosulást meghaladó, megszilárdult tudatállapot szint, amelynek kialakulásához a tudatstruktúráknak – mai ismereteink szerint – nincs köze.

Wilber az integrál pszichológia és integrál spiritualitás terén ma az egyik legfontosabb szempontnak tartja a tudatstruktúrák és a tudatállapotok megkülönböztetését. Mindkét tudat ismérv a BF kvadránshoz tartozik, az ember egyéni-belső jellemzője. A tudatállapotok első személyű, közvetlen, introspektív élmények (1. zóna), míg a tudatstruktúrák harmadik személyű, közvetett úton, kívülről tanulmányozható tudat szerveződések (2. zóna). Összefoglalva: a tudatstruktúra szintek fejlődése egyre komplexebb, egyre bonyolultabb szerveződések, egyre összetettebb relatív valóságok megjelenését jelenti; a tudatállapot szintek fejlődése egyre finomabb, egyre egyszerűbb tárgyakat tartalmazó, a relatív valóságok Abszolút Alapjához vezető utat jelenti.

A következő fejezet: A 2D fejlődésmodell új elemei I. (Folyt. Köv).

Integrál utakon

Úgy tíz évvel ezelőtt került kezembe Ken Wilber könyve, A Működő Szellem Története. Nem olvastam akkor filozófiát, ez a könyv mégis nagyon tetszett. Sőt, emlékszem, hogy néhol aha-élményt is adott az olvasása. El is határoztam, hogy kicsit utánajárok, mi is a könyvben bemutatott integrál elmélet, lehet-e ezt itthon részletesebben tanulmányozni. Találtam egy felnőttképző iskolát, amely ezt a világnézetet képviselve hirdette meg képzését. Nyílt nap, beiratkozás, három év tanulás, csoportok, táborok, rengeteg élmény. Az Integrál Akadémia hallgatója lettem és a három éves iskolát 2014-ben elvégeztem. Kaptam szép papírt is: integrál tanácsadó. Sokat olvastam az iskola után, már filozófiát is, pszicho-, és spirituális témájú könyveket is.

Idén tavasszal az Ursus Libri kiadó jóvoltából a kezembe került egy újabb Wilber könyv magyar kiadása, Integrál Meditáció címmel. Inkább integrál mindfullness volt a könyv témája, de Wilberhez méltón sok tanítás is bele került. Ismét revelációval hatott rám az anyag. Wilber sok helyen átdolgozta az elméletét. Meglepődve olvastam, hogy amit pár éve tanultam és amiből vizsgáztam, azt a szerző már részben meghaladta.

Az idén jelent meg Wilber 800 oldalas új könyve, a Religion of Tomorrow. Jelenleg csak angolul hozzáférhető, belevágtam. Egész jól ment az olvasása. Közben megvettem további Wilber kiadványokat is: Integral Psychology; Integral Spirituality; The Fourth Turning; Sex, Ecology, Spirituality.

Egyre jobban izgatott, hogy a bővebb kiadványokban hogyan jelennek meg az Integrál Meditáció-ban megismert új gondolatok. Főleg a 2006-ban kiadott Integral Spirituality olvasásakor lepődtem meg nagyon. Az Integrál Akadémián az integrál elmélet kezdeti korszakából való egy dimenziós fejlődés modellt tanultuk, amit az integrál elmélet alkotói ezek szerint már több mint tíz éve meghaladottnak tekintenek.

Rászántam a nyarat és el kezdtem nyomozni. Wilber több helyen említi egyik tanítványának, Dastin DiPernának a nevét. DiPerna, akit Wilber az egyik legragyogóbb tanítványának tart, négy könyvet adott ki az elmúlt években. Irány az Amazon, tíz dollár ár környéki kiadványokról van szó. Megvettem az Earth is Eden, Streams of Wisdom, Evolution Ally, The Coming Waves e-book kiadványokat is. Nem állítom, hogy kiolvastam angolul mind a tíz könyvet. Sok fejezetet tanulmányoztam, böngészésemkor egy témát feldogozva a kiadványokat összehasonlítva haladtam.

Nagyon fontosnak tartom a most megismert az új tanításokat. Csak egy pár példa: újragondolták a megvilágosodás fogalmát, a pszichológiai felnövés és a spirituális felébredés útjait alaposan újradefiniálták, a wilberi létra, vagyis a múlt századi egy dimenziós wilberi tudatfejlődési modell alaposan átalakult, a tudatállapotok és a tudatstruktúrák megkülönböztetése kikristályosodva épült be a megújult „pszicho-spirituális” integrál elméletbe. A felnövés tudatstruktúrái és a felébredés tudatállapotai közötti összefüggéseket leíró Wilber-Combs mátrix értelmezése jelentősen kibővült.

Öt részes anyagot állítottam össze az elmúlt tíz év számomra legfontosabb újdonságairól. Elsősorban olyanoknak ajánlom, akik már járatosak az integrál elméletben. Elsőként következzen:

1. A felnövés és a felébredés útja

I.

