Az ember hallgatja az ember a riportokat, és arra lesz figyelmes, hogy egy fárasztó divat ütötte fel a fejét. Azon gondolkozik eközben az ember, hogy mi lehet ennek az oka: divat-e, egy kulturális mém, egy vírus terjed titokban, talán egy újabb kortünet fogalmazódik éppen meg.
Arra lettem figyelmes, igen én, és nem az ember, hogy a személyes közlések alanya egyre gyakrabban az egyes szám első személy használata helyett harmadik személyűre változik. Az „én azt hiszem” átalakult „az ember azt hiszi”-vé.
De miért vált ez oly gyakorivá? Az emberezés annyira elharapózott, hogy alig találni olyan nyilvános kommunikációt, ahol ez az általánosító forma nem szerepel. Mi lehet az oka ennek?
A jelenségnek kétféle előfordulása is fellelhető a mai kommunikációs gyakorlatban. A tudattalan cél mindkét esetben közös: az emberezés a közlés információtartalmát messzebb helyezi a beszélőtől. A beszélő nyeresége abban rejlik, hogy nem olyan egyértelmű, hogy amiről szó van, az szorosan hozzá tartozik. Lazul az alany és a tárgy kapcsolódása, amely által csökken a felelősség. Mert egy kicsit másképp hat ha én csinálom ezt, mintha az ember csinálja ezt. Bár mindkét esetben magamról beszélek, mégis ha az emberről teszek kijelentést, kevésbé vagyok érintett, mintha egyértelműen egyes szám első személyben magamról beszélnék.
Az emberezés ott kerül színre, amikor a téma picit kellemetlenebb, picit karcolja a személyiséget és jobb érzéssel lehet emberezve azt távolabbra tolni. Az emberezés jelenségének másik előfordulása, amikor a kérdező van zavarban. Nehezebb témákat firtató kérdések udvariasabbnak tűnnek fel emberezve, mint egyes szám második személyben megfogalmazva. Ilyenkor a második személyű Te, vagy Ön változik harmadik személyű emberré. Az „Ön sohasem késik?” kérdésből így lesz először „A színésznő sohasem késik?” távolodó alanyú változat, majd megérkezünk korunk elidegenedett verziójához, „Az ember sosem késik?” formához.
•••
A kommunikációs formák a kultúra részei és mint ilyenek szorosan összefüggnek a társadalmi jelenségekkel, hangulattal, végső soron a társadalom fejlettségével.
Nézem Kadarkai egyébként zseniális riportjait, vagy éppen Gulyás Marci Péntek esti Partizánjait – most például Kapával beszélget –, és az emberezést mennyiségileg talán csak egy kifejezés használat tudja felül múlni.
Azt gondolom, hogy a következő blogbejegyzés az „azt gondolom” jelenségről fog szólni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése