Ne bántsd az egót! Ismerd meg!

Tanha dzsanéti purusam – az embert a szomjúság teremti.

Hamvas Béla

„A világ alaptörvényét Buddha sem tudja megváltoztatni. A sóvárgás teremi az embert. A valóság megkerülhetetlen. Egyet tehet, hogy a szomjúság előjelét megváltoztatja. Nem az életre szomjazik, hanem arra, hogy ezt a zavaros álmot eloszlassa. Az örökké körbeforgó tévelygésből (szamszára) megszabaduljon. Benne is ugyanazok az erők dolgoznak, mint az egész világon mindenkiben. De olyan tevékenységbe kezd, amely úgy vonz, hogy szétszór, és úgy kapzsi, hogy elajándékoz, és úgy kapar, hogy lemond, és úgy fog, hogy elereszt, és úgy ragad torkon, hogy elbocsát. Ez az „egyedülvaló út”. Mindez csak egy esetben lehetséges, ha az alvajárást önmagában meg tudja szüntetni. Ha felébred. Buddha annyit jelent, mint felébredett. Abban a pillanatban, amikor az ember fölött az irányítást az éberség átvette, minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna, de fordított eredménnyel. A dolgok nem tömörülnek, hanem elkezdenek lazulni. Az ember nem gyűjt többé. A fogalom csak arra jó, hogy ne fogjon vele mást, mint a nem-fogást. A szomjúság megmarad, de már nem az életgyönyörökre, hanem a megszabadulásra. Ugyanaz, pontosan ugyanaz a folyamat, amely a világot éhséggel megteremti, megfordul, és a világot felbontja. Az örvény visszafelé forog, és az elemek felbomlanak. Az élet sodra nem a középpont felé vonz, hanem taszít. A tudat, mint az alvajárás eszköze, gépiesen tovább dolgozik, de az éberség fennhatósága alatt erejét veszti. Akinek sikerül az álomkór minden homályát, a szomjúság egészét felszámolni úgy, hogy meglássa, nincs itt semmi, ami valóság lenne, a megszabadulást eléri.”

(Hamvas Béla: Zen)

***

Ne bántsd az egót! Ismerd meg!

I.

Susanne Cook-Greuter

Pszichológiai kutatások (Susanne Cook-Greuter, Jane Loevinger) alapján tudjuk, hogy a sokat emlegetett személyiségrészünk, az egónk életünk során változik. Ez az örökké szomjas egó kultúránkban ma már olyan rossz fényben látszik, hogy a szó hallatán szinte azonnal a megszabadulásra gondolunk. Az egoista, egocentrikus szavainkból is a negatív értékelés árad.

Egyre több olyan idézettel találkozom, amelyek az egó működése ellen minősítésekkel érvelnek: leminősítik a sóvárgást és az elutasítást. A tagadás, a negatív minősítések neurózist és nem megszabadulást okoznak. Én Hamvassal értek egyet: a szomjúság teremti az embert. Ez nem azt jelenti, hogy sóvárogva kell leélni a teljes életet. Nekem ez azt jelenti, hogy a vágyakozás és az elutasítás, vagy fennköltebben a szerelem és a gyűlölet, a harag, a ragaszkodás mind-mind mélyen emberi kategóriák, és ezért alázattal elfogadni, tisztelni kell azokat.

Hogyan szerethetem magamban a haragot? Miképpen tisztelhetem vagy szerethetem saját gyengeségem? Úgy, hogy megismerem, elfogadom létét és megbarátkozom vele. Nem söpröm szőnyeg alá, nem tagadom, nem vetítem másra, nem hazudom el. Szembenézek vele.

Az egóm átalakítása csak ezután kezdődhet.

II.

Sigmund Freud

Mi az egó? Miért növeszt minden kisgyerek egót? Mi történik, ha valakinek harmatgyenge az egója? És mi történik akkor, ha valakinek páncélkeményre vastagodott? Egyáltalán, mitől olyan különbözőek az egók?