Az integrál elmélet szerint az emberi létnek két fontos, de eltérő fejlődési formája van. Az egyik a tudatállapot szintek, a másik a tudatstruktúra szintek fejlődési útja. E két növekedési, fejlődési mód egymás mellett, egymástól viszonylagosan elkülönülve bontakozik ki. A tudat állapotai meghatározzák, hogy mit (fizikai tárgyakat, finom tárgyakat, forma nélküli tárgyakat stb.) látunk, veszünk észre a világból, a tudat struktúrái meghatározzák, hogyan (mágikusan, mitikusan, racionálisan, plurálisan, integráltan) értelmezzük a látottakat. Másképpen kifejezve a tudat különféle állapotaiban észlelt jelenségeket a tudatstruktúránk alapján értelmezzük.


A tudat állapotait az emberiség több ezer éve tanulmányozza, közvetlen, 1. személyű saját élmények, introspektív, meditációs és kontemplációs tapasztalatok alapján. A tudatstruktúrák létezésére azonban csak nem rég, százhúsz-százharminc éve, a tudományos megfigyelések, kutatások derítettek fényt. Ezek önmegfigyeléssel nem mutatkoznak meg, mivel rejtetten, általában tudattalanul fejtik ki hatásukat. A tudatstruktúrák olyan mentális szerveződések, amelyeken keresztül a világot értelmezzük, beleértve a különféle tudatállapotainkban megélt élményeinket is. Tudatunk szerveződése, felépítése, a sémáink, hiedelmeink, szokásaink, gondolkodásunk automatizmusai, az intelligenciáink, a képességeink mind-mind tudatunk strukturális jellemzői. A vallásos élmények, a mindennapi érzelmeink, az álmaink, a meditatív-kontemplatív élményeink a tudat különféle állapotainak eredményei.

II.

A felnövés a tudatstruktúrák egyre összetettebb, komplexebb szerveződése, ami a tudat egyre intelligensebb, kompetensebb működését eredményezi. Az ember nem csak egyszerűen okosodik, hanem többszörös intelligenciái (kognitív, erkölcsi, érzelmi, kinesztetikus, spirituális stb.) révén egyre magasabb tudatossággal jelenik meg. Tehát a felnövés egy felépítő út, ahol a cél az intelligenciák és kompetenciák relatíve egyre magasabb szinten való kibontakoztatása. Úgy tűnik, hogy ennek az útnak nincsen abszolút vége, valószínűleg újabb és újabb tudatstruktúrák jelennek majd meg az emberi felnövés kibontakozása során.

A felébredés a tudat állapotainak gyakorlással, edzéssel való megdolgozása révén az Abszolút Valóságot takaró rétegek (ego, személyiség, idő/tér) leépítését jelenti. A tudat állapotainak megváltoztatása révén a valóság megfigyelésének helye, perspektívája módosul, a valóság Megfigyelő Pontja helyeződik át. A Megfigyelő Pont kifejezés arra utal, hogy a tudat honnan határozza meg saját forrását, az adott pillanatban önmagát mivel azonosítja. A Megfigyelő Pontok a tudatállapotok gyakorlással megszilárdult szintjei. A felébredés tehát egy lebontó út, ahol a cél a mindig jelen lévő Abszolút Valóság közvetlen megtapasztalása.

III.

Lebontani azt lehet, ami már felépült. Sorrendiséget érzek a két úttal kapcsolatban. Az egészség megőrzésének fontossága miatt a felnövés 6-8 szakasza közül az első 3-4-et olyan fontosnak tartom, hogy azok megszilárdulása előtti lebontásának megkezdése zavarokkal, veszélyekkel járhat. „Ha stabil szelf érzet nélkül kezdődik az Abszolút Szelf felé vezető út bejárása, az eredmény pusztulás is lehet” (Jack Englar). Vegyes üzem alakul ki: a felébredés útján járó célja eléréséhez visszabontja egóját, személyiségét, miközben tapasztalatait fejletlen, instabil egójával és személyiségével értelmezi. Ez dezintegrációs patológiákhoz, rosszabb esetben pszichózishoz is vezethet. A felébredés útjára lépés előfeltétele a felnövés útján elért stabil szelf érzet.

A következő fejezet: 2. A tudatfejlődés létramodelljének 3. emelete (Folyt. Köv.).

Vers

Egyedül.

Ketten.

Sokan.

Kevesen.

Egyedül.

Love Has No Labels

Amikor a nyelv, a szavak, a gondolatok formába öntése megjelenik, akkor szinte kivétel nélkül baj keletkezik. Nem véletlenül kezdődik a Lao Ce több ezer éves bölcselete, a Tao Te King ezzel a mondattal:

Az út, amely szóba fogható,

nem az öröktől való;

(Weöres Sándor fordítása)

Hát még, ha ehhez hozzá tesszük a fordítás „szóba fogásainak” egyre gyakrabban megjelenő torzításait...

