Valóban szeretni

Divatos téma, sokat találkozom vele. De most nem arról szeretnék írni, hogy mi a valódi szeretet, mert arról nem is tudok már. Arról szeretnék írni, hogy miért is nem tudok már arról írni, hogy mi a valódi szeretet.

A válasz egyszerűen összefoglalható: szerintem nincsen olyan, hogy valódi szeretet. A valódi megfogalmazása nem lehetséges, így írni sem lehet róla. Legalábbis én már nem látok valódit, csak sokfélét.

Ezért nem lehetséges az egyféle, akár valódi, akár nem valódi szeretetet megragadni, mert mindenkinek más és más fogalma alakul ki erről a roppant összetett fogalomról. És még egy kialakult szeretetértelmezés sem állandó, az egyén fejlődése során többször is megváltozhat.

Én azt állítom, hogy a valódi szeretet fogalma egy valódi illúzió.

A valódit megfogalmazni csak tévedéssel lehet. A tévedés nem a meghatározásban rejlik, hanem a kizárólagosság keresésében.

A tévedés alapja a „valódi” keresése, a valóság megragadásának – amúgy tisztességes, mégis szükségképpen tévútra vezető – vágya. Az objektív valóság leírásának vágya. Ez jellemzi a tudományt is: az objektív valóság megfigyelésének, megmérésének, összefüggéseinek leírásának vágya. És a filozófust is: szeretné meghatározni, mi is történik velünk. Objektíven, tehát önmagától teljes mértékben függetlenítve szeretné a szubjektum meghatározni, hogy például, mi a valódi szeretet.

Sokan leírták már, hogy ez nem lehetséges. A meghatározásban benne rejlik az, aki meghatároz. A mérés eredményébe bekerülnek a mérés körülményei, eszközei. A mérés sohasem lehet pontos, csak elhanyagolhatóan pontatlan. Ugyanígy egy eszme, vagy egy meghatározás sem lehet teljesen független a meghatározó személyétől. Sőt, a tapasztalatom az, hogy az elvont fogalmak használata, vagyis az elme termékei erősen szubjektívek. A torzítások törvényszerűek és jellemzik az alkotót és történelmi korát. Nincs ezzel semmi baj, csak tudnunk kell róla.

***

Az emberi tudat fejlődése során – egy meghatározható ponton – vágyakozik arra, hogy az őt körülvevő világnak meghatározza az egyedi, kizárólagos vonásait. Emellett arra is jogot formál, hogy megmondja mi a jó és mi a rossz, tehát a minősítések vágya is jellemzi. Fontos kiemelni, hogy ez a vágy a tudat fejlődésének elhagyhatatlanul fontos szakasza. E lázadó, szabadságkereső, elszakadni akaró, mégis a másságot tisztelő, igazságkereső vágy nélkül nem lehet elérni az ezt meghaladó tudatszintet. 

Gyerekkorban az értékek szolgai követése után a kamaszkor lázadására jellemző működés ez. Megmondani a tutit, a valódit, az igazit. Ez a racionális tudat jellemzője. A lineáris logika diadala. A felnőttek többsége bele is ragad ebbe a működésbe. Feltéve, ha idáig eljut, mert sokan még ezt a lázadó szintet sem érik el. Megragadnak a beolvadó hittel jellemezhető, szabálykövető, szabadságot alapjaiban elfojtó tudatszinten. Ez a dogmákon alapuló, kizárólagosságot megkövetelő, a másságot elutasító tudatosság.

Ahhoz, hogy egy tudatszintet meghaladhassunk, előbb alaposan meg kell azt ismernünk, legjobb ha saját élménnyel megéljük. Például ahhoz, hogy apámat felnőttként szerethessem, előbb egyszer-kétszer kamaszfiaként jól el kell küldenem a melegebb éghajlatra, legalábbis magamban mindenképpen. Ebből nőhet ki az apám megismeréséből és későbbi elfogadásából táplálkozó szeretetem, amire már nem a hiány vagy a harag energiái telepednek rá, hanem a végtelen, a lenyugodott, a szelíd mosoly. Mosoly őreá, mosoly magamon.

***

A valódi meghatározásának vágyát csak kevesen képesek feladni. Annak a belső szükségesség érzésnek kell elhalványulni, ami a valódi meghatározásának vágyát táplálja. A tudat fejlődésének egy magasabb szintje ez, amikor felfedezzük, és tudva tudjuk, hogy a világ sokféleségének milyen hatalmas értékei vannak. Amikor a békés sokféleség gyönyörködtet.

Eltűnik a hit, elhalványul a valódi keresésének vágya, és észrevesszük a sokféleség csodáit. Tudatosul, hogy nincs egyféle valódi, csak sokféle, vagyis rájövünk, hogy tulajdonképpen mindegyik valódi. Mert annak valódi a valódi, akié éppen a valódi. Mindenki valódija csak a saját valódija. Nincs ezzel sem semmi baj, csak tudnunk kell erről is. Sajnos mindmáig tanúi vagyunk annak, amikor az egyik valódi kiírtja a másik valódit. A legmélyebben ez mutatja meg, mennyire nincs egyféle valódi.

Tudom, hogy ezek a sorok is csak egy lehetőséget takarnak és egyáltalán nem a valódit. Tudatosult, hogy innen is van feljebb és tökéletesebb, és még ennél is megismerhetőbben másféle „valódi”.