Az egó fogalmára többféle megközelítést ismerünk. Sigmund Freud struktúrális pszichológiai modelljében az egó egy kiegyenlítő funkciót betöltő személyiségrész. Az egó a valósághoz igazító, az ösztönök és az elvárások között egyensúlyozó lélekrész. Az ettől jelentősen különböző spirituális nézőpont szerint az egó egyenlő a hamis énnel. Azzal az énnel, amit a világtól elkülönült egyéniségünkként azonosítunk.

Én a két megközelítés békéjét abban látom, hogy a pszichológiai tanítások (és itt nem csak a pszichoanalízisre gondolok) az egó fejlődését hangsúlyozzák nem tagadva annak a személyiségbeni elkülönőlő szerepét és helyét, és a spirituális tanok az egó elkülönültségét hangsúlyozzák nem tagadva az egó változásának lehetőségét.

Az egó működtető gépezete az elme. Az elmét leszűkítő módon a gondolatainkkal szoktuk azonosítani. Az elménk zsong, elkalandozik: a múltba révedünk és a jövőt fürkésszük. Sokan görcsösen küszködnek elméjük csapongásaival nap mint nap. Relaxálnak, sokféle technikával próbálják uralni gondolataik zsongását. Mechanikusan követik a jótanácsokat anélkül, hogy először megfigyelnék, éberré válnának elméjük tulajdonságaira.

Szerintem az egót nem lehet letenni, mint egy ceruzát az asztalra. Az egótól szerencsére nem lehet ilyen könnyen megszabadulni. Az egó önkényes, erőszakos módosítása súlyos, akár pszichotikus következményekkel is járhat. Az egó hosszú évekig védi személyiségünk épségét. A személyiség módosítása csak is nagy felelősségvállalással történhet.

Mielőtt ehhez hozzákezdenénk az egónkkal (és az elménk működésével) szembe kell néznünk. Az egó megismerése egy többlépcsős folyamat. E lépcsőn haladás eleje csupa felismerés, meghökkenés, homlokra csapó ”aha-pillanat”, a vége pedig az elfogadás, a szeretet. Igen, az egót meg lehet szeretni. Szerintem az önszeretet, amit sokan a szeretet előfeltételének tartanak, részben saját egónk megismerése, elfogadása.

Először is tudni kell, hogy egyáltalán van ilyen részünk. Ezzel rögtön két felismeréshez is eljutunk: az egó létezik, az egó a lélek egyik része. Tehát én nem az egóm vagyok, de elismerem, van ilyen részem. Személyiségem, egyéniségem fontos, jellemző része.

Ken Wilber

Földi utunkon mielőtt megszabadulnánk egónktól, azt előbb fel kell nevelnünk, ki kell fejlesztenünk. Az egó, amit keleten hamis-énnek, kis-énnek is neveznek, nem egy átkozott rossz, amitől mindenáron meg kell szabadulni. Az egónak, a kis-énnek életünkben fontos szerepe van: tudattalan mechanizmusai védik lelki egészségünket, a személyiségfejlődésünk útját biztosítják. Freud még csak néhányat azonosított az én-védő mechanizmusokból, lánya Anna már több tízet írt le. A mai elméletalkotók (Wilber, Masters) már a transzperszonális egó, a spirituális működés elhárító mechanizmusairól beszélnek.

A keleti terminológia, a hamis-én hamissága nem azt jelenti, hogy az egó egy nagy becsapás az élettől, hanem azt, hogy mindenkinek van egyéni sorsa, múltja, története, amivel nem vagyunk azonosak. Nem az egó hamis, hanem a hit, ahogy egónkkal, kis-énünkkel azonosítjuk magunkat. A személyiség nem csak az egóból áll: tehát az a hamis, ha azonosítjuk magunkat érzelmeinkkel, gondolatainkkal, viselkedésünkkel. Ezek jellemzőink, alkotó részeink, de még nagyon fontos részeinkről nem esett szó. Ezt fogalmazza meg több keleti tanítás, amikor a hamis egóról beszél.