Az USA Reklámtanácsa ( http://www.adcouncil.org ) idén Valentin napon egy érdekes kampánnyal rukkolt elő. „Love Has No Labels” címmel megjelentettek egy videót.

https://www.youtube.com/watch?v=PnDgZuGIhHs

Az üzenet egyértelmű, mégis a kampányszlogen magyar visszaadása nehézségekbe ütközik. (http://www.humenmagazin.com/video-love-has-no-labels-a-szeretet-nem-valogat/) Álljon itt egy pár kísérlet: „a szeretet nem válogat”, „nem a címkéket szeretjük”. Ezután a cikkben megjelent kedvenc vesszőparipám, a „love” szó fordítási problematikája. Mi magyarul a „love” ? Szeretet vagy szerelem? Esetleg mindkettő?

Az én szimbólumkészletemben a két fogalom határozottan szétválik. Jelentés tartalmuknak bár vannak közös elemei, a két szó nem keveredik össze. Ez a reklám szerintem a szeretetről szól. Arról a szeretetről, amit testünk csontváza, az üres, a ráakasztott jelzők és előítéletek nélküli üres tartószerkezet szimbolizál.

A bőr színe, a gondolatok okozta terhek (például a vallás), az ebből fakadó sémák, a nemiség (férfi vagy nő) mind-mind különbségtételeivel címkézi azt, ami bennünk közös: a váz. A váz, ami nem hordozza a megkülönböztethetőség lehetőségét. A megkülönböztetését, ami oly sokszor vezet a kisebbségben lévők kirekesztéséhez.

A kapcsolódás a „vázak” között jön létre. Üres, címkék terheitől mentes, közös „váz” felépítette kapcsolati háló tartja össze az emberiséget. 

A kapcsolódás neve, címkéktől, jelzőktől mentes neve: szeretet.

A szeretetnek nincsenek címkéi.

http://lovehasnolabels.com

A fogas

I.

Tudod, mivel ébredtem valamelyik reggel? Egy hasonlattal. Jó, rendben, minden hasonlat sántít egy kicsit, így ez is. De jó közelítéssel ismerteti meg, amit el akar mesélni.

Fogas. Üresen áll az előszoba sarkában. Mondjuk egy tonett-fogas. Legyen öt karú. Most ismét divatos lett ez az anno kávéházakra jellemző bútordarab. A fogas várja a bulira érkezőket. Kinn hűvösre fordult az idő, esik is egy kicsit. Sorra érkeznek a vendégek, és a fogas megtelik kabátokkal, dzsekikkel. Van közöttük majd földig érő téli kabát, bőrdzseki, suhogó aranyszínű nem tudom micsoda, hatalmas gallérú bunda. Szegény fogas már a második sort is egyensúlyozza, és egy négyzetcentinyi szabad hely sem maradt rajta. Az alsó rész is tele ernyőkkel, egyik kabát lecsúszva támaszkodik a tonett alján.

No, ez a kép-hasonlat: egy fogas dugig ruhákkal, kabátokkal, kalapokkal, ernyőkkel. A fogas egyetlen eredeti elemének egyetlen porcikája sem látszik ki.

Elképzelted?

Hol a hasonlat? Én vagyok a fogas és nemén vagyok a rám akasztott kabáthalmaz. Én vagyok ott minden rámkerült tárgy mögött, az üres, tiszta „én-fogas”. Ha odanézel, mit látsz? Kabátokat, kalapokat, ernyőket. Amiket rám akasztottak. Aminek látszom, amiket hordozok. Ha belenéznék egy tükörbe, akkor egy nagy kabáterdőt látnék. Színes forgatag, de mégsem én vagyok. A probléma ott kezdődik, amikor (talán a terhelés miatt) azonosulok a kabátjaimmal és eltűnik eredeti fogas mivoltom.

Igen, a hasonlat sántít. A fogas nem lehet tudatában annak, hogy kabátok lógnak rajta. A fogas inaktív. A tudatosság aktív. A tudatosság révén az elmének csak rá kell ébrednie: mennyi mindent cipel, mennyi kabátot, színes ruhadarabot aggattak rá az idők történései. Ha ez sikerül: óhatalanul előtűnik a fogas.

II.

Fogasunkra a saját kabátunk is felkerül. De sokszor azt gondoljuk, hisszük, valljuk, érezzük, hogy olyanok vagyunk mint a kabátunk, pedig csak ránk került az idők során. Még nevet is adtak kabáthoz: Judit, Dani, Tamás, Karcsi. 

Ahogy a kabátok múltunk és jövőnk történései és nem mi magunk vagyunk, úgy elnevezéseik is csak változó tulajdonságokat jelznek. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell szabadulni tőlük. Semmi esetre sem. A fő feladat: tudatossá válni arra, hogy lógnak rajtam a cuccok. És arról hogy nem vagyok azonos egyikkel sem: nem vagyok azonos a rám akasztott tulajdonságokkal, nevekkel, eszmékkel. Ezek mindegyike változó, így tovatűnő. 

A rámaggatott vagy felvett kabátok és neveik változnak rajtam, cserélődnek időről-időre.

Ami állandó, az a buli előtt elhelyezett üres fogas. Én.

Nézőpontok és látásmódok

Antoine de Saint-Exupéry

„A világos látáshoz néha elegendő a nézőpont megváltoztatása” - vallotta Antoine de Saint-Exupéry.

Egyetértek Sain-Exupery-vel, néha elegendő. Annak, hogy általában elegendő legyen, biológiai feltételei is vannak: az agynak megfelelő mennyiségű és minőségű neurális összeköttetésre van szüksége, ami a fejlődéspszichológia és a neurobiológia tárgykörébe tartozó téma.

Jean Piaget

Piaget „három hegy” kísérlete óta tudjuk, hogy a másik nézőpontjának befogadása a kognitív fejlődés egy jellemző szintje után válik lehetővé. Piaget ezt a kognitív képességet decentrálásnak nevezte. Találó a szóválasztás: a dolgok megítélése többé már nem csak egyféle, centrális, hanem többféle, decentrális is lehet. Piaget e képesség kialakulását a kisiskolás korra tette. A mai fejlődéspszichológia korábbra teszi ennek a kognitív működésnek a megszilárdulását, de senki nem vitatja ennek a fejlődési szintnek a létét.

A mindnyájunkat körül vevő világból érkező információkat személyiségünk szűrőjén át fogadjuk majd értékeljük. Ezeket a kultúrára és történelmi korra is jellemző értékelési módokat, másképpen nevezve osztályozási vagy kategorizálási módokat öt nagy csoportba osztom: az ösztönös, a szubjektív, az objektív, valamint a holisztikus és a szemlélődő módozatokba.

Az alábbi táblázat egy saját megközelítést alkalmaz a látásmód és a nézőpont összevetésére (*)

Látásmód	Hogy fogad egy másik nézőpontot?
Ösztönös	Eltiporja, vagy rajong érte
Szubjektív	Tiltja, támogatja vagy tűri
Objektív	Vitában megpróbálja legyőzni
Holisztikus	Rendszerezi, elfogadva besorolja
Szemlélődő	Nem minősíti, elfogadva szemléli

Az ösztönös kategorizálási módban a minket körül vevő világ egy zavarodott, rendezetlen, vagy csak nagyon kevés összefüggést tartalmazó környezet képét mutatja. Az emberek közül van, aki kifejezetten szimpatikus, és vannak nagyon ellenszenvesek. Néha aki tegnap szimpatikus volt, ma éppen az ellenkezője. Sokszor érezzük, hogy le tudnánk csapni valakit, mert teljességgel érthetetlen módon akkora baromságot művel. Gyűlölni éppen úgy ér, mint isteníteni valakit, vagy valamit.

Változni, változtatni nem kell, mivel azt nem is lehet. Az ellenséget el kell törölni, a rossz úgy sem változik meg soha. A predesztináció hatalma áthatja a szaporodást. A genetika, a statisztika meghatározza a selejtes egyedet. A biztonságot ígérőt kell követni, mert csak így lehet a zűrzavarban túlélni. A külső tanácsok közül arra kell figyelni, ahol a legjobb ajánlatot kapjuk.

A halálbüntetés természetes, elengedhetetlen. A selejt az selejt, nincs erről mit vitatkozni. Aki nem tanul, azt meg kell buktatni, addig kell buktatni, míg be nem törik a rendbe. A vitatkozó, meggyőzni akaró konfrontációt el kell kerülni, értelmetlen időtöltés.

A dolgokat nem kell nagyon értékelni. Az okok egyetlen pontra mutatnak mindig. Az első pillanat megmondja úgy is, melyik a jó és melyik a rossz. Vannak eleve rosszak, azokkal el sem kell kezdeni a diskurzust. Teljesen felesleges. A vita egyébként is a legfeleslegesebb dolog a világon.

Az ember ösztönösen tudja mi a jó és mi a rossz. Ha az ösztöneinkre hallgatunk, akkor kapjuk meg a legőszintébb választ az élet kérdéseire. Ami a szívünkön, az a szánkon, az őszinteség minden felett áll. Az ember érzelmei arra valók, hogy hallgasson rájuk. Az okoskodást el kell utasítani. Tudomásul kell vennünk, hogy az élet jóból és rosszból áll, lehet ezt tagadni, attól még igaz.

A szubjektív kategorizálási módban a minket körül vevő világ három nagy részre tagozódik: a nekünk tetsző, a nekünk nem tetsző és a „még elmegy” minősítésű részre. A tapasztalat az, hogy vannak olyanok, akikkel együtt lehet működni és vannak, akikkel nem. Az előbbieket kell magunk köré gyűjteni. Az azonos elhivatottságú egyénekkel lehetséges csak a közös célt kitűzve elindulni a harcba. Csak olyanokkal lehet az ügyünket sikerre vinni, akik velünk azonosképpen gondolkodnak.