Gautama Siddharta

Gautama Siddhartának, a későbbi Buddhának (a felébredettnek) is volt egója, sosem tagadta. 29 évet élt fényűző pompában, vággyal, szomjúsággal. Majd elege lett, és maga mögött hagyta egós életét. Tanult, és hét évig ült meditálva egy fa alatt. Megvilágosodott. Ekhart Tolle két évig hajléktalanként köztéri padokon élt, mire a ráhatalmasodott egótól megszabadult. Szent Ágoston vallomásaiban jól követhetjük egófejlődését. Ezek a mesterek különleges tempóval növesztették egójukat és különleges körülmények között szabadultak meg az egó nyomásától. Az átlag embernek nem ez az útja.

Az átlagos földi halandó lépései: kifejlesztés – megismerés – továbbfejlesztés – integrálás – meghaladás.

Az egó kifejlesztése talán már magzati korban elindul. Alessandra Piontelli modern ultrahangos megfigyelései jól elkülöníthető viselkedésmintázatokat figyeltek meg. A genetikai örökítőkészletünk, a várandósság, a születés körülményei (Stan Grof által leírt születési mátrixok) mind-mind lenyomatokat képeznek a személyiségben. Ezzel kezdetét veszi az egó kialakulása. Hosszú évekig az egó tudattalanul alakul, változik. A kognitív funkciók teljes kialakulását a mai agykutatás a 21. életév környékére teszi. Korántsem fejeződött be a téma kutatása.

A felnőttkori megismerés első feladata a tudatosság kiterjesztése az egóra. Tisztán érteni kell, hogy kisszámú felébredett mesteren kívül mindenkinek van egója, és ez természetes, ez nem baj. Tehát általában vágyakozunk, haragszunk, utálkozunk és így tovább. Én azt javaslom: ne bántsd az egód, hanem ismerd meg. Ehhez a folyamathoz jókora bátorság és erő kell, és néha az előrehaladás egyedül nem megy. Nem a minősítés visz előre, hanem az éber tudatosság kiterjesztése, az egóműködés megismerése. Az egó attól válik ereje vesztetté, hogy megismerszik a hordozója által. Olyan az egó számára az önismeret, mint az Ózban a nyugati boszorkány számára a víz. Az „egó-boszorkány” tisztára mosva már nem boszorkány: létjogosultsága lassan megszűnik, valósága elpárolog.

Óz a csodák csodája - a gonosz nyugati boszorkány (Margaret Hamilton)

Az egó elsősorban bizalmon alapuló, reflektív kapcsolatokban válik megismerhetővé. Olyan speciális kapcsolatokban, ahol képzett, tükröző szerepű társsal történik a munka. Ilyen a pszichoterápiás kapcsolat és ilyen a csoportterápiás tér is, ahol szakképzett csoportvezető segíti a megismerési folyamatot.

Az egó és az elmeműködés megismerésének haladó módozata az egyéni, belső tapasztalás, valamelyik misztikus tanítás követése. Ilyen például a buddhista meditáció. A meditációhoz a figyelem koncentrációja elengedhetetlen. Erre a vibráló (energiákkal és információkkal terhes) elme általában nem képes. Szerintem a nyüzsgő elme szintjein, vagyis az egó fejletlenebb szintjein a pszichoterápia eredményesebb egófejlődést tesz lehetővé, mint a haladó egómegismerőknek ajánlható meditáció.

Ajánlom Rupert Spira tanítását:

Dr Daubner Béla kifakadása a pszichoterápia kapcsán az egóról (52.34-től):

Az interjút Dr Pressing Lajossal és Dr Daubner Bélával 

Kiss József Zsolt készítette a 2014. évi Everness fesztiválon

Irodalom:

Hamvas Béla: Zen (tanulmány)

In: Az ősök nagy csarnoka II. Kína - Tibet - Japán, 2003, 309-335. oldal