Vannak olyanok azonban, akikkel nem lehet zöld ágra vergődni, ezek a rosszindulatúak. Ezeket el kell távolítani minden olyan helyről, ahol árthatnak a fejlődésnek. Vannak olyanok is, akik nem olyan rosszak, hogy eltávolítsuk, de nem is eléggé hasznosak, hogy magunk mellé vegyük őket. Ezeket meg lehet tűrni, de korlátozni kell jelenlétüket.

A büntetés és a jutalmazás fontos eszköz. Dönteni kell mindenkiről. A minőség és a munka szent és meg kell mondani, hogy mi a követendő cél. Szabályokkal, korlátokkal terelni kell azokat, akik nem felelnek meg a kívánt eszméknek. Az iskolában az osztályozás elengedhetetlen kelléke a tanár-diák kapcsolatnak. A jegyek nélkül honnan tudná a diák, hogy a tanárok mit gondolnak róluk, és merre kell fejlődniük.

Alapmotiváció a változtatni akarás és a győzelem. A világot meg kell jobbítani, a rosszat át kell alakítani jóvá. A tömegeket meg kell győzni az igazságról. Minden eszközzel ki kell termelni a kívánt módon, az azonosan gondolkodók kritikus tömegét, hogy a világ felvirágozzék.

Az osztályba sorolás nagyon fontos momentum. E nélkül nem tudnánk megmondani, mi a helyes és mi a helytelen. Központi direktívákat kell kidolgozni ahhoz, hogy az emberek tudják, mihez tartsák magukat. Enélkül káosz és anarchia uralná a világot. A szabadságot nem szabad olyanná tenni, ami az anarchiát táplálná, tehát szabályozni kell.

A konfrontációt fel kell vállalni. A halálbüntetésre még szükség van. Bizonyos minősített esetekben az elkövetővel szemben az egyetlen lehetséges elégtétel az elkövető legalizált megölése. A jobbító vitának van helye, de az értelmetlen felforgató gondolatokat el kell takarítani az útból.

A minőség egy demokratikusan kiválasztott megítélőtől függő kategória. A megítélő egy dolog minőségét egy magasabb, ideális minőséghez hasonlítja. Az a jó, ami ennek megfelel. Aki megbukik, az egyes. Addig kell buktatni, míg az elégséges alapminőség nem áll be. A teljesítményeket a központi elvárásokhoz kell hasonlítani. E szerint kell a gondolatokat, az eredményeket, az embereket támogatni, tűrni vagy éppen tiltani.

A dolgok minősége mindig összehasonlításon alapszik. A jót, az igazat a legkönnyebb úgy definiálni, hogy meghatározzuk a rosszat. A jó attól jó, hogy nem rossz. Például elmondom, hogy mi a fejlődés, miközben azt is részletesen elmondom, hogy mi nem fejlődés. A minősítés nem csak a mellette szóló minőségeket, hanem a helytelennek tartott minőségek tagadását is tartalmazza. Ez a kizáró érvelés biztosítja a valódi, az igaz minőségek meghatározhatóságát.

Az érzelmekkel vigyáznunk kell, általában rossz tanácsadók. A mély meggyőződés sokkal teljesebb igazságot hordoz, mint a zsigeri, érzelmes reakció.

Az objektív kategotizálási módban a minket körülvevő világ elemei egy logikusan magyarázható elrendeződésben működnek. A tárgyak, jelenségek az őket megfigyelő és elemző emberektől objetív elkülönültségben léteznek. Azt tudjuk, hogy még nem tudunk mindent a világ törvényszerűségeiről, de biztosan kijelenthetjük, hogy a tudományos kutatás előbb vagy utóbb választ fog adni az összes nyitott kérdésre. A jelenségek sokszínűek, amik az anyagi világ és a természettudományok objektív összefüggései alapján értehetőek meg.

Kutani és gondolkodni kell, vitafórumokon kell keresni a megoldásokat. Az alapmotíváció a vita, de nem szabad azonban olyan javaslatokat a vitába befogadni, amik nem konkrét elemeket tartalmaznak. Olyan érveket hoznak be, amik nem mérhetők, nem vizsgálhatók objektív eszközökkel. Az egyén belső folyamatai mindig az egyén által torzultak, így tudományos, objektív megközelítéssel nem vizsgálhatók. A szubjektumot, mint torzító tényezőt mindig figyelembe kell venni, és befolyásolását a lehető legkisebb mértékűre kell zsugorítani.

A holisztikus kategorizálási módban a minket körül vevő világ tárgyai, jelenségei egy rendszer kapcsolódó elemeiként látszanak. A tárgyak, jelenségek nem a megítélőtől függően jók vagy rosszak, hanem a rendszerben elfoglalt helyük szerint jellemezhetőek. Így egy forma (tárgy, jelenség, gondolat) a rendszerben elfoglalt helye szerint lehet egyszerre akár jó és rossz is.

A minősítés, az osztályozás alapja nem egy nézőpontú, hanem rendszerszemléletű. A holisztikus osztályozás alapja egy teljességre törekvő rendszer leírás. Nem minőségekben kell gondolkodni, hanem alternatívákban. Keresni és tisztelni kell a más lehetőségeket. Egy kérdésre mindig többféle válasz adható. A vitának nincs értelme, de nem azért mert csak egy igazság létezik, hanem ellenkezőleg: több igazság létezik, amik között nem kell nyertest hírdetni. Az egymásnak ellentmondó "igazságok" mindegyike a rendszerben helyére kerül és ott így békességre talál.

A minősítés a fejlődésen alapul. Tulajdonképpen nem minőségek vannak, hanem a rendszerben elfoglalt helyek. Két jellemző ír le egy formát: a rendszerben elfoglalt helye és változásának mozgása. A formák megjelenésének módjait önmagukhoz kell hasonlítani. Az értékrend alapja a fejlődés. A formák változása látszólagos: nem a formák tulajdonságai változnak, hanem a megfigyelő tudatossága. A tudatosság változása belülről fakad, minden változás önmagától következik be.

A szemlélődő látásmódban nincsenek kategóriák. Tudjuk, hogy a gondolatok, érzetek, érzések nem stabil kategóriák: azok nem a tárgyak, a jelenségek állandó, osztályozható tulajdonságai. Tudjuk, ha nem ragaszkodunk a felbukkanó gondolatokhoz, érzetekhez, érzésekhez, akkor azok nem állandósulnak, átáramolva rajtunk egyszerűen tovatűnnek. Ezért kategóriákra sincs szükség.

A minket körül vevő világ jelenségeinek, eszméinek, tárgyainak tulajdonságaival való azonosítása illúzió. Ezeket a "tulajdonságokat" nem a tárgyak hordozzák, hanem mi akasztjuk rájuk. Minden jelenségre, tekintet nélkül annak tartalmára "igent" mondunk. Ez az "igen" nem értékítélet, hanem a jelenség létének elfogadását jelenti. Tudatosan jelen lenni, megfigyelni, nem ítélkezni, nem ragaszkodni. Ezek a minőségeknek vezetik cselekedeteinket.

Richard Rohr a misztikusok szemével így láttatja ezt a világszemléletet:

„A legtöbb kora keresztény író ezt a radikális felfogásbeli váltást, amelynek során elfordulunk ítélkező és elkülönült énünktől, szemlélődésnek nevezi.

A hészükhaszta ortodoxiában a szív imájaként ismert. 

Az iszlám szúfi ágában ez az elragadtatás.


Dzsalál ad-Dín Rúmi

A zsidó haszidizmusban úgy nevezik, hogy „a bennünk lévő isteni szikra” szerint élt élet.


A buddhisták meditációnak, ülésnek vagy gyakorlásnak hívják.


A (legkorábbi) védántikus hinduizmusban úgy beszélnek róla, mint nem kettős megismerésről vagy egyszerűen légzésről.


A természeti vallások magával a természettel vagy a Nagy Szellemmel való közösségben találták meg, a tánc, a szertartás vagy a szexualitás révén: „őseredeti részvételként”.


Ahogy Rúmi fogalmazott: „Ezer módja van annak, hogy letérdeljünk és megcsókoljuk a földet.”

Irodalom:

Richard Rohr: Most – Tanuljunk meg látni a misztikusok szemével!
http://ursuslibris.hu/most/

(*) Köszönet feleségemnek, Julinak az elnevezések körüli segítségért

Ne bántsd az egót! Ismerd meg!

Tanha dzsanéti purusam – az embert a szomjúság teremti.

Hamvas Béla

„A világ alaptörvényét Buddha sem tudja megváltoztatni. A sóvárgás teremi az embert. A valóság megkerülhetetlen. Egyet tehet, hogy a szomjúság előjelét megváltoztatja. Nem az életre szomjazik, hanem arra, hogy ezt a zavaros álmot eloszlassa. Az örökké körbeforgó tévelygésből (szamszára) megszabaduljon. Benne is ugyanazok az erők dolgoznak, mint az egész világon mindenkiben. De olyan tevékenységbe kezd, amely úgy vonz, hogy szétszór, és úgy kapzsi, hogy elajándékoz, és úgy kapar, hogy lemond, és úgy fog, hogy elereszt, és úgy ragad torkon, hogy elbocsát. Ez az „egyedülvaló út”. Mindez csak egy esetben lehetséges, ha az alvajárást önmagában meg tudja szüntetni. Ha felébred. Buddha annyit jelent, mint felébredett. Abban a pillanatban, amikor az ember fölött az irányítást az éberség átvette, minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna, de fordított eredménnyel. A dolgok nem tömörülnek, hanem elkezdenek lazulni. Az ember nem gyűjt többé. A fogalom csak arra jó, hogy ne fogjon vele mást, mint a nem-fogást. A szomjúság megmarad, de már nem az életgyönyörökre, hanem a megszabadulásra. Ugyanaz, pontosan ugyanaz a folyamat, amely a világot éhséggel megteremti, megfordul, és a világot felbontja. Az örvény visszafelé forog, és az elemek felbomlanak. Az élet sodra nem a középpont felé vonz, hanem taszít. A tudat, mint az alvajárás eszköze, gépiesen tovább dolgozik, de az éberség fennhatósága alatt erejét veszti. Akinek sikerül az álomkór minden homályát, a szomjúság egészét felszámolni úgy, hogy meglássa, nincs itt semmi, ami valóság lenne, a megszabadulást eléri.”

(Hamvas Béla: Zen)

***

Ne bántsd az egót! Ismerd meg!

I.

Susanne Cook-Greuter

Pszichológiai kutatások (Susanne Cook-Greuter, Jane Loevinger) alapján tudjuk, hogy a sokat emlegetett személyiségrészünk, az egónk életünk során változik. Ez az örökké szomjas egó kultúránkban ma már olyan rossz fényben látszik, hogy a szó hallatán szinte azonnal a megszabadulásra gondolunk. Az egoista, egocentrikus szavainkból is a negatív értékelés árad.

Egyre több olyan idézettel találkozom, amelyek az egó működése ellen minősítésekkel érvelnek: leminősítik a sóvárgást és az elutasítást. A tagadás, a negatív minősítések neurózist és nem megszabadulást okoznak. Én Hamvassal értek egyet: a szomjúság teremti az embert. Ez nem azt jelenti, hogy sóvárogva kell leélni a teljes életet. Nekem ez azt jelenti, hogy a vágyakozás és az elutasítás, vagy fennköltebben a szerelem és a gyűlölet, a harag, a ragaszkodás mind-mind mélyen emberi kategóriák, és ezért alázattal elfogadni, tisztelni kell azokat.

Hogyan szerethetem magamban a haragot? Miképpen tisztelhetem vagy szerethetem saját gyengeségem? Úgy, hogy megismerem, elfogadom létét és megbarátkozom vele. Nem söpröm szőnyeg alá, nem tagadom, nem vetítem másra, nem hazudom el. Szembenézek vele.

Az egóm átalakítása csak ezután kezdődhet.

II.

Sigmund Freud

Mi az egó? Miért növeszt minden kisgyerek egót? Mi történik, ha valakinek harmatgyenge az egója? És mi történik akkor, ha valakinek páncélkeményre vastagodott? Egyáltalán, mitől olyan különbözőek az egók?

Az egó fogalmára többféle megközelítést ismerünk. Sigmund Freud struktúrális pszichológiai modelljében az egó egy kiegyenlítő funkciót betöltő személyiségrész. Az egó a valósághoz igazító, az ösztönök és az elvárások között egyensúlyozó lélekrész. Az ettől jelentősen különböző spirituális nézőpont szerint az egó egyenlő a hamis énnel. Azzal az énnel, amit a világtól elkülönült egyéniségünkként azonosítunk.

Én a két megközelítés békéjét abban látom, hogy a pszichológiai tanítások (és itt nem csak a pszichoanalízisre gondolok) az egó fejlődését hangsúlyozzák nem tagadva annak a személyiségbeni elkülönőlő szerepét és helyét, és a spirituális tanok az egó elkülönültségét hangsúlyozzák nem tagadva az egó változásának lehetőségét.

Az egó működtető gépezete az elme. Az elmét leszűkítő módon a gondolatainkkal szoktuk azonosítani. Az elménk zsong, elkalandozik: a múltba révedünk és a jövőt fürkésszük. Sokan görcsösen küszködnek elméjük csapongásaival nap mint nap. Relaxálnak, sokféle technikával próbálják uralni gondolataik zsongását. Mechanikusan követik a jótanácsokat anélkül, hogy először megfigyelnék, éberré válnának elméjük tulajdonságaira.

Szerintem az egót nem lehet letenni, mint egy ceruzát az asztalra. Az egótól szerencsére nem lehet ilyen könnyen megszabadulni. Az egó önkényes, erőszakos módosítása súlyos, akár pszichotikus következményekkel is járhat. Az egó hosszú évekig védi személyiségünk épségét. A személyiség módosítása csak is nagy felelősségvállalással történhet.

Mielőtt ehhez hozzákezdenénk az egónkkal (és az elménk működésével) szembe kell néznünk. Az egó megismerése egy többlépcsős folyamat. E lépcsőn haladás eleje csupa felismerés, meghökkenés, homlokra csapó ”aha-pillanat”, a vége pedig az elfogadás, a szeretet. Igen, az egót meg lehet szeretni. Szerintem az önszeretet, amit sokan a szeretet előfeltételének tartanak, részben saját egónk megismerése, elfogadása.

Először is tudni kell, hogy egyáltalán van ilyen részünk. Ezzel rögtön két felismeréshez is eljutunk: az egó létezik, az egó a lélek egyik része. Tehát én nem az egóm vagyok, de elismerem, van ilyen részem. Személyiségem, egyéniségem fontos, jellemző része.

Ken Wilber

Földi utunkon mielőtt megszabadulnánk egónktól, azt előbb fel kell nevelnünk, ki kell fejlesztenünk. Az egó, amit keleten hamis-énnek, kis-énnek is neveznek, nem egy átkozott rossz, amitől mindenáron meg kell szabadulni. Az egónak, a kis-énnek életünkben fontos szerepe van: tudattalan mechanizmusai védik lelki egészségünket, a személyiségfejlődésünk útját biztosítják. Freud még csak néhányat azonosított az én-védő mechanizmusokból, lánya Anna már több tízet írt le. A mai elméletalkotók (Wilber, Masters) már a transzperszonális egó, a spirituális működés elhárító mechanizmusairól beszélnek.

A keleti terminológia, a hamis-én hamissága nem azt jelenti, hogy az egó egy nagy becsapás az élettől, hanem azt, hogy mindenkinek van egyéni sorsa, múltja, története, amivel nem vagyunk azonosak. Nem az egó hamis, hanem a hit, ahogy egónkkal, kis-énünkkel azonosítjuk magunkat. A személyiség nem csak az egóból áll: tehát az a hamis, ha azonosítjuk magunkat érzelmeinkkel, gondolatainkkal, viselkedésünkkel. Ezek jellemzőink, alkotó részeink, de még nagyon fontos részeinkről nem esett szó. Ezt fogalmazza meg több keleti tanítás, amikor a hamis egóról beszél.

Gautama Siddharta

Gautama Siddhartának, a későbbi Buddhának (a felébredettnek) is volt egója, sosem tagadta. 29 évet élt fényűző pompában, vággyal, szomjúsággal. Majd elege lett, és maga mögött hagyta egós életét. Tanult, és hét évig ült meditálva egy fa alatt. Megvilágosodott. Ekhart Tolle két évig hajléktalanként köztéri padokon élt, mire a ráhatalmasodott egótól megszabadult. Szent Ágoston vallomásaiban jól követhetjük egófejlődését. Ezek a mesterek különleges tempóval növesztették egójukat és különleges körülmények között szabadultak meg az egó nyomásától. Az átlag embernek nem ez az útja.

Az átlagos földi halandó lépései: kifejlesztés – megismerés – továbbfejlesztés – integrálás – meghaladás.

Az egó kifejlesztése talán már magzati korban elindul. Alessandra Piontelli modern ultrahangos megfigyelései jól elkülöníthető viselkedésmintázatokat figyeltek meg. A genetikai örökítőkészletünk, a várandósság, a születés körülményei (Stan Grof által leírt születési mátrixok) mind-mind lenyomatokat képeznek a személyiségben. Ezzel kezdetét veszi az egó kialakulása. Hosszú évekig az egó tudattalanul alakul, változik. A kognitív funkciók teljes kialakulását a mai agykutatás a 21. életév környékére teszi. Korántsem fejeződött be a téma kutatása.

A felnőttkori megismerés első feladata a tudatosság kiterjesztése az egóra. Tisztán érteni kell, hogy kisszámú felébredett mesteren kívül mindenkinek van egója, és ez természetes, ez nem baj. Tehát általában vágyakozunk, haragszunk, utálkozunk és így tovább. Én azt javaslom: ne bántsd az egód, hanem ismerd meg. Ehhez a folyamathoz jókora bátorság és erő kell, és néha az előrehaladás egyedül nem megy. Nem a minősítés visz előre, hanem az éber tudatosság kiterjesztése, az egóműködés megismerése. Az egó attól válik ereje vesztetté, hogy megismerszik a hordozója által. Olyan az egó számára az önismeret, mint az Ózban a nyugati boszorkány számára a víz. Az „egó-boszorkány” tisztára mosva már nem boszorkány: létjogosultsága lassan megszűnik, valósága elpárolog.

Óz a csodák csodája - a gonosz nyugati boszorkány (Margaret Hamilton)

Az egó elsősorban bizalmon alapuló, reflektív kapcsolatokban válik megismerhetővé. Olyan speciális kapcsolatokban, ahol képzett, tükröző szerepű társsal történik a munka. Ilyen a pszichoterápiás kapcsolat és ilyen a csoportterápiás tér is, ahol szakképzett csoportvezető segíti a megismerési folyamatot.

Az egó és az elmeműködés megismerésének haladó módozata az egyéni, belső tapasztalás, valamelyik misztikus tanítás követése. Ilyen például a buddhista meditáció. A meditációhoz a figyelem koncentrációja elengedhetetlen. Erre a vibráló (energiákkal és információkkal terhes) elme általában nem képes. Szerintem a nyüzsgő elme szintjein, vagyis az egó fejletlenebb szintjein a pszichoterápia eredményesebb egófejlődést tesz lehetővé, mint a haladó egómegismerőknek ajánlható meditáció.

Ajánlom Rupert Spira tanítását:

Dr Daubner Béla kifakadása a pszichoterápia kapcsán az egóról (52.34-től):

Az interjút Dr Pressing Lajossal és Dr Daubner Bélával 

Kiss József Zsolt készítette a 2014. évi Everness fesztiválon

Irodalom:

Hamvas Béla: Zen (tanulmány)

In: Az ősök nagy csarnoka II. Kína - Tibet - Japán, 2003, 309-335. oldal